Vlagyimir Putyin felköszöntötte 90. születésnapja és a náci Németország felett aratott győzelem évfordulója alkalmából Lazar Matvejevet, aki az 1980-as években a szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB képviselője volt a keletnémet belügyminisztériumnál, egyben a jelenlegi orosz elnök főnöke, amikor az Drezdában folytatott hírszerző tevékenységet – tudósít szorgosan az MTI.
| ||
A Kreml honlapján közzétett beszámoló szerint Putyin moszkvai otthonában kereste fel Matvejevet két volt NDK-beli kollégájával, Nyikolaj Tokarjovval, aki most a Transznyefty állami kőolajszállító cég vezetője, valamint Szergej Csemezovval, aki a technológiai exporttal foglalkozó Rosztyeh állami vállalat irányítója. (Mint látható, a régi drezdai KGB-sek a mai orosz államgazdaság vezetői.)
Putyin egy elnöki karórával, valamint a szovjet propagandalap, a Pravda 1927-es példányával ajándékozta meg Matvejevet, majd pezsgőzés és tortázás következett. A mai orosz propagandatévé szerencsére jelen volt:
Ebből az ünnepi alkalomból hadd emlékeztessünk, milyen fontos szerepet játszik Putyin életében a KGB. Jó hosszan, 1975-től 1990-ig dolgozott a szovjet hírszerzésnek, később pedig, már a demokráciában, az utódszervezet orosz titkosszolgálat vezetője lett. Hasonló utat járt be, mint egyik legnagyobb példaképe, Jurij Andropov, aki 1956-ban szovjet nagykövetként követelte a magyar forradalom leverését, később pedig a KGB vezetője s végül a szovjet kommunista párt főtitkára lett. Andropovot annyira tiszteli Putyin, hogy a KGB egykori épületének falára helyezett emléktábláját maga avatta fel, patetikus beszéddel.
| A sziloviki klán De ennél a szimbolikus gesztusnál sokkal fontosabb az a Magyarországon még mindig nem közismert körülmény, hogy Putyin Oroszországát a mai napig egykori KGB-s klánok irányítják. Bár a közelmúltban már arról jelentek meg kremlinológiai elemzések, hogy Putyin megkezdte az eddig vele szimbiózisban működő klánok hatalmának visszaszorítását, az elmúlt másfél évtizedben nem volt kérdés, hogy ők az orosz élet és az orosz halál urai. Ahogy azt a New York Review of Books magyarul már 2007-ben (!) megjelent írása összefoglalta: „Az 1990-es években az emberek még sziroviki néven emlegették a válogatott szélhámosokat, akik rátették a kezüket az ország nyersanyagkészleteire, és a sziloviki szóval címkézték a hadseregből meg a titkosrendőrségből verbuvált tisztviselőket. (A szirjo nyersanyagot, a szila erőt jelent.) Putyin alatt a két kategória összeolvadt. Az új rezsim erős emberei azok a miniszterek, illetve a Kremlben szolgáló tisztségviselők, akiknek ’biztonságpolitikai hátterük’ van – ugyanakkor ők irányítják a legnagyobb, már tőzsdére kerül állami vállalatokat is. Annak idején az oligarchák gátlás nélkül keverték az üzletet a politikával, de az mégiscsak az egyik területről a másikra átcsapó kalózok rajtaütése volt. Putyin alatt fordult a kocka. Az ő rendszerében szervesebben fonódik össze a két szféra, s immár a politikáé a döntő szó. Ma két miniszterelnök-helyettes egyúttal a Gazprom, illetve az Orosz Vasutak elnöke; négy Kreml-beli vezető pedig ugyancsak elnöki pozíciót foglal el – sorrendben – a második legnagyobb olajcégnél, egy nukleáris üzemanyagot előállító óriásnál, egy energiaszállító vállalatnál, illetve az Aeroflotnál. Az ipari miniszter az olajvezeték-monopólium elnöki székében ül; a pénzügyminiszter pedig nemcsak a gyémántmonopóliumban elnököl, hanem az ország második legnagyobb állami bankjában is; végül a távközlési miniszter a legnagyobb mobiltelefon-hálózat elnöke.” |
