Silvio Berlusconi nem vonul vissza

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 22.

Külpol

Visszatért a kórházi kezelés után, esze ágában sincsen nyugdíjba menni a 86 éves politikusnak.

Felgyógyult Silvio Berlusconi, negyvenöt napos kórházi kezelése után a Corriere della Sera napilapnak nyilatkozott. Jelezte visszatérését a politikába az egészségi problémái okozta kényszerszünet után. Elmondta, nehéz időszakot hagyott a háta mögött, de mindig érezte nem csak családja, hanem pártja és a Hajrá, Olaszország! (FI) szavazóinak szeretetét is.

Olaszország volt miniszterelnökét leukémiával és tüdőfertőzéssel kezelték a milánói Szent Rafael kórházban, most ott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is a Hajrá, Olaszország! elnöke marad, és megújítja a pártot.

„Sok teendőm van, és teszem a dolgom mint mindig a FI élén” - mondta. Tagadta a helyettesítéséről időnként felröppenő híreket, és hangsúlyozta, hogy pártja megkezdte a 2024-es európai parlamenti választásokra való készülést.

Az 1994-ben alapított Hajrá, Olaszország! Berlusconi szerint kezdettől fogva a megújulás pártjának számít, amely egyrészt meg akarta akadályozni, hogy a kommunisták kormányra kerüljenek, másrészt célként tűzte ki az olasz politika megújítását.

Az FI október óta két szövetségesével, a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jobboldali Olasz Testvérekkel (FdI) és a Matteo Salvini vezette szintén jobboldali Ligával kormányoz. Silvio Berlusconi kiválónak nevezte a Melonival és Salvinivel való kapcsolatát, és megjegyezte, miközben a Demokrata Párt (PD) egyre inkább baloldalra tolódik, az úgynevezett harmadik pólus pedig "még mielőtt megszületett volna, máris meghalt", a Hajrá, Olaszország! az egyedüli, mely keresztény és demokratikus erőként a centrumot képviseli.     A Hajrá, Olaszország! támogatottsága a legutolsó felmérések szerint valamivel több mint hét százalék. Silvio Berlusconi úgy vélte, pártja eredményeit a személye ellen indított igazságügyi üldözés befolyásolja negatívan.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.