Putyinnak szeretettel: újabb 200 millió dollárral támogatja az USA Ukrajnát

  • narancs.hu
  • 2018. július 21.

Külpol

Szeretnék, hogy „az ország hatékonyan megvédhesse területi épségét és demokratikus berendezkedését”.

Néhány nappal az ominózus Trump–Putyin-találkozót követően az Egyesült Államok újabb 200 millió dollárt utal Ukrajnának katonai támogatásra – jelentette be a washingtoni védelmi minisztérium.

A Trump-kormányzat „megerősíti az Egyesült Államok és Ukrajna közötti, régmúltra visszanyúló védelmi kapcsolatokat, és ennek jegyében további 200 millió dollárt utal az ukrán kormányzatnak”. Ezzel összesen egymilliárd dollárra emelkedett annak a támogatásnak az összege, amellyel az Egyesült Államok a Krím 2014-ben történt bekebelezése óta segíti Ukrajnát.

A Pentagon közleménye szerint a most átutalt összeg az ukrajnai haderő erősítését segíti, és elsősorban a katonai kiképzőprogramokhoz szükséges eszközök beszerzését szolgálja majd. Ukrajnában nemrég fogadták el azt a törvényt, amely az ország és a NATO közötti kiberbiztonsági együttműködést erősíti. A kommünikében megjegyezték: a reformok hozzájárulnak Ukrajna védelmi képességeinek növeléséhez, amelynek célja, hogy „az ország hatékonyan megvédhesse területi épségét és demokratikus berendezkedését”.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.