Repülőrajttal startolt Bernie Sanders elnöki kampánya: máris üti-vágja Trumpot

  • - palosm -
  • 2019. február 20.

Külpol

Sanders bejelentkezett a Trump-verő jelölt posztjára, és ha sikerül a progresszív forradalom keresztapjává válnia, jó esélyei vannak a demokrata jelöltségre. A választék viszont különösen széles és meglepően sokszínű.

Kevesebb, mint négy óra alatt gyűlt össze több mint egymillió dollár, miután Sanders bejelentette, hogy beszáll az elnöki versenybe, írja a CBS News. Ez magas összeg, és úgy látszik, Sanders több pénzből kampányolhat, mint jelenlegi versenytársai.

A 77 éves mozgalmár

Az országos politikába 2016-ban berobbant 77 éves szenátor kedden reggel jelentette be szándékait, a következő mondattal: „győzni fogunk.“ Majd hozzátette: elkezdjük a munkát, alulról szervezzük meg azt a mozgalmat, ami át fogja formálni ennek az országnak a gazdasági és politikai életét.“

false

 

Fotó: MTI

Sanders nem véletlenül beszél mozgalomról. „Együtt, te és én 2016-ban elindítottunk egy politikai forradalmat. Most itt az ideje, hogy beteljesítsük és megvalósítsuk, amiért küzdöttünk“, fogalmazott a kampányt elindító Sanders-közemény.

Sanders-nek először természetesen a demokrata jelöltséget kell megszereznie, és a versenybe bejelentkezett politikusok száma már most meglehetősen nagy, a paletta pedig meglepően diverz, számos női és kisebbségi jelölttel a képben. A győztesnek kell majd megvernie 2020-ban Donald Trumpot, aki Sanders szerint a modern amerikai történelem legveszélyesebb elnöke.

Bepörgött a számláló

Sanders sajátos pozíciójával kapcsolatban a Guardian pendítette meg azt, hogy a lényegében szociáldemokrataként definiálható politikus számos progresszív gondolata mára beszivárgott a demokrata párt centrumába, és például az ingyenes állami egészségügy és felsőoktatás, a kímaváltozás elleni újszerű harc vagy a 15 dolláros minimum órabér több demokrata elnökjelölt „programjában“ szerepel. Ami gyengítheti Sanders esélyeit.

De nem mindenképpen.

false

 

Fotó: MTI

Sanders még a maga előnyére is fordtíhatja ezt — amennyiben képes magát közel a nyolcvanhoz a saját progresszív mozgalma "keresztapjaként" prezentálni a következő hónapokban. És pontosan ezt is teszi, amikor arról beszél,hogy  a három évvel ezelőtti radikálisnak bélyegzett gondolatait ma amerika többsége támogatja.

A kampány reggel 7-kor startolt tehát, a CBS állítása szerint körülbelül 10:30-ra bő egymillió dollár gyűlt rá össze. A csatorna emlékeztet rá, hogy hivatalos adatok minderről csak hónapok múlva lesznek elérhetők.

Tizenkét órával később már négymillió dollárnál tartott a számláló, az összes államból érkeztek adományok, összesen 150 ezer állampolgártól. Ez átlagosan 27 dollár per fő. De a lényeges adat most jön: a 27 dollár pont annyi, mint a 2016-os kampányadományok átlaga. Vagyis a szóródás mértéke ugyanakkora, ami azt is jelentheti, hogy Sanders alulról szerveződő mozgalmában van még szufla.

A szocializmus fertője és a hazugság patológiája

De kikkel vív meg Sanders? A Guardian szerint a komoly kihívok a mérsékelt demokraták lehetnek, ugyanis Trump már most arra használja Sanderst, hogy liberális, szocializmussal fertőzött Amerikával ijesztgessen. Igaz, Sanders sem fogja vissza magát, nemrég azt mondta, Trump egy patologikus hazudozó, és rasszista, szexista, homofób, xenofób.

false

 

Fotó: MTI

Januárban az indiai-jamaikai bevándorlócsaládban született Kamala Harris kaliforniai szenátor gyűjtött 1,5 millió dollárt 38 ezer embertől az első 24 órában, de versenyben van Cory Booker New Jersey-i szenátor, az 52 éves, progresszív gazdasági nézeteket valló exügyvéd Kirsten Gillibrand New York-i szenátor, valamint Amy Lobuchar Minnesotai szenátor.

További kevésbé ismert jelöltek is versenyben vannak, mint például a volt San Antonió-i polgármester, a magát Trump-ellenszerként prezentáló, 44 éves, mexikói bevándorló unoka Julián Castro, vagy épp Pete Buttigieg, a fiatal polgármester Indiana állam egyik tartományából. Említendő még a progresszív balolbali aktivisták kedvence, a Wall Street heves kritikus, Elizabeth Warren Massachusetts-i szenátor, a centrista millilárdos John Delaney.

A korábbi alelnökről, Joe Bidenről valamint a milliárdos üzeltemberről, Michael Bloomergről még nem tudni, indulnak-e.

false

 

Fotó: MTI

Mindenesetre Sanders indulhat a legjobb peremfeltételekkel: a háta mögött van a 2016-os 13 millió szavazat és közel 230 millió kisadományból gyűjtött forrás. Radásul másodszor már nem kívülállóként száll be, hanem alapból az egyik legesélyesbb jelöltként egy olyan nagy számú és sokszínű mezőnyben, amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa.

Árulkodó, hogy a Guardian elemzése szerint nyárra a lehetséges jelöltek között soha nem látott számú nő, több afrikai-amerikai, minimum egy latino, egy meleg haditengerészeti veterán, egy hindu és egy vegán is lesz a politikai veteránok mellett.

(Guardian / CBS / Guardian)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.