Brazília: Kard ki, Cardoso!

publikálva
1997/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A világ ötödik legnagyobb országának legnézettebb tévécsatornája, a TV Globo azzal szórakoztatta nézőit a múlt héten, hogy titokban rögzített videófelvételekkel illusztrálta a katonai rendőrség külvárosi önkényeskedéseit (ütleg, kínzás, agyonlövés). Éppen egy éve, hogy Brazília történetében először utcagyerekek meggyilkolásában részes rendőrt ítéltek el: harminc évet kapott. Most pedig a szenátus gyorsan jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely - szintén először - bűncselekménynek nyilvánítja a kínzást.

A világ ötödik legnagyobb országának legnézettebb tévécsatornája, a TV Globo azzal szórakoztatta nézőit a múlt héten, hogy titokban rögzített videófelvételekkel illusztrálta a katonai rendőrség külvárosi önkényeskedéseit (ütleg, kínzás, agyonlövés). Éppen egy éve, hogy Brazília történetében először utcagyerekek meggyilkolásában részes rendőrt ítéltek el: harminc évet kapott. Most pedig a szenátus gyorsan jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely - szintén először - bűncselekménynek nyilvánítja a kínzást.

Győzedelmeskedtek tehát az emberi jogok, de az esethez kapcsolódó közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a brazilok háromnegyede retteg a katonai rendőröktől, akik tavaly 300 polgári személyt öltek meg egyedül Sao Paulo államban - és ez már javulás az 1992-es 1470-hez képest. A törvényességen van tehát még csiszolnivaló - a pistoleiróktól féken tartott földnélküliek ennek a megmondhatói, akik a parlagon tartott nagybirtokok szomszédságában várnak Cardoso elnök földosztási ígéreteinek teljesülésére. Vezetőik közül vagy ötvenet lőttek le tavaly.

Cardoso önnön elnökké választásának tényét is a brazíliai változások leképezésének tekinti, és kedvtelve nyilatkozza, hogy pár éve még elképzelni is lehetetlen lett volna államfőnek egy értelmiségit, aki nem kötődik egyetlen gazdasági érdekcsoporthoz sem.

Párizs, Marx, stabilizáció

Persze különösen őt magát lett volna nehéz Brazília elnökének elképzelni pár, mondjuk harminc évvel ezelőtt, amikor doktoráló szociológusként Daniel Cohn-Bendittel járta a 68-as párizsi barikádokat, és Marxot bőséggel idézve a multik imperialisztikus penetrációjában látta a dél-amerikai bajok okait. Utóbb, az Egyesült Államokban, egyetemi karrierje éveiben fokozatosan megkomolyodott, és 1982-ben az 1985-ig üzemelő brazíliai katonai diktatúra által megtűrt egyetlen ellenzéki párt színeiben szenátor lett. 1989-ben a sikertelen baloldali elnökjelölt táborába állt, aztán a korrupciós ügyek miatt felfüggesztett államfő elnökké avanzsált helyettese egyszer csak külügyminiszterré, majd gazdasági csúcsminiszterré nevezte ki.

Ekkor, 1993-ban Brazília hét éven belül már a nyolcadik kudarcba fulladt gazdasági stabilizációs programnál tartott, valamint évi háromezer százalékos inflációs siklásnál. Cardoso meghirdette a kilencediket, új fizetőeszközt vezetett be, a realt, és az árfolyamát egy az egyhez arányban a dolláréhoz kötötte. A mesterséges felértékelésből fakadó áremelkedés kiegyensúlyozására lebontotta a behozatali korlátokat, olyannyira, hogy a beáramló alákínálat a katasztrófa szélére sodorta a belföldi termelést. A verseny engedményekre kényszerítette a termelőket, így pillanatokon belül elárasztották Brazília piacát a kedvezményes, részletfizetéssel csábító vásárlási lehetőségek, ami az infláció megtorpanásának hatásait erősítve egy széles középréteg számára közvetítette a stabilizációs program csáberejét.

Cardoso számára pedig 1994-ben győzelmet hozott már az elnökválasztás első fordulójában. Baloldali ellenfele forradalmi ígéreteitől az utolsó pillanatban még saját hívei közül is sokan megrettentek, akik ezzel szemben biztatónak ítélték a stabilizációs program első eredményeit, világosan látták, hogy Cardoso semmiképpen sem tekinthető a nagy gazdasági lobbik emberének.

Érdekcsoportok, állami pénzek

Brazília belső mozdíthatatlanságának - és ezen keresztül (ürügyként) annak idején magának a katonai diktatúrának - az az összefonódottság az oka, amely a gazdasági érdekcsoportokat gyakorlatilag a politikai élet közvetlen résztvevőivé avatja. Ezeknek az ágazati plusz területi érdekszövetségeknek az ereje ma is értelmetlenné teszi a pártoknak még a puszta megnevezését is. Elegendő illusztráció erre az az adat, hogy 1991 és 1996 között a parlamenti képviselők egyharmada pártot változtatott - attól függően, hogy az őket delegáló érdekszövetségek éppen milyen koalíciós kombinációk mentén tudtak több állami pénzt lenyúlni - mindenekelőtt közmunkák, egyéb állami megrendelések címén.

Cardoso két éve természetesen úgy indult neki államfői feladatainak, hogy mindez másképpen lesz, és bírálói most elsősorban éppen azt vetik a szemére, amit egyelőre nem tudott megvalósítani. Õ azzal védekezik, hogy a több évtizedes államkapitalista autarkiából nem lehet csak úgy ripsz-ropsz átállni a szabad piacgazdaságra. Vannak rá adatok, hogy miközben a monopóliumok lebontása valóban nem száguld, egyfajta széles középosztálynak már látszanak a körvonalai, és ha változatlanul elfektetik is a parlamenti bizottságok a gazdasági szerkezetátalakítás legtöbb jó szándékú törvényjavaslatát, a dolgok mégiscsak mozdulni látszanak.

Ismételni, gyorsítani

Az intellektuel államfő népszerűsége továbbra is kimagasló, és közvetlen - netán elvi - híveinek táborát türelmes taktikázással mindig sikerül annyira bővítenie, hogy hinni lehessen az országátalakító program realitásában. A szabadpiacos diktátorság határvidékén ügyeskedő államfő kollégáihoz, az argentin Menemhez, a perui Fujimorihoz hasonlóan Cardoso is olyan alkotmánymódosításra törekszik, mégpedig egyelőre sikerrel, amely lehetővé teszi, hogy még egyszer elnökjelölt lehessen. Ha majdani második hivatali ideje során belegyorsít a részleges helyi hatalmak érdekköreibe gázoló nehéz döntésekbe, utólag igazolhatja mostani habozását.

Terveinek megvalósításához nagy könnyebbség, hogy nincsenek komolyan veendő ellenfelei. Sem a visszavonuló diktatúra egykori - mondjuk így - jobboldali jelöltje, Paulo Maluf Sao Pauló-i polgármester, sem a már két elnökválasztáson vesztes baloldali Inacio "Lula" da Silva nem rendelkezik akkora szavazóbázissal, hogy igazi veszélyt jelentsenek. Egyetlen versenytársa maga az idő, a stabilizációs program kifulladásának a veszélye.

Munkanélküliség, nagybirtok

A brazil gazdaság nemzetközi versenyképességének mesterséges fékezése, amelyben a magasan tartott árfolyam a ludas, természetesen visszafogja a gazdaság növekedését. Ez most négyszázalékos szinten mozog, ami kevés az évente hárommillió fővel gyarapodó potenciális munkavállalói tömeg elnyeléséhez. És miközben baloldali szakszervezeti források szerint a munkanélküliek száma már tízmillió körül jár (igaz, az összlakosság száma meg százhetvenmillió körül), az állami hivatalok létszáma is egyre csak duzzad, és meghaladja a négy és fél milliót, ami a költségvetési eszközök szabad kezelésének enyhén szólva az útjában áll.

Amikor Cardoso 1995 januárjában hivatalba lépett, azt ígérte, hogy a parlagon heverő nagybirtokokból négy éven belül 280 ezer családnak oszt földet, ami a brazíliai birtokviszonyok mellett nem mondható túlzott radikalizmusnak: a birtokosok két százaléka osztozik a bejegyzett földek több mint felén, közülük hetvenötnek több mint százezer hektárja van. A radikalizálódó földnélküliek részben önvédelemből, részben követeléseik nyomatékosítására hatalmas táborokba tömörülve várják, hogy birtokhoz jussanak. Az ígéret egyelőre még húsz százalékban sem teljesült, pedig egyes adatok szerint nem 280 ezer, hanem négymillió-hatszázezer családnak kellene földet kapnia ahhoz, hogy Brazília mezőgazdasági vidékein kialakuljon a társadalmi béke.

A nincstelenek ha nem az említett táborokba, akkor a városokba, a nyomornegyedekbe áramlanak, belőlük, a gyerekeikből lesznek azok a prostituáltak, európai szexturisták áldozatai, drogosok és kisbűnözők, akiket aztán rendőrjárőrök vernek agyon, erőszakolnak meg, puffantanak le. Itt zárult be a közelmúltig a kör: talán ennek a fokozatos áttörése mehet végbe a következő években, ha Cardoso és tervezett reformjai nem fulladnak bele Brazília könyörtelen mozdulatlanságába.

- kovácsy -

publikálva
1997/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...