Navalnijra további 13 év börtönbüntetést kértek az orosz ügyészek

  • narancs.hu
  • 2022. március 15.

Külpol

És azt, hogy helyezzék át egy szigorúan őrzött börtönbe.

Orosz ügyészek kedden azt kérték a bíróságtól, hogy a bebörtönzött ellenzéki vezetőt, Alekszej Navalnijt az eddigi büntetésén felül további 13 év börtönre ítéljék csalás és bírósági eljárás megsértése miatt. Emellett azt is kérték, hogy Navalnijt helyezzék át egy szigorúan őrzött börtönbe, írja a Reuters.

A Navalnij elleni újabb eljárás egy hónapja, február közepén kezdődött, akkor a BBC nyomán azt írtuk, akár 10 évvel is hosszabbodhat az ellenzéki politikus börtönbüntetése.

Navalnij tavaly február elején ítélték három és fél év börtönbüntetésre, az úgynevezett Yves Rocher-ügy miatt. Akkor azt írtuk, a szabadságvesztésbe beszámít majd az a majdnem teljes év, amelyet a politikus házi őrizetben töltött.

Az ellenzéki politikus 2021. január 17-én tért vissza Oroszországba Berlinből, ahol azt követően kezelték kórházban, hogy augusztusban több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint Oroszországban megmérgezték. Nem sokkal a megérkezését követően Navalnijt őrizetbe is vették Moszkvában

"Azt mondtuk, hogy Putyin orosz elnök örökre börtönben akarja tartani Navalnijt. A közelgő ítéletnek semmi köze a törvényhez" - írta Navalnij szóvivője, Kira Jarmysh a Twitteren. Szerinte az ügyészek azért kérték az áthelyezést a szigorúan őrzött börtönbe, mert Navalnij a börtönbüntetése alatt bűncselekményeket követett el, így visszaeső bűnözővé vált.

Tizenhárom év egy koholt ügyért, hamis "áldozatokért", olyan tanúkért, akik nyomás alatt tanúskodtak, majd nyilvánosan felmondták vallomásukat a bíróságon

- írta a szóvivő hozzátéve, hogy az ítélethirdetés előtt még legalább egy újabb tárgyalást tartanak az ügyben.

A múlt héten az orosz hatóságok körözési listára tették Jarmysh-t, és most börtönbüntetést kérnek rá. A szóvivő tavaly hagyta el Oroszországot, miután egy bíróság 18 hónapra korlátozta mozgásszabadságát a Covid biztonsági szabályok megsértése miatt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.