Sokkoló felvételek Olaszországból: a váróteremben látják el a súlyos betegeket

  • narancs.hu
  • 2020. március 20.

Külpol

A Sky News riportere bejutott a vírus által leginkább sújtotta település kórházába.

A Sky News bejutott az olaszországi Bergamo kórházába, ahol nem uralkodik káosz, de a körülmények hektikusnak tűnnek – írja a 24.hu a csatorna nyomán. A Lombardia tartományban található Bergamo a vírus által leginkább sújtott település, kórháza pedig a legnagyobb terhelésnek kitett egészségügyi intézmény jelenleg.

A kórház tömve van súlyos légzési negézségekkel küzdő, illetve lélegeztetett emberekkel. Az ágyak között rohangálnak az ápolók, az új pácienseket csoportosan veszik körbe és a légzést segítő gépekre kapcsolják őket, amik nélkül gyorsan romlana az állapotuk és meghalnának.

Az csatorna újságrója rákérdezett, hogy éppen milyen kórteremben vannak, a kórház vezetője pedig azt mondta: „ez nem igazán kórterem, hanem egy váróterem, csak minden helyet ki kell használnunk.”

A sürgősségi fogadó részleg is úgy néz ki, mintha intenzív osztály lenne, aminek oka, hogy az intenzív már megtelt. A frissen érkezőket itt látják el, pedig más országokban értelemszerűen az intenzív osztályon kellene őket, mert életveszélyes állapotban vannak.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.