Tüntetők megint akadályozzák a hongkongi repülőtér működését

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 1.

Külpol

Fel akarják hívni a világ figyelmét a nagyobb demokráciáért folyó küzdelmükre, és arra, amit a kormányzat és a rendőrség tesz velük.

Demokráciapárti aktivisták körülvették a hongkongi repülőteret és akadályozták az utasok bejutását a légikikötőbe vasárnap.

A hongkongi vasúti társaság eközben a kormányzat és a reptéri hatóságok kérésére leállította a repülőtérre vezető vasúton a forgalmat. A South China Morning Post című napilap úgy tudja, hogy hatvan buszjáratot is felfüggesztettek.

Egy neve elhallgatását kérő tiltakozó újságíróknak azt mondta, a repülőtér megszállásával fel akarják hívni a világ figyelmét a nagyobb demokráciáért folyó küzdelmükre, és arra, amit a kormányzat és a rendőrség tesz velük.

A hongkongi rendőrség közleményben azonnali távozásra szólította fel az aktivistákat.
Az aktivisták ülősztrájkja miatt a repülőtér augusztus első felében pár napra leállt, és közel ezer járatot kellett törölni. Az ülősztrájkra válaszul hozott bírósági határozat értelmében a hongkongi repülőtéren tüntetőknek tilos megzavarniuk vagy akadályozniuk az intézmény működését, és csupán az arra kijelölt helyen tartózkodhatnak.

Szombaton megállították a forgalmat a város öt metróvonalán is, miközben a tüntetők megpróbáltak átjutni Hongkong szigetéről a Kowloon-félszigetre. A tiltakozók általában a metrót használják arra, hogy eltűnjenek a rendőrség elől.

Noha a Civil Human Rights Front nevű ellenzéki csoport szombatra meghirdetett demonstrációját a rendőrség nem engedélyezte, aznap mégis több ezer demokráciapárti tüntető vallási körmenetnek álcázott békés felvonulást tartott több központi kerületben. Később néhány csoport kukákból, jelzőtáblákból, utcai szemétből útakadályokat emelt.
A tiltakozókkal kialakult összetűzésben a rendőrök könnygázt, vízágyúkat és gumilövedékeket is bevetettek.

A különleges közigazgatási státuszt élvező Hongkongban több mint három hónapja tüntetnek, eredetileg az azóta már felfüggesztett, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet miatt. A több alkalommal milliós tömeget vonzó megmozdulások fokozatosan egyre inkább a Peking által támogatott hongkongi kormányzat ellen fordultak. A demonstrálók a törvénytervezet végleges visszavonásán kívül immár Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását követelik, valamint egy független bizottság létrehozását, amelynek a rendőrök tüntetőkkel szembeni akcióinak kivizsgálása lenne a feladata.

A mintegy 7 millió lakosú város 1997-ben tért vissza kínai fennhatóság alá a brit gyarmati irányítás alól.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.