Szélsőjobbos lapok Németországban

Orbán Viktort mindenkinek!

  • B. Simon Krisztián
  • 2019. szeptember 1.

Külpol

Bevásároltunk a német sajtópaletta szélsőjobboldali magazinjaiból – akad ilyen számos –, hogy megtudjuk, mi dobogtatja meg manapság az AfD-s újságolvasók szívét.

A vizsgált lapok ugyan a szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországért) holdudvarába tartoznak, de történetük jóval a párt 2013-as alapítása előtti időszakra nyúlik vissza. Az úgynevezett „új jobboldali” sajtó a 68-asok ellenében indult mozgalom, a francia Nouvelle Droite (am. új jobboldal) hatására fordított hátat a náci nosztalgiának, és próbálkozott meg azzal, hogy a történelem terheitől valamelyest mentesnek tekinthető, ám a jobboldali néppártoknál mégis keményvonalasabb szélsőjobboldal eszméit terjessze.

A mozgalom a 80-as évektől ugyan elenyészett, de az új évezredben számos magazin, agytröszt kapott lábra, amelyek a szalonképes szélsőjobbnak igyekeztek megágyazni, leginkább arra hivatkozván, hogy a rendszer szájkosarat kényszerít mindazokra, akik ki merik mondani az igazat. Ma Németországban az új jobboldal (vagy ahogy néha nevezik magukat: ifjúkonzervatívok) gondolkodói pár tucat emberből álló kemény mag köré csoportosulnak.

E kör emblematikus alakja Götz Kubitschek, az Institut für Staatspolitik nevű agytröszt és az Antaios könyvkiadó alapítója. Bár az AfD – túl radikálisnak találva – elutasította tagsági kérelmét, Kubitscheket szoros szálak kötik a párt jobbszárnyához, például a türingiai Björn Höcke tartományi frakcióvezetőhöz. Körének ideológiájára – az Orbán Viktornak tavaly gratuláló levelet író – Renaud Camus, az Európa etnikai összetételének fentről szervezett átalakítására utaló „nagy felcserélés” elméletírója hatott. A stratégiájukat pedig az olasz marxista Antonio Gramsci hegemóniaelméletére vezetik vissza.

Egy a tábor…

A most szemlézett lapok egyike a Compact magazin, amellyel három éve mi is foglalkoztunk (lásd: Így készül: putyinista propaganda a fideszes médiában, magyarnarancs.hu, 2016. szeptember 28.). Nyolcvanezer példányban nyomják, s ennek több mint felét meg is veszik az olvasók, pár ezret pedig a Die Zeit információi szerint ingyenesen kiszórnak – például kávézókba, fodrászatokba vagy orvosi rendelőkbe. A magazin hivatalosan nem kötődik az AfD-hez, de hatékony szimbiózisban működnek.

Az AfD felemelkedése látványosan megdobta a példányszámukat, a tavalyelőtti választás után pedig a lap főszerkesztője, Jürgen Elsässer úgy fogalmazott, az AfD-nek „biztosan hozott 1-2-3 százalékot” a Compact hírszolgáltatása. Christian Fuchs és Paul Middelhoff újságírók a német új jobboldal kapcsolatrendszereiről szóló friss könyvükben azt is írják, hogy Elsässer a párthoz fűződő kapcsolatát így definiálja: „külön masírozni, együtt ütni”.

Jürgen Elsasser

Jürgen Elsasser

Fotó: Wikimedia

 

Ugyanez a szlogen adta a májusi Compact egyik cikkének is a címét (bár kérdőjellel a végén). Ebben a főszerkesztő azt panaszolja, hogy az „új Stasi” (azaz az alkotmányvédelmi hivatal) megfigyelései miatt az AfD elkezdte kizárni a soraiból a „feltételezett szélsőségeseket” – ami egyrészt elmérgesíti a keleti és a nyugati AfD-sek kapcsolatát, másrészt elijeszti a választókat is. Becslése szerint a lehetséges AfD-sek egyharmada döntött emiatt úgy, hogy otthon marad, vagy valamelyik helyi szinten aktív „szabadságszerető ellenzéki” pártra adja a voksát.

false

 

Zöld gyökerek

Elsässer igazi politikai kaméleon. A 80-as években a Zöldeknél kezdte, utána pedig a maoista gyökerű Kommunistischer Bund (Kommunista Szövetség) szekerét tolta. A két Németország egyesülése idején az antifasiszták „antinémet” (Anti-Deutsch) áramlatának lett egyik vezető ideológusa, és a 2000-es évek elején még büszkén mesélte, hogy a „Soha többé Németország” szlogen is tőle származik – olvasható Fuchs és Middelhoff könyvében.

A délszláv háború idején Slobodan Milošević mellett tette le a garast; Milošević látogatóba is meghívta magához. A 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően az iszlámellenesség is egyre fontosabbá vált számára, s felismerte, hogy politikai otthona nem a bal-, hanem a jobboldalon keresendő.

Elsässer frusztrációi sorra megjelennek a Compact idei különszámában, amelyet a Zöldeknek, és legfőképp az árulónak tekintett Joschka Fischer volt külügyminiszternek szentelt. Vele az a baja (és ebben osztozik vele a német szélsőbal is), hogy elárulta a 68-asok és az antifasiszták pacifizmusát, amikor felszólalt a koszovói humanitárius katonai beavatkozás érdekében, illetve külügyminisztersége alatt Németország katonákat küldött Afganisztánba – ez egy pacifista párt vezetőjétől elfogadhatatlan. A lap egyik riportjában azt állítja, minden, amit a balkáni háborús bűnökről és tömegsírokról Nyugaton megjelent, csak a NATO-tag kormányok propagandája, hisz’ a szerbek a 90-es években csak védekeztek – többek között az iszlamista, bosnyák mudzsahidokkal szemben.

A magazin júniusi száma igazi szélsőjobbos sztárparádét kínál: interjút közöl Steve Bannon egykori Trump-stratégával és Matteo Salvinivel, az osztrák identitárius mozgalom vezetője, Martin Sellner pedig saját rovattal jelentkezik. Sellner azzal keltette fel hazájában a hatóságok figyelmét, hogy 1500 eurós utalást kapott attól az ausztrál Brenton Tarranttól, aki pár hónapja 51 embert gyilkolt meg két új-zélandi mecsetnél.

Sellner most azért rója meg az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), hogy egy ilyen apróság miatt hátat fordít az ő vezetése alatt álló ifjú szélsőjobbos mozgalomnak. A Compact két évvel ezelőtt egyébként különszámot szentelt a tíz embert meggyilkoló Nationalsozialistischer Untergrund (NSU) nevű csoportnak, címlapon követelve, hogy engedjék szabadon a csoport egyik tagját, Beate Zschäpét.

A lap mindeközben a piacról él, s törekszik a költséghatékony működésre: két éve egy antifasiszta csoport kiderítette, hogy a lapot a főszerkesztő családi házában rakják össze, és sokáig Lengyelországban nyomtatták, ráadásul úgy tudni, számos cikket maga a főszerkesztő ír álnéven. Elsässer a bulvárlapoktól azt is eltanulta, hogy a szex és a bikinis nők is jót tesznek a példányszámnak: minden számot a „hónap szépe” rovat zár, amelyben egy szélsőjobbos szépség bikinire vetkőzve vall a család és a házasság fontosságáról, ráadásul a júniusi szám külön riportot szentelt az úgynevezett „felvilágosító filmek” ötvenéves jubileumának és a náci egyenruhák erotikus viselésének.

A lap fapados előállítása, a weben rendelhető portékák (például az „Amcsik takarodjatok” feliratú póló) gyártása és az alkalmanként akár ezer jelentkezőt is vonzó Compact-konferenciák megszervezése ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy megéljen támogatók nélkül is, hiszen hirdetései nincsenek. De arra, hogy pontosan kik tömködik ki a lyukakat, máig nem derült fény. Elsässer a Die Zeit újság­íróinak elmondta, hogy szívesen fogadna el pénzt oroszoktól, de az adakozó kedvnek éppenséggel nincs nyoma.

false

 

Fotó: Narancs

 

Orbán, a megmentő

A magyar miniszterelnök rögtön három szélsőjobboldali címlapról is ránk köszön. Az emlegetett Compact a magyar miniszterelnöknek A tulajdonságokkal bíró ember címmel hódol háromoldalas portréjában, amelyből megtudhatjuk, hogy az ifjú Orbán a francia egzisztencialistákhoz fordult tanácsért, amikor katona korában arra volt kíváncsi, hogyan viselkedjen az ember, ha „abszurd, extrém szituációba kerül”. A jobboldali fordulata pedig a jól értesült szerző szerint annak köszönhető, hogy Soros György egy 1993. áprilisi ebéden arra akarta rávenni, hogy ne foglalkozzon a kereszténységgel, hazával és a hagyománnyal, hanem lépjen inkább koalícióra a szocialistákkal.

A pár éve indult CATO magazin már nyolc oldalt áldoz a magyar kormányfőre. Lee Walter Congdon, a James Madison University nyugalmazott professzora és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjének büszke viselője szépen fel is mondja benne a Fidesz-propagandát. Eszerint Kis János és Haraszti Miklós SZDSZ-alapítók a kezdetektől lenézték Orbánt, és az illiberális demokrácia igenis demokrácia, a magyar kultúrának és hagyománynak pedig csak akkor van esélye túlélni, ha egy erős vezető könyörtelenül felveszi a harcot az EU-val.

A tizedik évfolyamánál járó ZUERTS! magazin már a címlapjával is jelzi, hogy az orbáni propagandában követendő példát lát: Soros György és Jean-Claude Juncker arcképét egyszerűen kivágta az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel” feliratú plakátokról, majd alá írta: „Harc Európáért. Hazafiak az eurokraták ellen.”

Zuerst, 2019 február

Zuerst, 2019 február

Fotó: Internet

 

A címlapsztori szerzői reményüket fejezik ki, hogy a lengyel és a magyar kormánypárt egy ponton majd közös frakciót alkot a többi szélsőjobbos párttal, és elégedetten jegyzik meg, hogy a magyaroknak hála az Európai Néppárt értékei erodálódni kezdtek. A lap főszerkesztője, Manuel Ochsenreiter januárig Markus Frohnmaier AfD-képviselő asszisztense volt a Bundestagban, de megváltak tőle, mivel úgy tűnik, ő bízta meg és pénzelte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári irodáját tavaly felgyújtó lengyel szélsőjobbosokat.

A lapszámban ezenkívül olvasható még egy interjú az identitárius humanitárius misszió alapítójával; ő azért szállít segélyeket Szíriába, hogy otthon tartsa azokat, akik különben elmenekülnének. A lap első főszerkesztője Günther Deschner volt, aki sokakat meglepett azzal, hogy a konzervatív Die Welt egykori rovatvezetőjeként egy szélsőjobbos médiumhoz adta a nevét – ám, ha most körbenézünk a szélsőjobbos véleményformálók között, sokszor futunk bele a mérvadó sajtó egykori bukott vagy kiábrándult munkatársaiba. Közülük talán a nemrég elhunyt Udo Ulfkotte volt a leghíresebb, aki könyvében azt állította, a német újságíróknak a titkosszolgálatok mondják tollba, milyen cikkeket írjanak.

A leghosszabb múltra visszatekintő, máig is aktív szélsőjobbos olvasmány a Junge Freiheit hetilap, amely bár szárnyait a 80-as években bontogatta, igazán az új évezred populista robbanásával tudott csak felfutni. Jelenleg 30 ezer példányt értékesítenek belőle. Egy időben a német államvédelmi hivatal is számon tartotta a lapot, de ma már szinte fel se tűnik senkinek, hogy ott virít az újságosok polcain. A Wirtschaftswoche c. hetilap információi szerint a Junge Freiheitnak sikerült az, ami a szélsőjobbon keveseknek: nyereségesen működik, 3,5 millió euró éves bevétel mellett 100 ezer euró tiszta hasznot könyvelhet el.

Csak visszafogottan

Az alapító, tulajdonos és főszerkesztő Dieter Stein igazi bennfentes, mindenkit ismer az AfD-ben, cikkeket is rendszeresen rendel a párt tagjaitól – ám állítólag azon szélsőjobbosok közé tartozik, akiket kiráz a hideg a náci múlt mindennemű relativizálásától. Hevesen kritizálta például Alexander Gauland AfD-s politikust, amikor az úgy fogalmazott, hogy Hitler csupán „madárszar a németek több mint ezerévnyi sikeres történelmében”.

Ám visszafogottnak így sem tekinthető a munkássága. Lapjában teret ad például Thilo Sarrazin bestsellerszerzőnek, aki jó egy évtizede azzal korbácsolta fel az indulatokat, hogy könyvet írt arról, hogyan hülyül el Németország a bevándorlás (leginkább a törökök) hatására. A szerző, aki 45 éve az SPD tagja, arra buzdítja párttársait, hogy merjenek bevándorlásellenesek lenni. A nagy ökomellékletében pedig a lap arról győzködi az olvasókat, hogy mindaz, amit Németország a környezetért tesz, csak a „Zöldek és a lobbisták által generált hisztéria” eredménye, és pontról pontra kifejti, miért baromság a szélenergiát támogatni, elektromos autót vezetni vagy papírra cserélni a nejlonzacskót.

Alternatívát persze nem ajánl. Végül pedig a nácinosztalgiával kapcsolatos fenntartásait félretéve, a lap nagyinterjút közöl Gert Hoffmann kereszténydemokrata politikussal, aki nem lát problémát abban, hogy politikai karrierjét jó ötven évvel a neonáci Nationaldemokratische Partei Deutschlandsban (NPD) kezdte: „Idealizált, érzelmi alapú elképzeléseim voltak a Wehrmachtról, akárcsak a népről és az anyaföldről, és nagyon komolyan antikommunista voltam. Ezért akkoriban úgy éreztem, jó helyen vagyok az NPD-ben.” Talán ez is azt hivatott jelezni, hogy van egység a sokféleségben: bár ránézésre nagyon különbözik az NPD bomber­dzsekise a fiatal identitárius hipszterektől és az AfD ősz halántékú, konszolidált politikusai­tól, a céljaik nagyon is hasonlóak.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.