Timmermans: „Tennünk kell a klímaválság ellen”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. május 18.

Külpol

A politikus szerint Orbán és barátai, Strache, Salvini és Farage Putyint csodálják.

Erős baloldali Európára van szükség - jelentette ki az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje szombaton, Budapesten az MSZP európai parlamenti (EP-) kampányrendezvényén.

A Szövetségben Európával című rendezvényen Frans Timmermans a többi között a milliós európrofitot termelő vállalatok megadóztatását, minimális társasági adó, uniós minimálbér bevezetését ígérte. Ugyanazon munkáért nőknek és férfiaknak ugyanannyi bért kell kapniuk, a szakszervezetek jogait meg kell erősíteni - tette hozzá.

A szocialista jelölt szerint ezeket a célkitűzéseket fenntartható módon kell elérniük, tenni kell a klímaválság ellen. Frans Timmermans közölte, meg kell adóztatni azokat, akik a környezetszennyezést okozzák, meg kell adóztatni a szén-dioxid-kibocsátást és ezeket az adókat a kiszolgáltatott emberek javára kell felhasználni.

A lakhatási problémákkal kapcsolatban azt kezdeményezte, hogy az új házak legalább 30 százaléka energiatakarékos ház legyen. Terveket dolgoznak ki, hogy a megvalósításra a strukturális alapokból támogatást lehessen kapni - mondta. Beszélt arról is, ha megválasztják, közvetlen kapcsolatot szeretne a polgármesterekkel, akiknek nem fogja nézni a pártállását.

A politikus szerint Orbán és barátai, Strache, Salvini és Farage Putyint csodálják, akinek egyértelmű célja, az EU gyengítése, szétbomlasztása. A nacionalisták és szövetségeseik szintén ezen dolgoznak: azt akarják, hogy szétessen az EU - mondta. Megjegyezte, hogy ez bekövetkezett, a baloldal hibája is, mert nem figyelt eléggé.

Szólt arról is, hogy egy kutatás szerint Magyarország az egyetlen tagja az EU-nak, ahol a szabadság csak részleges. Ha szabad országban akarunk élni, akkor szabad médiára van szükség; meg kell szabadulni a manipulációtól és ebben csak a szabad média tud segíteni - mondta.

Azon véleményét hangoztatta, hogy Orbán Viktor ki akarja vinni Magyarországot Európa szívéből, és ha folytatódik politikája, akkor ez nemcsak mentálisan és politikailag fog bekövetkezni, hanem gazdasági és szociális szempontból is.

Mi ezt nem fogjuk megengedni - hangoztatta Frans Timmermans. Hozzátette: fel fognak lépni, hogyha Orbán továbbra is megsérti a jogállami értékeket, korlátozza a médiát, ha folytatja azt, hogy mások rovására gazdagítja a sajátjait. Frans Timmermans azt mondta, fontos személyes feladatának tartja, hogy megállítsák a gyűlöletszítást az európai zsidó közösségek ellen.

Hozzátette: számára a keresztény értékek azt jelentik, hogy tiszteletben tartja más vallását, kultúráját, etnikai hovatartozását. A keresztény érték a befogadás, nem a kirekesztés - hangsúlyozta. A szocialista csúcsjelölt szerint sok-sok millió európai érez együtt Magyarországgal és bízik benne, hogy az ország nem marad magára. Azért, hogy ez így legyen, erős baloldali Európára van szükség - fogalmazott.

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, az Európai Bizottság alelnöke beszédet mond az MSZP

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, az Európai Bizottság alelnöke beszédet mond.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

A választás tétje a szélsőjobb megállítása

„Salvini, Orbán és szélsőjobboldali barátaik” megállítását nevezte az európai parlamenti választás tétjének a szocialisták, demokraták számára Tóth Bertalan MSZP-elnök pártja és a Párbeszéd szombati budapesti kampányrendezvényén.

A politikus szociális és zöld fordulatot szorgalmazott, és kijelentette azt is: a magyar kormány, amely „kiállíttatta magát” saját csapatából, elvesztette képességét az ország érdekeinek hatékony képviseletére.

Célnak nevezte, hogy Európa ne térjen le a béke, a nemzetek közötti együttműködés és a demokrácia útjáról, hogy a diktátorok vagy diktátorjelöltek már-már fasiszta propagandája ne törjön át. Kísért a horthysta múlt - fogalmazott -, Magyarország megint páriává válhat Európában.

Orbán Viktor miniszterelnök szerinte kiírta magát Európa centrumából azzal, hogy Európa-ellenes, végső soron magyarellenes szélsőséges erőkkel szövetkezik, így a magyar miniszterelnöknek nem lesz szava az uniós döntéshozatal, például a költségvetés elfogadása során.

Kiemelte pártja szövetségét a Párbeszéddel, mint mondta, közösen dolgoznak majd azon, hogy ne korrupt kormányok, külföldi multik, hanem a magyar dolgozók lássák az uniós források előnyét, és hogy a fiataloknak ne kelljen külföldön keresni a megélhetést.

Egységes európai, 700 eurónak megfelelő minimálbért szorgalmazott, valamint 300 eurós minimálnyugdíjat, 150 eurós európai családi pótlékot, és évi 1000 eurós hallgatói ösztöndíjat a rászorulóknak.

Karácsony Gergely, az MSZP-vel választási szövetségre lépett Párbeszéd társelnöke szerint a néppárti vezetés helyett szociális és fenntartható Európát építő új vezetésre van szüksége az uniónak. Szerinte az Európai Néppárt nem tudta megfékezni a „politikai senkiházikat”, sem a gazdasági lobbikat.

Szólt az osztrák alkancellárról, „Orbán Viktor elvtársáról” nyilvánosságra került felvételről is, és reményét fejezte ki, hogy Európa közvéleménye most felismerik, kik azok a szélhámosok, akik a nemzeti érdekre hivatkozva saját érdekeiket követik, közben „zsebfasiszták lettek”, hiszen ott vannak Putyin zsebében.

Kijelentette azt is: zöld politikusként hisz a baloldali, szociáldemokrata és a zöld pártok szövetségében, mert az tudja a leghatékonyabban építeni a jövőt a gyermekek számára, amely Európát nem az elitek, hanem az emberek Európájaként képzeli el, nem a tőke, hanem a munkavállalók Európájaként.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, kampányfőnöke a szociális Európa megvalósítása mellett foglalt állást és benne egy olyan Magyarország mellett, amely „túl lesz Orbán rendszerén.”

„Május 26. arról szól: „Európa vagy Orbánisztán” - közölte.

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, az Európai Bizottság alelnöke, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely.

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, az Európai Bizottság alelnöke, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely.

Fotó: Mohai Balázs/MTI


Figyelmébe ajánljuk