Románia és Szlovákia is bejelentkezett vakcinagyártásra

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 6.

Külpol

Lehet, hogy Magyarországon is kell majd Szputnyik V-t gyártani? 

A román és a szlovák miniszterelnök is arról beszélt szombaton, hogy már engedélyezett koronavírus elleni vakcinák gyártását vinnék az országaikba. 

Florin Citu román miniszterelnök azt mondta, 

Romániában is fogják gyártani legalább az egyik olyan koronavírus elleni oltóanyagot, amelynek használatát az Európai Unió már engedélyezte. 

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint azt mondta: az Európai Bizottság érdeklődött, hogy Romániának elvileg megvannak-e a vakcinagyártáshoz szükséges kapacitásai. Citu erre igennel felelt, és már folynak az egyeztetések a részletekről. Azt nem közölte, hogy melyik oltóanyagról lenne szó, illetve hogy mikor kezdődhet meg a gyártás.

A vakcinák előállítása feltehetően a hadsereg irányítása alatt álló, bukaresti Cantacuzino kutatóintézetben történne.

A jelentés szerint Romániában orosz és kínai fejlesztésű oltóanyagok gyártásáról nincs szó, Igor Matovic szlovák kormányfő viszont arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy Szlovákiában is gyártani fogják az orosz fejlesztésű Szputnyik V oltóanyagot.

Igor Matovic a szlovák közszolgálati műsorszórónak azt mondta,

az orosz gyártó azt szeretné, ha azok az országok, amelyek vásárolnak a Szputnyik V-vakcinából, vállalnák azt is, hogy a területükön állítsanak elő az oltóanyagból.

A szlovák kormányfő megjegyezte, hogy tárgyalni akar a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyógyszercégek vakcinájának szlovákiai előállításáról is, de egyelőre még nem tudni, hogy ezek a tárgyalások sikerre vezethetnek-e. Ha Szlovákia maga gyárthat koronavírus elleni vakcinát, akkor azt viszont nem tartaná meg csak saját magának, hanem más EU-tagállamoknak is szállítana - tette hozzá Matovic.

A parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Andrej Danko erre reagálva azt mondta: a kormányfőnek nem lenne szabad "tündérmesékkel" kábítania az embereket a Szputnyik V esetleges szlovákiai gyártásával kapcsolatban. "Bárcsak ez igaz lenne, de Oroszországban senki nem akarja, hogy a vakcinájukat Szlovákiában állítsák elő" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy Matovicnak arról kellene tárgyalnia Moszkvával, hogyan tudná Szlovákia importálni az orosz vakcinát.

Ha viszont igaz, amit Matovic mond, az orosz fél pedig tényleg azt szeretné, ha a Szputnik V vásárlói is beszállnának a gyártásba, annak Magyarországra nézve is lennének következményei. Orbán Viktor magyar miniszterelnök két hete viszont már bejelentette, hogy a kormány vakcinagyárat kíván építtetni Debrecenben. Ő azonban akkor úgy fogalmazott, hogy egy esetleges magyar fejlesztésű vakcinát gyártanának itt. 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.