Szijjártó: Nem támogatjuk Ukrajna integrációját, amíg a kárpátaljai iskolák veszélyben vannak

  • narancs.hu
  • 2023. március 25.

Külpol

Keményen megmondta a külügyminiszter.

Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak — írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében felidézte: miközben 1300 magyarországi iskolában és óvodában fogadunk be Ukrajnából menekült gyerekeket és diákokat, aközben Ukrajnában 99 magyar általános és középiskolát fenyeget a bezárás veszélye az ukrán oktatási törvény miatt. Szerinte 2015 óta Ukrajnában számos olyan jogszabály született, amelyek lépésről lépésre sértették meg és csökkentették az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó kisebbségi jogokat.

 
 
Szijjártó Péter felszólal az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén New Yorkban 2023. március 24-én.
Fotó: MTI/KKM
 

 

„Az elmúlt nyolc évben folyamatosan kaptuk az ígéreteket az ukrán hatóságoktól, hogy meg fogják oldani ezt a problémát, azonban valójában nem tettek semmit” — írta Szijjártó Péter. Ilze Brands Kherisnek, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesének „világossá tettem, hogy Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak.” (MTI) 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.