Üvegkalitkába zárta magát egy bolgár ultrafutó

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 30.

Külpol

Szenvedélybeteg fiatalok gyógyítására gyűjt, két hétig.

Több mint két hétre üvegkalitkába zárta magát vasárnap egy szófiai parkban Krassze Georgiev bolgár ultramaratonista, hogy olyan fiataloknak gyűjtsön pénzt, akik függőséggel küzdenek.

„Próbára akarom tenni magam. Meg akarom mutatni, hogyan változik valaki, ha dobozba zárják” – mondta a sportoló.

A szófiai Nemzeti Kultúrpalota előtt felállított doboznak, melybe Georgiev vasárnap költözött be, három fala teljesen átlátszó üvegből van. Egy ágy van benne és egy futópad. Georgiev a bent töltendő 15 nap alatt sem könyvhöz, sem telefonhoz, sem számítógéphez nem fér hozzá, és mindennap csak 30 percet beszélhet a kint lévőkkel.

„Ez nem fizikai kísérlet, hanem pszichológiai” – magyarázta a hosszútávfutó.

Az összegyűjtött pénzt különféle függőségekkel, alkohol-, kábítószer-, energiaital- vagy közösségimédia-problémákkal küzdő 18 év alattiak támogatására fordítják majd.

Georgiev az Északi-sarkvidéktől Kambodzsáig mintegy 30 ultramaratont futott már végig, és teljesítette a kaliforniai Halál völgyében tartott, 217 kilométeres távfutást is. 2019-ben 1200 kilométert futott Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Albániában, hogy arra ösztökélje az érintett országok kormányait, építsenek jobb minőségű infrastruktúrát, hogy az emberek közelebbi kapcsolatba kerülhessenek egymással.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.