Romániában 800 ezren követelnek bűnözők nélküli közéletet

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. augusztus 15.

Külpol

Az alkotmánymódosítási kezdeményezés elsősorban a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea ellen irányul.

Elég aláírás gyűlt össze Romániában a „Bűnözők nélküli közéletet” elnevezésű kampányban ahhoz, hogy polgári kezdeményezésként terjesszék a parlament elé a büntetett előéletűek megválaszthatóságát korlátozó alkotmánymódosító tervezetet. Ezt Dan Barna, a kampányt elindító Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke jelentette be szerdán.

A pártelnök szerint a szükséges félmillió helyett a 800 ezret közelíti a támogatók száma, és sikerült legalább 21 megyében (az ország több mint felében) túllépniük a 20 ezres küszöböt. A rendelkezésükre álló néhány napban még folytatni fogják az aláírásgyűjtést, annak reményében, hogy az egymilliós számot is elérik, és azért is, hogy mindenütt legyen legalább 15 százalékos „tartalékuk” arra az esetre, ha a hatóságok az ellenőrzés során érvénytelenítenének néhány aláírást.

A kezdeményezők alaptörvénybe foglalnák, hogy ne indulhasson az önkormányzati, parlamenti vagy elnökválasztáson olyan jelölt, akit korábban szándékos bűncselekményért jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Az eltiltás abban az értelemben „ideiglenes” lenne, hogy csak arra az időszakra szólna, amíg egy amnesztia, kegyelem vagy törvénymódosítás nem változtat az elítélt jogi helyzetén.

A kezdeményezés főként Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, a képviselőház elnöke félreállítását célozza, akit egy választási csalással kapcsolatos korrupciós perben jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Dragnea – és sok más vezető politikus – ellen további bűnvádi eljárásokat is indított a korrupcióellenes ügyészség, az USR, és az utcán tüntető ellenzék pedig azt állítja, hogy a szociálliberális kormány azért próbálja az igazságszolgáltatási reformmal korlátozni az ügyészek mozgásterét, hogy megmentse őket a börtöntől.

Romániában kétharmados parlamenti többség és érvényes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz. Magát az alkotmánymódosító törvénytervezetet az USR parlamenti pártként is előterjeszthette volna, a csaknem egymillió aláírással azonban saját, hétszázalékos parlamenti erejét meghaladó politikai súlyt adott a kezdeményezésnek. A márciusban kezdődött, fél éven keresztül tartó aláírásgyűjtési kampány a korrupcióellenes demonstrációk szervezését is segítette.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.