Volt vidám kampány, rendben lezajlott a képviselőházi választás, némi halk meglepetéssel fűszerezve (föltörtek azok az áldott, derék, jóravaló őskomcsik, mint a talajvíz), viszonylag mérsékelt tökölődés után megalakult az új kormány is, a tudósító éppen megülni készült babérjain, amikor a múlt héten Václav Havel elnök, éppenséggel hazafelé a Honvéd Kórházból, ahol soros hörghurutját kezelték sikerrel, olyat talált szólni, hogy az ENSZ 57. közgyűlésének elnöke mondjon le. Nem szép dolog ez egy kis közép-európai állam elnökétől, de mit csináljunk: Havel most sem a levegőbe beszélt. Tovább színezi a dolgot, hogy a megszólított férfi nem más, mint Jan Kavan, a frissen távozott Zeman-kabinet kalandos emlékű külügyminisztere.Nyilvánvalóan nem érdektelen az elnök szavait valamelyes pontosságal idézni: "Jan Kavanról szerzett múltbéli és közelmúltbeli tapasztalataim alapján jónak látnám, ha elgondolkodna, el tudja-e látni azokat a tisztségeket, amelyeket jelenleg betölt." Értékes szöveg, az utolsó hangig információktól roskadozó. Ám mielőtt a részletekig hatolnánk, beszéljünk egy minket nagyon is érdeklő dologról, az immár világméretűvé duzzadó skandalum rajtmozzanatáról. A
Sabina Slonková
újságírónő, a Mladá Fronta Dnes (mondjuk a liberális napilap) oknyomozó riportere ellen kitervelt és tragikomikusan meghiúsult merénylet indította a bajok sorát. Meghiszem azt, az ilyesmi eddig a nyárig maximum a FÁK utódállamaiban volt elképzelhető. A szálak persze most is Moszkvába vezetnek, csak nem így: máshogy (ha mondjuk zongorázni bírnám Slonková és Frei Tamás moszkvai kalandja közt a szakmai különbséget, én lennék Mozart, ami a turistaszezon közepén Prágában egy biztos egzisztencia).
Egy bizonyos Karel Srba nevű személy, konkrétan a külügyminiszter Kavan kabinetfőnöke helyi vállalkozóknak mélyen áron alul adta bérbe, persze nem véletlenül, a moszkvai Cseh Házat. Slonková földobta a sztorit, Srbának mennie kellett Kavan őszinte sajnálatára, de a dolog még ennyivel sem lett elintézve, a riporternő tovább firtatta a dicsdús férfi kazlakban álló panamáit, s a sztori innentől kicsit olyan, mint a legeszementebb
Tarantino-mozi
Srba tán az aktuális nőjének szólt, hogy "el kéne hallgattatni a cédát", az hívta egy ismerősét, aki viszont prezentálta Citront (magyarul: citrom, kábé), a Sumava (délnyugat-cseh paradicsomi tájegység) rémét (14 évet ült eddig, igaz, csak lopásért), hogy ő a megfelelő ember erre a bizalmi munkára: tudja, meri, teszi, olyan vad, hogy nyers békával falja a knédlit. És jött Citron, tagbaszakadt, agyontetovált, hidrogénszőke, középkorú arc, egy jelentősebb koronakvantumért mellesleg még bevállalt egy vidéki konferenciaközpont-igazgatót is (sokan voltak Srba bögyiben) meg a riporternő ötéves gyerekét, aztán ment is. Némi tétovázás után konkrétan a rendőrségre. A sztori voltaképpen ennyi, de appendixei se utolsók. Mert nem elég, hogy Srba régi csókosa Kavannak, de ezenkívül a katonai hírszerzés úgyszólván törzsgárdatagja, gyakorlatilag mostani letartóztatásáig aktív személy. Így azon sincs semmi csodálkoznivaló, hogy lemondott a katonai hírszerzés parancsnoka, mint ahogy azon sem, hogy a gyilkosságra való felbujtással is vádolt Srba jelenlegi ügyvédje a volt katonai államügyész. Ha már liba, legyen kövér!
Egyes óvatos találgatások szerint lehet, hogy
Kavan félt
tőle, ezért melengette a keblin, mint kígyót. Nevetségesnek tűnik a feltételezés, ha Kavan pályájára pillantunk. (Mit mondott Havel? A múltja, a múltja!)
Az 1969-től 1989-ig angliai emigrációban élő Kavan először a hetvenes évek végén tűnt föl a Charta ´77 emigránsai körül. Nos, ez ugye Havelnek minimum hazai pálya, tudhat egy s mást. Megfosztották cseh állampolgárságától, lett neki angol. Ne kerülgessük a forró kását, a cseh közvélekedés egy nagyon is markánsan artikulált része szerint Jan egy szép nagy kettős ügynök volt (lenyomtuk a magyarokat, höhö). Kato fedőnéven állt az StB rendelkezésére, de szolgálta őfelségét is (mint Hrabal pincére). Egy szó mint száz, disznóságainak se szeri, se száma. Egy csokor csak a hazatérte utáni csínytevésekből: ´89-es megérkezésekor előállította az StB, de ő semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy kihallgatása során viszkivel és pezsgővel kínálták, majd mozgalmi dalokat énekeltek, és sokat nevettek. ´98 januárjában egy félutcányi parkoló autót letarolt, finoman szólva is atomrészegen. Ráadásul nem átallotta azt állítani, hogy attól van olyan penetráns cefreszaga, mert sósborszeszszel keni beteg gerincét. A mondott alkoholneműt (Francuvka) Csehországban is a leszakadt néposztályok favorizálják.
´98 márciusában Prágában mint pár napja kinevezett külügyminiszter, amikor még tagok se voltak, megkérdezte a NATO főtitkárát, hogy aztán ki lehet-e lépni abból a NATO-ból. A jeles férfi, ha eszébe jut ez a kérdés, még ma is azonnal borogatásért küld, de sorolhatnánk oldalakon át, csupán érdekes adalékok, semmi több.
Egyetlen valódi kérdés van:
Mire megy ki a játék?
A Kavant valamiért még mindig védő szocdemek szerint az ország nemzetközi lejáratására. Ugyan minek?
Sokaknak a kormányoldalról problémát okoz, hogy a mindössze kétfős többségből egy csávó New Yorkban csücsül, mint afféle hiányzó láncszem. Ha minden fontosabb szavazásra hazaröppen, akkor arra rámegy az állam inge-gatyája, ami tán túlzás, de semmiképpen sem szül jó vért.
A legközelebb talán azok a megfigyelők járnak az igazsághoz, akik egy nagyobb szabású Zemantalanítás körvonalait vélik fölfedezni az események kibontakozásában. Ily módon persze Kavan nem a hiányzó, hanem a leggyengébb láncszem, akivel érdemes elkezdeni a gyanús alakok kisöprűzését a közéletből. Nos, ez, ha jól körülnézünk, nemcsak Havel elnök szándéka, de Spidla miniszterelnök eminens érdeke is, megszabadulni a volt miniszterelnök, Zeman kétes pedigréjű szekértolóitól, mint saját pártjának megveszekedett belső ellenzékétől, hiszen épp elég neki a külső is (csak sikerült idecsempészni Törpapát).
De mese nincs: az elnök és a miniszterelnök szándékai száz százalékig egybeesnek az ország legalapvetőbb érdekeivel.
Schillinger Andrea
(Brno)
