Népszavazások az uniós alkotmányról: Spanyol vigasz

Az igen végül szerény, alig 40 százalékos részvétel mellett, de 70 százalékos többséggel nyert, s az alkotmány barátai most abban bíznak: a spanyol referendum pozitív láncreakciót indít el, és a többi tagállam polgárai is bizalmukkal tüntetik ki a hosszú éveken át formálódó dokumentumot. Fennáll a veszély ugyanis, hogy ha valahol elbukik az alapokmány, az unió politikai válságba sodródik. A mostani állás szerint tizenöt tagállamban határoztak úgy, hogy a döntést a nemzeti parlamentre bízzák (Litvánia, Szlovénia és Magyarország már ratifikálta az alkotmányt). Megegyeznek a vélemények arról, hogy a huszonöt tagországból huszonkettõben a döntés sima ügy lesz. A három húzós hely - Csehország, Lengyelország és Anglia - miatt azonban már most izzad a szorosabb integráció híveinek tenyere.

Csehországban és Lengyelországban a népszavazás kimenetele bizonytalan: de az igen legalább nem zárható ki teljes bizonyossággal. Justus Schönlau, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjának kutatója szerint az új tagállamok politikusai is kezdik felismerni: a csatlakozásért hozott többévnyi áldozat után végre az elõnyök, így az anyagi források is elérhetõvé váltak. Ez pedig még a leginkább euroszkeptikus új tagállam, Lengyelország lakói számára is tetszetõssé teheti az alkotmányt. Az Egyesült Királyság sokkal rázósabb hely: egyelõre minden jel arra mutat, hogy ott elvérzik az EU-projekt. Tony Blairnek - vagy az utódjának - gigászi küzdelmet kell majd vívnia az euroszkeptikus sajtóval és az alkotmányt szándékosan kiforgató konzervatív párttal, hogy lenyelesse honfitársaival a gombócot.

Lesz maga juszt is az enyém

De mi történik, ha valamelyik tagországban nemmel szavaznak majd? "Erre pillanatnyilag még senki nem tudja a pontos választ - mondja Schönlau. Még nem fordult elõ az unió történetében, hogy ugyanarról a kérdésrõl tíz országban népszavazzanak. Korábban csak egy-egy tagországban tartottak referendumot valamely uniós kérdésrõl. Ha a nemek nyertek, kisvártatva megismételték a szavazást, és a következõ körben többnyire sikerült kisajtolni az igen többségét. Most viszont más a helyzet. Nagyon szigorúan véve, ha egy államban elbukik a dolog, akkor a többi huszonnégy országban sem lesz belõle semmi." A politológus Schönlau szerint csekély az esély arra, hogy újraszövegeznék az alapdokumentumot. Annak viszont fennáll az elméleti lehetõsége, hogy a kerékkötõkkel megalkusznak, és a ratifikálásért cserébe bizonyos részek nem lesznek kötelezõ érvényûek az adott tagország számára.

Schönlau szerint amúgy sem eszik olyan forrón a kását: nem és nem között is van különbség. Nem mindegy, hogy hol és hányan állnak ellen. Ha egy kisebb és kevésbé befolyásos országban gyõz a nem, újabb referendumot lehet kiírni - már ha nem a szavazók túlnyomó többsége, hanem mondjuk csak a fele ellenzi az alkotmányt. Ám ha egy olyan ország utasítja el az alapokmányt, mint Franciaország, akkor a mostani tervezetre keresztet lehet vetni; ha pedig az Egyesült Királyság int be, akkor a szigetország uniós tagságára lehet földet szórni. Ez persze általában igaz mindegyik nyakaskodó országra: ha a nem valóban nemet jelent, akkor az adott kormánynak ajánlatos mélyen magába néznie, és újragondolnia a kapcsolatát az EU-val; ami akár a könnyes búcsút is jelentheti.

Az eurokraták haja attól is égnek áll, hogy minden országban mást és mást kifogásolnak a tervezetben. Az angolok szerint a szöveg túlerõlteti az európai integrációt; a franciáknak viszont az fáj, hogy nem áll ki eléggé az egyesülés mellett. A lengyelek szemét leginkább a Teremtõ és a kereszténység felemlegetésének hiánya szúrja. A kifogások lajstroma kifogyhatatlan. Megoldás viszont annál kevésbé mutatkozik, hiszen az egyik országban eszközölt szövegmódosítás további átszövegezésre kötelezné azokat a tagállamokat, ahol már ratifikálták az elsõ verziót. Véget nem érõ folyamat indulna így el.

Jo Leinen, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának német szocialista elnöke szerint a tervezet elfogadása elengedhetetlen fel-tétele a demokratikusan és átláthatóan mûködõ, mindenki számára érthetõ Európai Uniónak. Ez a kulcsa annak, hogy az európai polgárok tényle-gesen részt vegyenek a szövetség életében, és az unió maga is cselekvõképesebbé váljon. A nem az alkotmányra egyet jelent a demokratikus és erõs Európára mondott nemmel - mondja Leinen. Az alkotmány ellenzõi viszont úgy vélik, az unió az okmánnyal szabad kezet kapna a nemzeti szuverenitást jelentõ ügyekben, a szociálpolitikában, a bevándorlás- és menekültügyben, az igazságügyben, a védelmi és a külpolitikában.

Giovanni Grevi, az Európai Politikai Központ kutatási társigazgatója szerint az alkotmány egyszerre szupranacionális, transznacionális és kormányok közötti. Új perspektívákat adhat, s lehetõséget arra, hogy az unió a világpolitikában meghatározó szerepet töltsön be. Tévedés azt gondolni - teszi hozzá Grevi -, hogy az alkotmánnyal a nemzeti identitás és az unió között kéne dönteni. A választás sokkal inkább abban áll, hogy az európai szövetség polgárai vajon cselekvõ és meghatározó politikai egységgé akarják-e formálni az uniót, vagy az elkövetkezõ évtizedek világeseményeinek passzív szemlélõi lesznek.

Takács Krisztina

(Brüsszel)