UNHCR: több mint 5,5 millióan menekültek el eddig Ukrajnából

  • narancs.hu
  • 2022. május 2.

Külpol

Sikerült civileket kimenekíteni az Azovsztal acélműből, gyerekek, nők és idősek is vannak közöttük.

Több mint 5,5 millióan menekültek el eddig Ukrajnából a harcok kezdete, február 24-e óta – jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn. A szervezet ezt a számot elsősorban a határátkelőkön működő hatóságok hivatalos adatai alapján állapította meg – tették hozzá.

Shabia Mantoo, az UNHCR szóvivője a múlt héten Genfben azt mondta, a harcok kitörése idején körülbelül 4 millió menekülttel számoltak, ezért a szervezet 2,2 milliárd dolláros támogatásra nyújtott be igényt annak érdekében, hogy az emberek ellátását biztosítsák.

Mindeközben a mariupoli polgármester egyik munkatársa, Petro Andruscsenko az ukrán televíziónak arról számolt be, hogy az orosz erők vasárnap ismét lőtték a városban található Azovsztal acélművet nem sokkal az után, hogy a létesítményben korábban menedéket kereső civileket menekítettek ki. Az Azovi-tengeri kikötőváros nagy része Moszkva szerint már az orosz csapatok irányítása alatt áll, de sok civil a harcok elől a 11 négyzetkilométeren elterülő Azovsztal hétszintes földalatti alagútrendszerében keresett menedéket.

Az ukrán hadsereg ugyanekkor azt jelentette be, hogy az orosz erők a Mariupolnál állomásozó csapatok egy részét Luhanszk térségében található Popasznába irányították át. A településnél korábban már heves harcok dúltak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap Telegramon azt közölte, hogy az evakuálás megkezdését követően már 100 civilt menekítettek ki ukránok ellenőrizte területre az acélműből, ők hétfőn érkeztek Zaporizzsjába. David Arahamija, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség vezetője megerősítette a hírt, és hozzátette, hogy a kimenekített civilek első csoportjában gyerekek, nők és idősek vannak.

Mariupol más részeiből ugyanakkor hétfőn is több civilt sikerült evakuálni – jelentette be a városvezetés.

Zelenszkij irodája hétfőn azt közölte, az orosz erők ismét tűz alá vették a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck térségét is, a tájékoztatás szerint legalább hárman meghaltak.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.