Vakációja miatt kellett távoznia a norvég miniszternek
SANDBERG_194029_2E_jpg_DF0000311687.jpg

Vakációja miatt kellett távoznia a norvég miniszternek

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 14.

Külpol

A bevándorlásellenes Per Sandberg Iránba ment nyaralni a bevándorló barátnőjével.

Sandberg a norvég halászatügyi miniszter, illetve csak volt, mert le kellett mondania a biztonsági protokollok megsértése miatt. A volt miniszter júliusban Iránba utazott nyaralni, és ezzel több szabályt is megsértett az 58 éves Sandberg. Kollégái ugyanis nem tudtak hollétéről, ráadásul a kormányzati mobilját is magával vitte Iránba. A norvég kormány tagjainak azonban kötelező jelenteniük a miniszterelnöknek, hogy merre járnak. Ráadásul a hivatali mobiltelefonokat nem lehet olyan országban használni, melyekkel Norvégiának nincsen biztonsági együttműködése. Sandberg a 28 éves, iráni születésű, de norvég állampolgárságú, korábbi szépségkirálynő barátnőjével utazott Iránba. A politikus amúgy a bevándorlásellenes progresszív párt egyik vezetője, ezért különösen érdekes, hogy a nála jóval fiatalabb barátnője csak negyedik próbálkozásra kapta meg a menekültstátuszt Norvégiában. A harmadik elutasítás után végül azért fogadták be, mert azt állította: ha vissza kell térnie szülőhazájába, ott házasságba kényszerítenék. Sandberg pártja amúgy nem csak a bevándorlás ellen lép fel, de azokat is kritizálja, akik miután megkapták a menekültstátuszt Norvégiában, visszatérnek hazájukba.

(BBC)

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.