Tizenkét órán át műtötték Jair Bolsonarót

  • narancs.hu
  • 2025. április 14.

Külpol

A volt brazil elnököt még 2018-ban késelték meg, ennek szövődménye miatt kellett elvégezni a beavatkozást. Mindezt két héttel azután, hogy előzetes letartóztatásba került puccskísérlet miatt. 

Sikeres hasi műtéten esett át vasárnap Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök, egy 2018-as késeléses támadáshoz köthető bélelzáródás miatt. A tizenkét órás műtétre két héttel azután került sor, hogy a volt államfő előzetes letartóztatásba került egy állítólagos puccskísérlet miatt – írja a hvg.hu

Felesége, Michelle Bolsonaro volt az, aki elsőként jelentette be a műtét végét, miután az Instagramon rendszeresen tájékoztatta követőit a férje állapotáról. „A műtét sikeresen befejeződött! (…) A szívem tele van hálával mindannyiótokért, akik imádkoztak, üzeneteket küldtek és közbenjártak a szerelmemért” – írta közösségi oldalán. A kórház közleménye szerint Bolsonaro egészségi állapota stabil, nem érez fájdalmat, és az intenzív osztályon lábadozik. Az egykori egyköri elnök néhány tucat támogatója a kórház bejárata előtt várta a híreket.

A lap emlékeztet, Bolsonaro az elmúlt években már több műtéten is átesett a 2018-as elnökválasztási kampány idején történt késes támadás utóhatásaival kapcsolatban. Szombat este érkezett a brazil fővárosba orvosi repülőgéppel az északkeleti Natalból, ahol előző nap súlyos hasi fájdalmak után kórházba került.

Egyébként Bolsonaro azért érkezett a régióba, hogy mozgósítsa támogatóit, ugyanis két hete a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében eljárás indult ellene állítólagos puccskísérlet miatt. Az ügyészek azzal vádolják, hogy közeli társaival – köztük miniszterekkel és magas rangú katonatisztekkel – régóta tartó összeesküvést szőtt, hogy a 2022-es választások után is hatalmon maradjon, amelyet a második fordulóban elvesztett nagy riválisával, Luiz Inacio Lula da Silvával, a jelenlegi baloldali elnökkel szemben.

Ugyan Bolsonaro 2030-ig nem indulhat választáson, de reméli, hogy ítéletét hatályon kívül helyezik vagy csökkentik, hogy indulhasson jövőre a választásokon. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.