Ecuador: Bolond Bucaram

  • - kovácsy -
  • 1997. február 13.

Külpol

Az ecuadori törvényhozás alkotmányosan nem teljesen aggálymentes körülmények között lecserélte a kőolaj, a banán és a Galapagos-gyík országának államfőjét. A poszton mostantól Fabian Alarcón parlamenti elnök bizonyíthat. A hadsereg mindvégig semlegességet tettetett, miközben valószínűleg a tisztikar döntötte el, hogy sok volt ez a fél év is Bucaram elnökből, aki politikai ellenfeleit kiváltképpen a nemi élet tárgykörében megfogalmazott feltevésekkel szerette szidalmazni, hogy aztán a választói orcákra rettentő gazdasági szigorral dermessze rá a vigyort.
Az ecuadori törvényhozás alkotmányosan nem teljesen aggálymentes körülmények között lecserélte a kőolaj, a banán és a Galapagos-gyík országának államfőjét. A poszton mostantól Fabian Alarcón parlamenti elnök bizonyíthat. A hadsereg mindvégig semlegességet tettetett, miközben valószínűleg a tisztikar döntötte el, hogy sok volt ez a fél év is Bucaram elnökből, aki politikai ellenfeleit kiváltképpen a nemi élet tárgykörében megfogalmazott feltevésekkel szerette szidalmazni, hogy aztán a választói orcákra rettentő gazdasági szigorral dermessze rá a vigyort.

A hetvenes és főleg a nyolcvanas évek demokratizálódási hulláma, a katonai diktatúrák önfelszámolásának időszaka kitermelt egy új politikustípust Latin-Amerikában: a pragmatikus populistát. A pragmatikus populista csak arra várt, hogy arcátlanul olcsó szegénypárti szólamaival maga felé fordítsa a nyomorban és boldogtalan reménytelenségben élő választók szívét, az együgyű népi várakozások hullámtaraján besodortassa magát a hatalomba, majd pillanatokon belül kimosakodjon a szegényszagból, és olyan neoliberális gazdaságpolitikát indítson el, hogy még a Valutaalap emberei is félrenyeljenek az elképedéstől. Csodálatos módon

a pragmatikus populista

még ekkor sem veszítette el feltétlenül a népszerűségét. Hitelét ugyanis nem egyszerűen ígéreteiből építette föl, hanem legalább ennyire abból, hogy elhitték neki: nem vagy legalábbis nem teljesen tartozik bele abba a földbirtokos-pénzügyi-politikai oligarchiába, amely a hatalmat úgysem adja soha, tagjainak politikai címkéi mögül pedig előbb-utóbb mindenképpen elősejlik az egységes és önös érdek, amelynek a többség boldogulásához semmi köze.

Ebbe a társaságba, a pragmatikus populisták körébe tartozik az argentin elnök, a barkós Menem, a japán-perui Fujimori és a Menemhez hasonlóan szintén libanoni keresztény bevándorló családból származó ecuadori Abdalá Bucaram, mostani írásunk gyászos hőse. Látható tehát: csupa olyan ember, akiknek a közvetlen felmenői - mondhatni, a semmiből - saját erőből, a körülményekkel dacolva lettek valakik, megtestesítve egy bizonyos latin-amerikai álmot.

Magának az álomnak persze már semmi köze a konkrét álmodók helyzetéhez. Abdalá Bucaram dúsgazdag ügyvéd és külkereskedő az agrárpiacon, a Bucaram család mára befolyásos klán Ecuadorban, képviselő volt már Jacobo, az öreg Bucaram is, fivére, Assad nagybácsi pedig pártvezér, a legnagyobb város, a milliós Guayaquil polgármestere, parlamenti elnök. A félreállított államfőnek a tizenegyből legalább négy testvére megjárta már a törvényhozást, Marta nővérét pedig egy később államfőnek választott politikus, Jaime Roldós vette nőül, aztán mindketten odavesztek egy repülőszerencsétlenségben. (Érdekes módon egyes világlapok fordítva tudják, hogy tudniillik Marta az elnök nővére lett volna, akit Abdalá Bucaram vett el, de a szerencsétlenség stimmel.) Mennyi rejtély, mennyi homályos részlet!

Bucaram tavaly nyáron harmadszori nekifutásra nyerte meg az elnökválasztást. Elődje, Sixto Durán egyfajta konzervatív, a Bucaram által mindig is

jóízűen gyalázott

nemzetközi hitelnyújtók

szája ízének és elvárásainak megfelelő gazdaságpolitikát igyekezett vinni, csökkentve a támogatásokat és a közkiadásokat, sikeresen lassítva az inflációt. Ez természetesen nem megy egyszerűen egy olyan országban, ahol a lakosság bő fele a szegénységi küszöb alatt él, ahol öt családfő közül kettő különféle zavaros, nem hivatalos forrásokból tengeti saját és népes családja életét: árusít valamit az út szélén, kéreget, alkalmi munkákat hajt föl magának.

Ilyen körülmények között van mire populistának lenni, jól csengenek az olyan bemondások, hogy mind geci, de ha majd én, akkor a költségvetés harminc százaléka az oktatásra, hasonlók. Úgyhogy amikor Bucaram tavaly a második fordulóban valóban nyert, mégpedig biztosan, sok Chicago-boyos értékrendű gazdasági vezetőt vert ki a hideg veríték.

Ennek a verítéknek a kémiai természete aztán hamar megváltozott, mert kiderült, hogy Bucaram nemcsak a kampányaiban tetteti magát bolondnak: tényleg nem jelenthető ki megnyugtató biztonsággal, hogy normális. Egyetlen normát ismer csak: amihez kedve van. Az, hogy

helikopterről

Batman-jelmezben

ereszkedik alá a színpadra kampány-beszédet tartani, jó, legyen. Még az sem tragédia, ha jótékony megfontolásból keresztapaságot vállal, oldalán az ecuadori származású híres amerikai férfiasságcsonkító Lorena Bobbitt-tal. Vagy hasonló céllal, járó kamerák előtt, élő egyenesben vágatja le bevallottan Hitlerről mintázott bajszát. (Bucaram árnyaltan látja a Führert: szervezőzseniként tiszteli, de bizony gyűlöli mint degenerált, vérszomjas fasisztát, és ezeket a gondolatait bele is mondja az elé tartott mikrofonba, ha nem éppen CD-re énekel, ami miatt egy-egy kormányülésről is fel kellett pattannia.)

Az már kevésbé szórakoztathatta az országot, hogy az elnök lényegében egy haver-kormányt hozott össze: 18 éves fiát például a vámhatóság élére állította, és a volt élsportoló apjához hasonlóan melák ifjonc a hírek szerint már fél év után bulin ünnepelte önálló keresetének egymilliomodik dollárját. Ilyen körülmények között

különösen rosszul hatott,

amikor decemberben és januárban Bucaram egy olyan takarékossági programot vázolt fel az ő népének, hogy kettéálltak a Csendes-óceán mormogásához és a Cordillerák állandó szélsüvöltéséhez egyként hozzáedződött ecuadori fülek. Rávilágítottak nyilván a tanácsadói, hogy a közpénzekkel is úgy van, mint a magánvagyonnal, előbb össze kell kaparni, és csak aztán lehet elkölteni. Bucaram nekiesett az üzemanyagáraknak, a tömegközlekedés, a telefon díjtételeinek, miután az alkoholra és a cigarettára népnevelési megfontolásból már előzőleg rányomta a háromszáz százalékos adót. Sztrájkok, tüntetések, míg végül a múlt héten a parlament kiszavazta a hatalomból - egy olyan alkotmánycikkelyre hivatkozva, amely az elnök testi vagy szellemi alkalmatlanságának esetéről intézkedik. Nagy nehezen beletörődött, de már most mondja: lesz még őbelőle megválasztott elnök Ecuadorban.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.