Theresa May: Vagy elmarad a Brexit, vagy nem

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. március 8.

Külpol

Csak a bizonytalanság a biztos - mondta a brit miniszterelnök.

Theresa May szerint ha a londoni alsóház a jövő héten sem fogadja el a brit EU-tagság megszűnésének  feltételeit tartalmazó megállapodást, akkor hónapokat késhet, sőt el is maradhat a Brexit.

A konzervatív párti miniszterelnök a kelet-angliai Grimsby városában, gyári munkások előtt tartott péntek délutáni beszédében kijelentette: senki nem tudja, mi történne a Brexit-megállapodás újbóli elutasítása esetén. "Lehet, hogy hosszú hónapok múlva sem lépnénk ki az EU-ból, lehet, hogy a megállapodás nyújtotta védelem nélkül kellene távoznunk, és az is lehet, hogy soha nem lépünk ki" - fogalmazott.

Theresa May szerint az EU-val novemberben kötött, a londoni alsóház által januárban óriási többséggel elutasított Brexit-megállapodás újbóli leszavazása esetén "csak a bizonytalanság folytatódását lehetne biztosra venni".

A londoni alsóház a tervek szerint kedd este szavaz ismét a kilépési feltételeket rögzítő megállapodásról.

A brit kormány a backstop-záradék módosítását szeretné elérni, az EU azonban elzárkózik a már lezárt Brexit-megállapodás újranyitásától.

Theresa May már a múlt héten bejelentette, hogy ha a ház újból elveti az egyezményt, a kormány jövő szerdán azt a kérdést terjeszti be szavazásra, hogy a parlament engedi-e a megállapodás nélküli Brexitet.

Minden felmérés azt mutatja, hogy az alsóház jelentős többsége ellenzi a rendezetlen kilépést az EU-ból, tehát ha ez a kérdés valóban a képviselők elé kerül, akkor szinte biztosra vehető, hogy elutasítják a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnését.

Ha az alsóház a megállapodást és a megállapodás nélküli Brexitet egyaránt elutasítja, a kormány jövő csütörtökön lehetővé teszi a képviselőknek a szavazást arról, hogy London kérje-e az EU-tól a kilépés március 29-i határidejének meghosszabbítását. A Brexit elhalasztásához a többi 27 uniós társállam egyhangú beleegyezése is kell.

Theresa May az Európai Unió vezetőit is arra kérte, hogy "még egy utolsó nekifutással" segítsenek elhárítani a londoni parlament által a kilépési szerződéssel kapcsolatban megfogalmazott kifogásokat, annak érdekében, hogy az alsóház kedden elfogadhassa az egyezményt.

A kormányfő szerint a megállapodás újbóli elutasítása "válságos pillanat" lenne, mivel azután csak a megállapodás nélküli Brexit vagy a kilépés elhalasztása és a viták folytatódása között lehetne választani, és egyik sem szolgálja senki érdekét.

May szerint a Brexit elhalasztása esetén az EU olyan új feltételekkel állhat elő, amelyek például nem tennék lehetővé a megkötések nélküli munkaerőmozgás érvényesítésének vagy Nagy-Britannia uniós költségvetési hozzájárulásának befejezését.

A halasztás emellett elvezethet egy újabb népszavazáshoz is a brit EU-tagságról - tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.