Nos, nem kevesebbet, csak annyit, hogy igenis létezik a Föld nevű bolygónak egy világos oldala is. Születésnapi gratulációként – e fotógaléria illusztrálásául – most megpróbáljuk ezt az érzést két-három mondatban leírni.
Bár a kelet-nyugati enyhülés politikájának elindítása egyértelműen Willy Brandt nevéhez kötődött, a valamikori berlini polgármester mégis csupán egy – engedjük meg, szintén nagy formátumú – politikus volt. Viszont, aki utána jött, Helmut Schmidt elsősorban formátum volt, s mintegy mellesleg hatékony reálpolitikus, akinek irányítása alatt fénykorát élte a szövetségi köztársaság gazdasága, s akinek szembe kellett néznie az addig szokatlan brutalitással fellépő terrorizmussal. Mindennek esetleges szüneteiben Schmidt fogta magát, s pipáját, cigijét letéve odaült a zongorához, hogy szemrebbenés nélkül eljátsszon néhány Bach-concertót, úgy, hogy azt menten lehetett is bakelitra préselni.
Ha ma bemész kedvenc kalaposodhoz, az a sok egyéb mellett árusít egyfajta északnémet tengerészsapkát is, amit mindközönségesen csak Schmidt-sapkának nevez mindenki, mert ilyet hordott a kancellár, rendes hamburgiak módjára. Ebben dohányzott a kínai nagy falat járván, ebben mutatta mindig a magyar tévéhíradó is – egy szimpla sapkával tartotta a távolságot. Egyéniség volt, de sem nem volt különc, sem nem volt bohóc, ahogy általában a politikusok az egyéniség fogalmát megjeleníteni próbálják. Egyéniség volt, s egy vitorláson lefotózva valami egészen más világot mutatott, mint a május elsejék dísztribünjének szörnyű figurái. Távoli volt, de mégis oly ismerősen emberi.
Kancellári működése lezárultával még négy évig megmaradt ellenzéki képviselőnek, aztán elszegődött újságírónak – szerintünk ez is rendes dolog.
Amikor megválasztják Németországban minden idők legnépszerűbb politikusát, s az ilyesmi elég sűrűn előfordul, mindig ő nyer. Ez a pár kép is elárulja, hogy miért.
| | ||
