Sanghaj minden hivatalos kapcsolatot megszakított Prágával

  • narancs.hu
  • 2020. január 14.

Külpol

A cseh főváros bűne az volt, hogy testvérvárosi egyezményt írt alá Tajpejjel.

A sanghaji kormányzat szigorú hangvételű közleményt jelentetett meg honlapján, melyben úgy fogalmaz: „a prágai városvezetés Tajvant és más, Kína központi érdekeit érintő kérdéseket illetően is több alkalommal tett elhibázott lépéseket, melyekkel durván beavatkozott Kína belügyeibe, és nyíltan megkérdőjelezte az egy Kína elvét.”

A két város közötti hivatalos kapcsolatok azonnali hatállyal történő megszakítását a sanghaji vezetés azzal indokolta, hogy a fentiek fényében a kapcsolatok politikai feltételei és alapjai már nem állnak fenn – tudtuk meg az MTI tudósítójától.

A renegát polgármester

A döntéssel egyidejűleg Sanghaj felszólította Prágát, hogy tartson bűnbánatot és térjen vissza az egy Kína elvéhez, azaz tegyen úgy, mintha Tajvan nem is létezne. Zdenek Hrib prágai polgármester hétfőn írt alá testvérvárosi egyezményt, valamint további, kulturális és turisztikai megállapodásokat Ko Ven-je tajpeji polgármesterrel.

A prágai polgármester többször is keresztbe tett már hazája terveinek, amely szorosabbra fűzné a kapcsolatot a nem kifejezetten demokratikus Kínával. Tavaly októberben például megszüntette testvérvárosi kapcsolatát Pekinggel. A döntést ekkor azzal indokolta, hogy a 2016-ban, még elődje által aláírt testvérvárosi egyezményben foglaltak szerint Prágának meg kellett volna kérdőjeleznie Tibet és Tajvan függetlenségét.

Mi a baja Kínának?

Tajvannak 1949 óta saját politikai irányítása van, de Peking az „egy Kína elv” alapján saját területének tekinti. Tajpej és Peking között akkor vált igazán fagyossá a kapcsolat, amikor a tajpeji kormányzat elutasította az 1992-ben elfogadott „egy Kína” elvét magában foglaló egyezményt. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel és gazdasági nyomásgyakorlással igyekezett korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, de rendszeresen tart hadgyakorlatokat is a sziget közvetlen közelében.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.