Német elnökválasztás - Papírforma

  • - kovácsy -
  • 2010. július 8.

Külpol

Az előző német államfő, Horst Köhler lemondása mindenkit váratlanul ért. Az immár második, egyben utolsó hivatali idejét töltő elnök népszerűsége töretlen volt még akkor is, ha egyes bírálói kevesellték a részéről azokat az elmélyülten kidolgozott beszédekben megnyilvánuló karakteres politikai, sőt erkölcsi állásfoglalásokat, amelyekkel az elődeinek általában sikerült felülemelkedniük a napi pártpolitikai választóvonalakon.

Az előző német államfő, Horst Köhler lemondása mindenkit váratlanul ért. Az immár második, egyben utolsó hivatali idejét töltő elnök népszerűsége töretlen volt még akkor is, ha egyes bírálói kevesellték a részéről azokat az elmélyülten kidolgozott beszédekben megnyilvánuló karakteres politikai, sőt erkölcsi állásfoglalásokat, amelyekkel az elődeinek általában sikerült felülemelkedniük a napi pártpolitikai választóvonalakon. Ezt gazdaságpolitikusi múltjával magyarázták: ő volt az egyike, ha nem a legfontosabbika azoknak a háttérembereknek, akik annak idején, még Helmut Kohl kancellársága idején német részről kidolgozták a maastrichti szerződést, az uniós gazdaságpolitika alapját. Később a Nemzetközi Valutaalap igazgatója lett, és ezután nyerte el az első számú - politikai szempontból lényegében súlytalan - német politikai tisztséget.

A lemondását egy, a német közegben alighanem tényleg kevéssé szerencsés nyilatkozata előzte meg, amelyben - az afganisztáni német békefenntartóknál tett látogatását követően - azt fejtegette, hogy egy annyira exportorientált államnak, mint Németország, olykor

gazdasági érdekei védelmében

is részt kell vennie külföldi katonai missziókban. Az afganisztáni jelenlét a hidegháborús időszak antifasizmussal kevert pacifizmusán felnőtt német baloldali közvéleményt eleve felháborodással tölti el. Hiába magyarázkodott Köhler, hogy amit mondott, azt nem Afganisztánra, hanem például a szomáliai kalózok elleni fellépésre értette, a sajtó tovább rágódott a szavain. Õ pedig bedobta a törülközőt, az államelnöki intézménynyel szembeni köteles tisztelet megszűnésére hivatkozva. Azóta a hírmagyarázók tovább találgattak, és felhozzák például, hogy Köhler az őt annak idején hatalomra segítő kormánykoalíció részéről egyre kevesebb támogatást érzékelt. Igaz, államfőként sokat frissített gazdaságpolitikai nézetein, és a mostani válságos időszakban keményen ostorozta a bankokat és általában a gazdasági élet szereplőit, miközben az érdeklődése egyre inkább a környezetvédelem és Afrika megsegítése felé fordult. Ez az átlagember fülének jól csengett, a politikai osztály viszont nem igazán tudott mit kezdeni Köhler nézeteivel. Ráadásul a lemondását utólag a tisztségéhez méltatlanul indokolatlannak, elsietettnek, hisztérikusan sértődöttnek értékelték.

Mindez persze nem változtatott a helyzeten, úgyhogy az Angela Merkel vezetésével kormányzó jobbközép koalíciónak, amely a belső egyetértés hiánya miatt kevés határozott lépést tudott felmutatni, ráadásul az elmúlt hónapok európai válságkezelő intézkedései során újabb és újabb konfliktusokba keveredett kül- és belföldön egyaránt, még jól is jöhetett volna a váratlan fordulat. Lehetősége nyílt ugyanis arra, hogy a törvényben előírt egy hónap folyamán olyan államfőjelöltet prezentáljon a szövetségi gyűlésnek, amelyet az magabiztos többséggel elfogad, ezzel a sorok jelképesen összezáródnak, és mintegy elölről lehet kezdeni az eddig egyre népszerűtlenebb kormányzást.

Kézenfekvő, egyértelműen elfogadott jobboldali jelölt azonban nem volt - illetve lett egy, mégpedig Joachim Gauck, akit azonban nem a koalíciós pártok, hanem

gyors és meglepően ügyes

politikai húzással az ellenzéki zöldek és a szocdemek javasoltak. A hetvenéves egykori keletnémet polgárjogi aktivista 1990 és 2000 között az egykori titkosszolgálat és besúgóhálózata, a Stasi aktáit feldolgozó, általában csak "Gauck-hivatalként" emlegetett intézményt irányította, azóta pedig emberi jogi kérdésekben hallatja a hangját, inkább konzervatív-liberális, mint baloldali nézeteket hangoztatva, miközben baloldali liberális konzervatívként és felvilágosult patriótaként határozza meg magát. A kereszténydemokrata pártelit azonban úgy ítélte meg, hogy a saját belső ellentétei közepette nem mondhat le önálló jelölt állításáról. Így került képbe a kora ifjúsága óta a Kereszténydemokrata Unióban politizáló, pártberkekben népszerű, pozíciójában pedig sikeres alsó-szászországi miniszterelnök, Christian Wulff. (A világias német belpolitika rejtett viszonyaira jellemző módon a párton belül sokan üdvözölték, hogy végre egy katolikus foglalhatja el az elnöki hivatalt.)

Miután a német államfőt nem közvetlenül választják - épp Köhler vetette föl, hogy ezen változtatni kellene -, a procedúra általában mérsékelten érdekli az átlagembereket, most viszont, hogy túlságosan is feltárultak a közvetlen politikai indítékok, Gauck egyértelműen pártok fölötti figurája és karizmatikus alakja egyfajta politikaellenes hevület szimbóluma lett. A közvélemény-kutatások rendre népszerűbbnek mutatták az ellenfelénél, jobboldali politikusok rendre nyilatkoztak úgy, hogy ők maguk is szívesen látnák a volt keletnémet ellenzékit az ország élén. (Más kérdés, hogy maga a jelölés persze szintén rideg belpolitikai kalkuláción - Merkel ellehetetlenítésének a szándékán - alapult.)

A szövetségi gyűlés egyfelől a Bundestag, a szövetségi parlament tagjaiból, másfelől az egyes államok alapjában véve a helyi képviseleti arányoknak megfelelően választott képviselőiből áll. A testületen belül a kormánykoalíciónak biztos abszolút többsége van - ehhez képest a szavazás első két fordulójában Wulff nem kapta meg az abszolút többséget. A német alkotmány leszögezi ugyan, hogy a szavazás során senkit sem köthet semmiféle utasítás, de a harmadik körben helyreállt a megbomlott pártfegyelem, így Merkel jelöltje végül célba ért. Ami azonban elég volt a győzelemhez, az az összezáráshoz és újrakezdéshez aligha: a kancellár helyzete távolról sem szilárdult meg.

A baloldal legszélén a Balpárt saját jelöltet indított, és a finisben sem volt hajlandó Gauck mellé állni. Nehéz ezt másképp értelmezni, mint az elszakadás deklarált képtelenségét a pártállami múlttól. A szocdemek és a zöldek tehát újból megbizonyosodhattak arról, hogy egyelőre semmiképp sem kerülhetnének kormányképes pozícióba. És így a kancellárnak sem kell komoly bizalmi válságtól tartania.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.