Nyitott fülek, forró fejek
Hogy palesztin részről van (vagy volt) bizonyos szándék a javaslat mérlegelésére, azt ékesen bizonyítják a Hamasz legújabb pokolgépes merényletei. Az iszlám hit eme hívei az új intifáda hónapjaiban szépen nyugton maradtak, átengedve a terepet a Tanzim-milíciának. Amint azonban fölmerült a békekötés rémképe, azonnal akcióba léptek. Így volt ez az elmúlt években is: a legvéresebb robbantások a legfényesebb megállapodások kísérőzenéjéül szolgáltak. Az iszlám radikálisok számára a békének nincs értelme, mert a harc Palesztina teljes felszabadításáig (értsd: Izrael megszűnéséig) folyik. A palesztinok háza táján - mint minden diktatúrában - nehéz tisztán látni. Annyi bizonyos, hogy dilemmájuk súlyos. A Clinton-féle ajánlat nem ígér sokkal többet, mint amennyit már Camp Davidben is ajánlottak nekik. Ha leállnak tárgyalni, magukra haragíthatják radikálisaikat, akiknek eddig átengedték a terepet az izraeli katonák elleni harcban. Joggal kérdezhetik az utcai harcok vezérei, arab szövetségeseik és a világközvélemény: ha hónapok óta elszántan gyártják a mártírokat, akkor most miért fogadják el szinte ugyanazt, amin három hónappal ezelőtt ennyire feldühödtek? Ha viszont nem tárgyalnak, elszalasztanak egy kedvező alkalmat, mivel a leköszönő Clinton és a bukás előtt álló Barak most talán több engedményre hajlandó. Ha nincs megállapodás, az izraeli választások után alighanem Saronnal lesz majd dolguk. (Mások szerint viszont ez is jól jön nekik: a militáns Saron árnyékában könnyebben eladhatják magukat a béke barátaiként.)
Izraelben Ehud
Barakot sürgeti az idő,
mivel csak február 6-ig marad ügyvezető kormányfő. Akkor miniszterelnök-választás várható, amelyen - a jelenlegi előrejelzések szerint - inkább Ariel Saronra fog szavazni a békepolitikában csalódott izraeli közönség. Barak egyetlen esélye, hogy az aláírt megállapodást teszi a választók asztalára, és ezáltal kész helyzetet teremt. Ha az átfogó közel-keleti rendezés legnehezebb kérdéseiben (legalább elvileg) megállapodnak, és elhallgatnak a fegyverek, jó eséllyel veheti föl a versenyt Saronnal szemben. Barak ezért minden eszközzel megpróbál életet lehelni a béketárgyalásokba.
Az izraeli belpolitikában ezzel olyan indulatok szabadultak el, amelyekhez hasonlók a Jichak Rabin meggyilkolása előtti hetekben tomboltak utoljára. A jobboldal és a közvélemény békefolyamatból kiábrándult része felháborodott azon, hogy Barak a maga roppant gyenge legitimitásával olyan horderejű kérdésekről készül dönteni, amelyek talán nemzedékekre meghatározzák az ország jövőjét; a radikális tüntetők már árulónak nevezik. E vád ellen riválisa, Ariel Saron élesen tiltakozott, emlékezve a Rabin-gyilkosságot megelőző vad szavakra - ám a két politikus közötti hangnem éppoly kemény, mint annak idején Rabin és Netanjahu között volt. "Saron megválasztása háborút jelent!"- fogalmazta meg például néhány napja Ehud Barak. A jobboldal, de legfőként a vallásos cionisták meg nem akarják föladni a Nyugati Parton épült településeiket, és már többen megüzenték: ha erővel akarják kitelepíteni őket, ellenállnak. Jeruzsálem megosztása valószínűleg még nagyobb felzúdulást váltana ki, hisz mióta csak tárgyalások folynak, minden izraeli miniszterelnök azzal kezdte: Jeruzsálem Izrael örök és egységes fővárosa. A Templomhegy átadását még többen elleneznék: nem csupán szimbolikus jelentősége miatt, hanem azért is, mert a hegy igen gyakran kiindulópontja erőszakos cselekményeknek, melyek eszkalálódását nem egyszer épp az izraeli rendőrség akadályozta meg. E szélsőséges helyzetben ismét előtérbe került az izraeli jobb- és baloldal eltérő világlátása.
Ha nem lesznek a Templomhegyen izraeli rendőrök - így a baloldal -, jelenlétük nem provokálja majd a palesztinokat. Az intifáda, az erőszak oka a palesztinok elkeseredettsége, megalázottsága; ezért ha életképes önálló államuk lesz, ezek az okok megszűnnek. A karnyújtásnyira lévő béke érdekében érdemes áldozatokat hozni: lemondani Jeruzsálem arab részéről, az "város moszlim negyedéről (ahová izraeliek amúgy sem teszik be a lábukat), sőt a Templomhegyről, ahová a zsidók szintén nem járnak, és a vallási fanatikusok telepeiről a Nyugati Parton, amelyek nem az ország védelmét szolgálják, hanem a palesztinokat bőszítik. Az optimista, békepárti nézőpontból lényegtelen, hogy Ehud Baraknak nincs parlamenti többsége: a békemegállapodás az összes legitimációs problémát elsöpri majd. Az intifáda kitörésekor megzavarodott baloldaliak közül a Haarec hasábjain most sokan újra felsorakoznak a béke ügye mellett, és a megállapodás elfogadására buzdítanak.
A jobboldal érvei szerint
viszont egy ilyen súlyos áldozatokkal járó egyezség csak akkor lenne elfogadható, ha megbízható partnerrel kötnék meg. Ám az intifáda valódi oka az, hogy a palesztinok nem veszik tudomásul Izrael létét, és csak engedményeket akarnak kicsikarni, aminek soha nem lesz vége. A Bir Zeit arab egyetem közvélemény-kutatása szerint a palesztinok 74 százaléka még Nyugat-Jeruzsálemet sem ismeri el Izrael fővárosának. És hogyan adná át a zsidó állam Kelet-Jeruzsálemet, amikor az arab és zsidó negyedek át- meg átszövik egymást, és néhány orvlövész egy egész városnegyed életét képes megbénítani? A jobboldal szerint a megállapodás csak Izrael pozícióit gyengíti, amitől a másik fél vérszemet kap, a konfliktus eszkalálódik, és Izrael
újabb háborúba
keveredhet. Ha Ehud Barak megköti a megállapodást, azt a knesszetnek is jóvá kell hagynia, ahol nincs többsége. Ha ez sikerül is, és újraválasztják, ugyanazzal a knesszettel kell tovább kormányoznia, amely egy hónapja lemondásra kényszerítette. A bizonytalanság tehát be van programozva, egy újabb parlamenti választás egyáltalán nem zárható ki. Az újév napjaiban ezenközben egyre jobban elszabadult az erőszak. A Nyugati Part telepeseire mostanában rendszeresen vadászó palesztin fegyveresek rálőttek a radikális Benjamin Kahane (a szintén megölt radikális Meir Kahane fia) kocsijára. A férfi és felesége meghalt, négy gyerekük megsebesült. Az eddig önmérsékletet tanúsító telepesek bosszúból arabokra támadtak, és kormányellenes tüntetésre készülnek, miközben az izraeli biztonsági erők - szélsőséges akciótól félve - igyekeznek őket szemmel tartani. Bosszút esküdtek a palesztinok is (ezt egyébként mindennap megteszik) az eddig legmagasabb rangú áldozat, dr. Thabet halála miatt, akivel géppuska-sorozat végzett. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az izraeli hadsereg megpróbál leszámolni a fegyveres merényletekért felelősnek tartott palesztin tisztekkel. ´k is kezdik tudomásul venni, amiben eddig nem akartak hinni: háború van - egyelőre takaréklángon.
Gadó János
