Terrorfenyegetés miatt lemondták Taylor Swift bécsi koncertjeit

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 8.

Külpol

Egy 19 éves észak-macedón származású osztrák férfi a tömegbe akart hajtani, de bombát is épített. 

Szerda este a szervezők lemondták Taylor Swift amerikai énekesnő Bécsbe tervezett mindhárom koncertjét terrorfenyegetésre hivatkozva. A szervező Barracuda Music az Instagramon azt közölte, hogy a kormány illetékeseinek jelzései alapján terrortámadást terveztek a koncerten az Ernst Happel stadionnál, ezért lemondják a koncertet, a jegyek árát automatikusan megtérítik 10 napon belül. 

Szerdán ugyanis letartóztattak egy 19 éves ternitzi fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állammal – írja a Kurier, amely úgy tudja, egy 17 éves társát is letartóztatták, de három további személyt még keresnek. 

A Kurier úgy tudja, az őrizetbe vett 19 éves osztrák fiatal észak-macedón származású, de júniusban csatlakozott az Iszlám Államhoz. Úgy tudni, a koncert alatt a stadionon kívül tartózkodó mintegy 20 ezer embert akarta volna célbavenni, autóval akart a rajongók közé hajtani, de szó esett kések és macheték használatáról is. Emellett bombát is épített, amelyhez a munkahelyéről lopta az alapanyagokat.  

Szerdán késő este Gerhard Karner osztrák belügyminiszter közölte, hogy a koncertek lemondásáról szóló döntést a szervezők hozták meg, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a rendőrség ugyanis hatékony nyomozást végzett és mindent megtett a rendezvény biztonságos lebonyolításáért.

Johanna Mikl-Leiter, Alsó-Ausztria kormányzója úgy fogalmazott, hogy bár a koncertek lemondása érthető a szervezők szemszögéből, de ez valójában a terroristák sikere, mert az ő céljuk megzavarni az együttélést és a közös ünneplést. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.