Trump atombombával zúzná szét a hurrikánokat, hogy megvédje Amerikát

  • B.P.M.
  • 2019. augusztus 26.

Külpol

Sajátos ötlet.

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump javaslata szerint nukleáris fegyvereket kellene bevetni annak érdekében, hogy megfékezzék a hurrikánokat – írta az Independent.

A lap állítása szerint Trump több alkalommal felvetette a hurrikánok szétrobbantásának gondolatát a honvédelem és a nemzetbiztonság magas rangú tisztségviselőinek. Az Independent forrása azt mondta, az elnök egyszer rákérdezett a Fehér Házban egy megbeszélés során, hogy „miért nem bombázzuk szét őket”?

Trump állítólag azt is hozzátette, egy hurrikán nem tud akkor kialakulni, ha még idejében a közepébe dobnak egy atombombát. A szakértők nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel, ezért azt mondták az elnöknek, hogy „megvizsgálják ennek a lehetőségét”.

Egy másik forrás szerint Trump egy másik alkalommal arról kérdezősködött, hogy esetleg hagyományos fegyverekkel meg lehetne-e állítani a hurrikánok terjedését. „A cél, hogy megvédje az országot, nem rossz” – reagált a lap empatikus forrása.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.