Ukrán válság: az oroszok nem terveznek támadást

  • narancs.hu
  • 2022. január 10.

Külpol

A genfi amerikai-orosz tanácskozás az amerikai fél szerint őszinte és közvetlen volt, de semmire sincs végső válasz.

Wendy Sherman amerikai és Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az erre a hétre tervezett kétoldalú tárgyalások első napján, hétfőn a svájci Genfben találkozott egymással – írja a CNN. Sherman a hétórásra nyúlt egyeztetés után azt nyilatkozta, hogy a megbeszélés őszinte és közvetlen volt. Szerinte azoban túl korai lenne arról beszélni, hogy Oroszország készen áll-e a helyzet enyhítésére az ukrán határ közelében felvonultatott orosz csapatokkal és az esetleges invázióval kapcsolatban.

Hozzátette: az Egyesült Államok nem adott semmire sem határidőt, az orosz fél viszont azt kéri, a NATO adjon írásbeli garanciát arra, hogy nem veszi fel tagjai közé Ukrajnát. „Nem engedjük, hogy bezárják a NATO nyitott ajtaját, ami mindig is a szövetség politikájának központi eleme volt” – mondta Sherman, aki szerint nem zajlott alkudozás, de a felek már jobban értik egymás álláspontját.

„Oroszország nem tervezi megtámadni Ukrajnát”

– ezt pedig már az orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozta, aki szerint nincs ok arra, hogy eszkalációtól kelljen félni. Mint Rjabkov fogalmazott, „a tárgyalások bonyolultak, hosszúak, professzionálisak, mélyek és konkrétak voltak”. Szerinte az amerikai fél komolyan vette az orosz javaslatokat.

Az orosz külügyminiszter-helyettes hozzátette: a megbeszélés derűre ad okot, azonban a megoldatlan kérdések továbbra is nyitottak, és nem látszik, hogy országának feltételei érvényesülnének.

Az első tárgyalás egyetlen konkrétuma az volt, hogy az amerikaiak felvetették a közepes hatótávolságú rakéták hátrébb vonásának lehetőségét.

Szerdán Brüsszelben egyeztet egymással a NATO és Oroszország, másnap Bécsben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ülésezik, a felek ott is kifejthetik álláspontjukat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.