Külpol

A világ ötödik legnagyobb országának legnézettebb tévécsatornája, a TV Globo azzal szórakoztatta nézőit a múlt héten, hogy titokban rögzített videófelvételekkel illusztrálta a katonai rendőrség külvárosi önkényeskedéseit (ütleg, kínzás, agyonlövés). Éppen egy éve, hogy Brazília történetében először utcagyerekek meggyilkolásában részes rendőrt ítéltek el: harminc évet kapott. Most pedig a szenátus gyorsan jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely - szintén először - bűncselekménynek nyilvánítja a kínzást.

Laurent-Désiré Kabila azt ígéri, hogy június végére Kinshasában lesz - addig még elfoglalja Kasai és Shaba tartományt -, de gondol mindenre, világvisszhangra, jövőre, és kellő helyzetben is van hozzá, hogy hajlandó legyen megbízottakat küldeni a majdani béketárgyalásokat előkészítő megbeszélésekre, Dél-Afrikába. Zaire két hónapja még a küszöbön álló világkáosz mintaesetének látszott, most úgy tűnik, hogy a hatalmas méretű ország egyben marad, és még egy majdani felvirágzásnak is villannak jelei.

Elsülhetett volna rosszabbul is. Pénteken még a bosszú jelszavait kiáltozták palesztin rendőrök is. Vasárnapra, a Föld Napjára azonban már egyértelmű utasítást kaptak Arafattól, és kemény kézitusákban akadályozták meg, hogy a tüntetők kitombolják megemlékező gyűlöletüket. A megemlékezés tárgya egy területi vitával kapcsolatos, számos palesztin áldozatot követelő egykori összecsapás.

A zaire-i háborút sokan és sokáig a ruandai és burundi hutu-tuszi ellentét egyfajta határokon átnyúló túlburjánzásának látták. Amikor Mobutu diktátor valamikor az év elején rövid időre visszalátogatott Kinshasába franciaországi palotájából, még nem volt teljesen világos, hogy a felkelők valóban nem fognak megállni, amíg nem döntik meg több mint három évtizedes, korrupt rendszerét.

Sali Berisha elnök szerint érthetetlen az egész história, ami a pilótajátékok körül történt. Nyilván a sajtó is gerjeszti az indulatokat; sajnos ezt annál is inkább megteheti, mert egyre nehezebb a képviselőit kipenderíteni a zilált helyzetű országból. A határokat még csak-csak őrzik a kormánycsapatok, de a lázadók kezére került kikötővárosokban már nem a kormány dolga eldönteni, ki jöhet és ki nem. Az elnök ettől csak még kevésbé érti a történteket. Jó, rendben, elég bosszantó, amikor az embernek minden megtakarított vagyonkáját a hóna alá kapja valami strici, és elinal vele, szokatlannak azonban ostobaság volna nevezni az ilyesmit. Arról viszont szó sincs, hogy a játékok szervezőinek politikai kapcsolatai lennének, és hogy éppen ezekkel fedeznék magukat. Persze támogatták a Demokrata Párt választási kampányát, ám ez az albán törvények értelmében nem tilos, és különben is, miért tették? Mert ők is felismerték, hogy a szocialisták ellenségei a reformoknak, nyolc hónappal a legutóbbi választások előtt reformtervek ellen szavaztak a parlamentben; ha hatalomra kerülnének, búcsút lehetne inteni az országra váró kibontakozás ábrándjának, és ezt senki épeszű albán nem akarja. Azok sem, akik most tüntetnek, és akik az elnök szerint tíz százalékát sem teszik ki a károsultaknak. Egy izgága minoritás, mint megannyiszor.

Azért nem úgy van az, hogy német nem ismer határt önmarcangolásban, ha múltjára terelődik a szó. A Wehrmachtot például még sokan szeretnék megtartani szép emlékezetükben.

Hol van már a menekültotthonok lángolása a germán éjszakában, skinheadek néha még büntetnek kicsit, na jó, időnként ölnek, de aztán szaladnak is sokat dühös autonómok elől. Vagy már nem is tudni, kicsodák, csak úgy nekiesnek húszan botokkal az utasoknak, mint legutóbb a berlini gyorsvasúton, s azóta sem világos, miért. Ami ezenkívül van, az szürke, száraz gazdaság - adóreform, bérköltségek, versenyképesség.

Tulajdonképpen semmi eredeti sincs abban, amit az új román kormány csinál, mégis minden rendelkezése rendkívül meglepő. Meglepő, miként hatalomra kerülése is, mert az előző, bebetonozott garnitúra leváltása - sem a választások előtt, sem pedig később - nem tűnt magától értetődőnek.

Az idén februárban lelőtt, felrobbantott vagy csak úgy röptében a történelem kereke alá került hat áldozattal együtt sem sokat változott a statisztika, mit számít nyolcszáz halott esetében hat ide vagy oda. Márpedig 1968 óta - mikor a kilenc évvel korábban alakult ETA felveszi a fegyveres harcot - több mint nyolcszázan hagyták ott a fogukat a baszk kérdés kapcsán, illetve az ETA közreműködésével. Vannak továbbá azok, akiket a spanyol csendőrség égisze alatt szárba szökkent halálbrigádok vaporizáltak alulról építkező állampolgári kezdeményezés formájában.

"A vérét adta a pénzéért", kiabálták vagy írták transzparensekre két héttel ezelőtt albán tüntetők Vlorában azt követően, hogy egy társuk a rendőrattak következtében meghalt. Meglehet, többek között az is bosszantotta őket, hogy idáig ez fordítva volt, egyes felmérések szerint az albán lakosság jelentős hányada élt véradásból. Ha elfogyott a sajátja, valakinek mindig akadt.

Franciaország, az idegenellenesség titkos európai élharcosa szereti a nagy felháborodásokat. Most, hogy már abszolút többséggel is kormányoz egy provence-i középvárosban a szélsőjobb Nemzeti Front, a párizsi balhúzású értelmiség újra tiltakozásra érettnek látja a helyzetet, és még megérhetjük, hogy a jobbközép kormányzat visszatáncol. Kérdés, mit ér majd az apró, bár jól mediatizált győzelem, ha a franciák egyre szélesedő kisebbsége hajlik a sunyi, kisszerű rasszizmusra.

Mi foglalkoztatja a brit alattvalót? Nősül Liam Gallagher az Oasisból. Folyik a totóbotrány-per John Fashanu és Bruce Grobbelaar ellen. Egerek lepték el a Buckingham-palotát. Csempészésen kapták a Sotheby´s aukciós házat. Privatizálják a londoni metrót. Fergie, a fogyasztószereket reklámozó exhercegnő kifizette adósságait. Az UEFA Nagy-Britannia helyett Németországot támogatja a 2006-os vb megrendezésére. Legkésőbb három hónap múlva parlamenti választások lesznek.

Az ecuadori törvényhozás alkotmányosan nem teljesen aggálymentes körülmények között lecserélte a kőolaj, a banán és a Galapagos-gyík országának államfőjét. A poszton mostantól Fabian Alarcón parlamenti elnök bizonyíthat. A hadsereg mindvégig semlegességet tettetett, miközben valószínűleg a tisztikar döntötte el, hogy sok volt ez a fél év is Bucaram elnökből, aki politikai ellenfeleit kiváltképpen a nemi élet tárgykörében megfogalmazott feltevésekkel szerette szidalmazni, hogy aztán a választói orcákra rettentő gazdasági szigorral dermessze rá a vigyort.

Azóta, hogy 1995. március 19-én Párizsban Horn és Meciar aláírta "a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről" szóló szerződést, a két miniszterelnök légyottjain kívül nem sok jó történt a két állam kapcsolatában, hacsak a közelmúlt vízügyi félreértését nem számítjuk annak. Vagy azt, hogy a nyelvtörvénnyel kapcsolatos huzavonák és agárhátrébbvonások kavalkádjában végül csak odavész a magyar kisebbség önrendelkezési joga.