Izrael óvatos nyitásba kezd

  • MTI
  • 2021. február 7.

Külpol

Bár a járványügyi adatok nem a legkedvezőbbek.

Izrael óvatos nyitásba kezdett a közel egyhónapos szigorú zárlat után, dacára a magas járványügyi adatoknak.

Vasárnap reggel hét órakor befejeződött a január 8-án bevezetett harmadik, "hermetikus" országos zárlat, amely szemben az első és második karanténnal csekélyebb eredményt hozott, szakértők szerint a koronavírus fertőzőbb brit változata és a lakosság fegyelmezetlenebb viselkedése miatt.

    A karantén végeztével jóval magasabb az aktív fertőzöttek és a súlyos betegek száma, mint egy hónapja, de a vírus reprodukciós rátája 1,2-ről 1-re csökkent, ami azt jelenti, hogy minden vírushordozó átlagosan egyetlen másik embernek adja át a fertőzést.

    Egyelőre nem született döntés a bölcsődék, óvodák és iskolák újraindításának időpontjáról és módjáról, noha ez jelentősen meghatározza a gazdaság beindításának lehetőségét, a szülők visszatérését munkájukhoz.

Sajtóhírek szerint csak kedden nyithatnak részlegesen az oktatási intézmények a kevésbé fertőzött "zöld" és "sárga "településeken. A kedvezőtlenebb járványügyi helyzetben lévő "narancssárga" és "piros" helyeken is lesz oktatás, de valószínűleg csak a jövő héttől, csak kis csoportokban és csak minden második nap, valamint ott a kertekben és udvarokon tartják majd a foglalkozásokat a tavasziasan meleg időben.

    A pontos ütemterveket és útmutatásokat még nem véglegesítették. Az egészségügyi és az oktatási minisztérium illetékesei vasárnap benyújtják javaslataikat a kormány esti ülésén, ahol megvitatják és megszavazzák azokat.

    Vasárnap reggeltől feloldották a lakások elhagyásának ezer méteres korlátozását. Ismét dolgozhatnak az ügyfél-forgalmat nem bonyolító munkahelyeken, illetve a szolgáltatóipar azon területein, ahol egyszerre csak egy emberről gondoskodnak, vagyis többek közt újranyithatnak a fodrászok és a kozmetikusok.

    A vendéglők és kávéházak továbbra is csakis házhoz szállítással vagy elvitelre dolgozhatnak, de ismét látogathatóak a nemzeti parkok és a természetvédelmi területek, és egy-egy család tagjai kibérelhetnek hétvégi szállásokat maguknak.

    A tel-avivi Ben Gurion repülőtér zárva marad február 20-ig, de újabb mentőjáratokat szerveznek a Dubajban és New Yorkban rekedt izraeliek hazaszállítására.

    A nyitás időpontját a csütörtök esti viharos kormányülésen határozták el, ahol heves vita támadt, mert Benjámin Netanjahu miniszterelnök csak vasárnap éjfélkor, Beni Ganz védelmi miniszter viszont már péntek reggeltől véget vetett volna a zárlatnak. Végül a vasárnap reggelben állapodtak meg.

    Szombaton 21 ezer 61 embert oltottak be először és 21 ezer 171-et másodszor - három hét elteltével - a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 3 millió 426 ezer 415-en, az ország lakosságának 37,18 százaléka kapta meg az első és valamivel több mint kétmillió a második dózist is.

    A 90 évnél idősebbek 90 százaléka, a 80 és 90 év közöttiek 83 százaléka, a 70 és 80 közöttiek 93,9 százaléka, a 60-70 közöttieknek pedig a 77,3 százaléka már megkapta legalább az első oltást.

    A szombati ünnepnapon elvégzett, a szokásosnál jóval csekélyebb számú, 28 ezer 852 tesztből 2624 vírushordozót azonosítottak, ami 9,4 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 686 ezer 774-en fertőződtek meg a SAR-CoV-2 vírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. A járvány harmadik hullámának jelenlegi, leszálló ágában 71 ezer 596 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1786 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1110-en súlyos állapotban vannak. A vírus okozta szövődmények miatt tavaly február óta 5074-en haltak meg Izraelben.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.