Netanjahu és dokumentuma: A megúszómester

  • - kk -
  • 1997. december 4.

Külpol

A jelek szerint elmarad az Öböl-háború megismétlése, pedig még idejében be lehetett volna fejezni ahhoz, hogy a magukra adó elektronikai cégek átállíthassák az ott kipróbált szoftvereket, karácsonyra már akár Szaddám Huszeinnel is nintendózhattunk volna. Na mindegy, majd legközelebb. Bizonyára így gondolja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is: ő mintha az Irak elleni háborúra és az ilyenkor összekovácsolódni szokott nyugati-arab szövetségre bazírozott volna, amikor eldöntötte, hogy belekavar a közel-keleti békefolyamatba, vagyis abba, ami belőle megmaradt.
A jelek szerint elmarad az Öböl-háború megismétlése, pedig még idejében be lehetett volna fejezni ahhoz, hogy a magukra adó elektronikai cégek átállíthassák az ott kipróbált szoftvereket, karácsonyra már akár Szaddám Huszeinnel is nintendózhattunk volna. Na mindegy, majd legközelebb. Bizonyára így gondolja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is: ő mintha az Irak elleni háborúra és az ilyenkor összekovácsolódni szokott nyugati-arab szövetségre bazírozott volna, amikor eldöntötte, hogy belekavar a közel-keleti békefolyamatba, vagyis abba, ami belőle megmaradt.

Ha valakinek, Netanjahunak jól jött volna egy újabb Öböl-háború. Sőt. A múlt héten, amikor odahaza ki akarták nyírni, Amerikából diszkréten fújtak rá (Clinton elnök például elkövette azt a protokolláthágást, hogy miközben őt, az aktuális miniszterelnököt nem fogadta, elődjét, Simon Pereszt úgyszólván az ölébe ültette, úgy duruzsolt vele a közel-keleti békefolyamat kibontakozásáról), már-már úgy tűnt, hogy csak egy ilyen horderejű kataklizma mentheti meg. Ellenfelei után szélsőségesebb koalíciós partnerei is ellene fordultak, és közölték, hogy ha csak egy lábtörlőnyi területet is visszaad a palesztinoknak, leveszik róla a kezüket. Ez pedig az izraeli kormányok szokásos minimális parlamenti többsége mellett Netanjahu végét jelentette volna.

Egyelőre azonban, úgy tűnik, kilábalt ebből a válságból is. Ráadásul még az akaratát is sikerült keresztülvernie. Egyelőre.

A kormány döntését - hogy Izrael legkésőbb áprilisban kivonja bizonyos mennyiségű katonáját a Palesztin Autonómia bizonyos területeiről - 16 miniszter hozta meg, ketten -a Nemzeti Vallásos Párt színeiben - tartózkodtak, ellene végül senki sem szavazott, úgyhogy

a válság elmaradt,

Netanjahu maradhat miniszterelnök, legalábbis a következő válságig. Ez, ha addig nem, áprilisban egészen biztosan bekövetkezik majd: a most elfogadott határozat szerint ekkor kell végrehajtania Izraelnek az újabb csapatkivonásokat a megszállt területek újabb pontjairól - már persze abban az esetben, ha a palesztinok is tesznek végre valamit a területükön grasszáló terroristák ellen. Tehát elkapják, adott esetben ki is adják őket Izraelnek, a kevésbé fontos Hamasz-aktivistákat pedig lefegyverzik.

Maga az izraeli kormánydokumentum, ami a vasárnapi ülésen eldöntötteket foglalja írásba, legalábbis kritikusai szerint, alig tartalmaz valami értékelhetőt, inkább afféle szándéknyilatkozat, hogy tehát az izraeliek úgy gondolják, előbb-utóbb hátat fordítanak Ciszjordániának. Hogy pontosan mikor és hányan, azt nem említik. Szó esik még benne a vízkészletekről, a biztonságról meg arról, hogy a továbbiakat egy különbizottság fogja eldönteni, melynek tagjai David Levy külügy-, Jichak Mordechai védelmi s Ariel Sharon infrastruktúra-ügyi miniszterek lesznek, élükön pedig a kormányfő ül majd, ha kitart odáig.

De miért ne tartana ki: ha az elmúlt hetet túlélte, túlélhet bármit, még a saját döntéseit is. A kormányhatározat szövege nem véletlenül olyan homályos, mint amilyen: koalíciós partnerei, azok, akik fenyegetőztek, az első konkrétum láttán azonnal be is váltották volna a fenyegetésüket. Most viszont

úgyszólván mindenki boldog:

Sharon és Mordechai miniszterek biztosítva látják a megszállt területeken létesített izraeli települések jövőjét, sőt még a jelenét is, a szövegben ugyanis, bár nem konkrét formában, de szó van arról, hogy a telepesek és a palesztinok közötti összecsapásokat elkerülendő új utakat építenek a települések között, a nyári botránysorozatot kiváltó jeruzsálemi Har Homa-lakónegyed építése zavartalanul folytatódhat, és ha Arafatnak eszébe jutna kikiáltani a Palesztin Államot, Izrael annektálja a területeken maradt zsidó településeket és katonai bázisokat.

Egyedül Levy külügyminiszter nem mutatta magát felhőtlenül boldognak a dokumentum láttán, aminek vagy az lesz a következménye, hogy a Netanjahu-kabinet, és vele a Likud, és benne mindenki, maga Levy is hosszú időre eltűnik a süllyesztőben, vagy az, hogy Netanjahunak bejön, és a Likud mérsékeltjei, élükön a külügyminiszterrel, kezdhetik böngészni az álláshirdetéseket. Netanjahu ugyanis nem pusztán a halogatás kedvéért találta ki ezt a majdnem-nyilatkozatot, hanem azért, mert úgy véli, hogy ezzel közelebb kerülhet deklarált céljához, ahhoz, hogy az eddigi újabb és újabb kivonulási etapok helyett végre a végleges békeszerződésről kezdjenek el tárgyalni a palesztinokkal.

Ehhez viszont, legalábbis a miniszterelnök és szűkebb környezete szerint, arra is szükség volna, hogy végre a palesztinok is elkezdjenek dolgozni azokon, amiket az eddigi szerződésekben megfogadtak; elsősorban azon, hogy Izraellel együttműködve megfékezzék a terrorizmust. Eddig azonban ez ügyben a semminél is jóval kevesebbet tettek, ezt ők maguk is csak megszokásból tagadják, és talán azt is csak addig, amíg Arafat, aki mégiscsak elkötelezte magát valamiféle békefolyamatosdi mellett, életben van. Ez az állapot azonban, meglehet, hamarosan módosul majd:

Arafat rossz bőrben van

Ezt persze csak az ellenségei állítják, barátai és harcostársai szerint majd kicsattan, és csak az érdekesség kedvéért kezdtek el spekulálni az utódlásáról.

A múlt héten viszont még Netanjahu utódlásáról szóltak a találgatások, korántsem pusztán unaloműzésként, de a váltig politikai amatőrként kezelt miniszterelnök a jelek szerint kikecmergett a slamasztikából, ha talán csak ideiglenesen is. Onnan visszajönni azonban, ahonnan neki most sikerült, korántsem gyerekjáték. Lehet, hogy végül a tárgyalópartnereknek (a palesztinoknak, akiknek mindmáig nem sikerült teljesen kiradírozniuk a chartájukból az Izrael megsemmisítésére utaló passzusokat; a parkolópályájukon a térségbe szalajtott, véletlenül épp szabadlábon lévő europolitikusoknak; de még az amerikaiaknak is) tudomásul kellene venniük, hogy bármik legyenek a személyes preferenciáik, ez a Netanjahu mégiscsak a megválasztott miniszterelnöke annak az országnak.

- kk -

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.