Nigeri puccsisták eltávolították a hatalomból Mohamed Bazoum elnököt

Külpol

Lezárták a határt, felfüggesztették a kormányszervek működését. Egyelőre nem világos, kinek a nevében.

Mohamed Bazoum nigeri elnököt eltávolították a hatalomból – jelentette be csütörtökre virradóra katonák egy csoportja a nyugat-afrikai ország állami televíziójában.

Amadou Abdramane ezredes kilenc másik – egyenruhát viselő – katonatiszttel körülvéve közleményt olvasott fel az RTN televízióban, miszerint a védelmi és biztonsági erők eldöntötték: "véget vetnek az ismert rezsimnek a romló biztonsági helyzet és rossz kormányzat miatt".

Az ezredes továbbá bejelentette, hogy

az ország határait lezárták, és országos éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el este tíz órától reggel öt óráig, a köztársasági intézmények működését pedig felfüggesztették. A puccsisták óva intettek egy esetleges külföldi katonai beavatkozástól.

Mindemellett hangsúlyozták, hogy Bazoumnak nem esik bántódása.

Abdramane szót ejtett egy úgynevezett Országos Tanács a Haza Megmentéséért nevű testületről, amelyről azt mondta, hogy átvette a hatalmat az országban.

Egyelőre nem világos, hogy Abdramane ezredes és a kilenc katonatiszt az egész nigeri hadsereg nevében beszél-e.

A bejelentés azt követően érkezett, hogy az elnöki gárda szerdán sikertelen tárgyalásokat követően őrizetbe vette az államfőt.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Mohamed Bazoum haladéktalan szabadon engedését követelte. "Nem tudom megmondani, hogy technikailag ez puccsot jelent-e vagy sem, mert ez a jogászok dolga, ugyanakkor ez egyértelműen kísérlet arra, hogy erővel megragadják a hatalmat és megzavarják az alkotmányos rendet" – fogalmazott Blinken Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban tartott sajtótájékoztatóján.

"Mélységesen aggasztók a nigeri fejlemények. Néhány órája beszéltem Bazoum elnökkel és világossá tettem, hogy határozottan támogatjuk őt, mint az ország demokratikusan megválasztott elnökét" – mondta Blinken hozzátéve, hogy az Egyesült Államok "szorosan nyomon követi a helyzetet".

António Guterres ENSZ-főtitkár határozottan elítélte a nigeri "kormány alkotmányellenes megváltoztatását". A főtitkár szóvivője, Stéphane Dujarric szerdai közleményében jelezte: Guterrest mélységesen aggasztja Mohamed Bazoum elfogása. "A főtitkár a Niger demokratikus alapelveit aláásó tevékenységek azonnali beszüntetésére szólít fel" – tette hozzá Dujarric.

Az egykori francia gyarmatot 2021 óta irányította az első demokratikus elnökként megválasztott Mohamed Bazoum. Az 1960-ban kihirdetett függetlenné válása óta négy államcsínyt és számos puccskísérletet hajtottak végre a nagy kiterjedésű, szegény sivatagi országban. 2021. március 31-én, két nappal az államfő beiktatása előtt a nigeri hatóságok már megakadályoztak egy kísérletet a Mohamed Bazoum elleni katonai hatalomátvételre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.