Több országban tüntettek a korlátozások ellen

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. március 20.

Külpol

Németországban a demonstrációra elmentek az ellentüntetők is.

Németországban, Svájcban, Hollandiában, Svédországban, Romániában és Ausztriában is szerveztek tiltakozást szombatra a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen. 

A németországi Kasselben a rendőrök, a tiltakozók és az ellentüntetők össze is csaptak. Mintegy tízezezren vettek részt a demonstráción, a korlátozások ellen fellépő emberek többsége nem viselt maszkot. A vízágyúkkal, helikopterekkel felvonuló rendőrség végül gumibotot és paprikasprayt használt a demonstráció feloszlatásakor, és többeket előállított.

Svájcban, Liestalban 3-5 ezer ember vett részt egy csendes tüntetésen, amit a hatóságok engedélyeztek. Sokan ott sem viseltek maszkot. A tiltakozók közleményt adtak ki. Azzal vádolják a svájci kormányt, hogy több mint egy éve túszként tartja fogva az országot. "Ezeknek az intézkedéseknek semmi értelmük – írják. – A lakosság veszélyeztetett egy százalékának védelme érdekében tönkreteszik a maradék 99 százalék életét." Svájcban már az éttermek és szórakozóhelyek megnyitását tervezték, de mivel ott is romlott a járványügyi helyzet, érvényben maradnak a korlátozások.

A 8,6 milliós országban 578 ezren fertőződtek meg és eddig 9455-en haltak meg koronavírus miatt.

A hollandiai Amszterdamban engedély nélkül vonultak fel az emberek tiltakozni a korlátozások ellen, a rendőrség vízágyúkkal oszlatta fel a demonstrációt. Az országban az utóbbi időben többször is összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel. Hollandiában is napról napra nő az új fertőzöttek száma. 

Svédországban Stockholmban, Göteborgban és Malmöben is tüntettek néhány százan, a rendőrség mindegyik helyszínen véget vetett a tiltakozásnak.

Romániában – ahol minden korábbinál több koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegein – több városban, és Bukarestben két helyszínen százak tüntettek a járványügyi korlátozások, a maszkviselési kötelezettség és az oltások ellen.  A kormányszékház előtti demonstráció egyik szónoka, Diana Sosoaca független szenátor egyebek mellett azt tette szóvá, hogy a diákoknak a testnevelés órákon is maszkot kell viselniük. A bukaresti Egyetem téren ortodox szentképekkel, "Szabad dákok", "Le az egészségügyi diktatúrával" feliratú táblákkal demonstráltak. Tüntettek Galacon, Brassóban és a nemrég vesztegzár alá vont Temesváron is.

Bécsben a korlátozások ellen kéthetente szerveznek tüntetést. Szombaton kisebb csoportokban demonstráltak, a legtöbben a főpályaudvar közelében.  A rendőrök paprikasprayvel oszlatták fel a tüntetést, őrizetbe vettek nyolc embert.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.