Magyar Narancs: A legújabb demográfiai kutatások szerint a korábbi várakozásokkal szemben Afrika jelentős részében nem mérséklődik a népesség növekedése. Újabb, súlyosabb konfliktusokra számíthatunk?
Comfort Ero: A népesség szaporodása sok esetben olyan országokban következik be, ahol az állam eleve nem képes biztosítani a legalapvetőbb szolgáltatásokat a meglévő népesség számára sem. Másutt a megfelelő elosztás feladata megoldatlan. Vannak országok, amelyek legalább természeti kincsekkel rendelkeznek - ezekben az a fő kérdés, hogy képes-e a kormányzat az ezekből befolyó jövedelmet oda továbbítani, ahol erre valóban szükség van. Egyfelől tapasztalható egy általános optimizmus Afrika jövőjét illetően: felemelkedő Afrikáról beszélnek. Ezt azonban lehűtik az igencsak vegyes gyakorlati tapasztalatok.
MN: Ráadásul újabb és újabb konfliktusok bontakoznak ki - például a Közép-afrikai Köztársaságban.
CE: A közép-afrikai konfliktus nem meglepetés, hanem a függetlenné válást követő 45 év következménye. Ez alatt az idő alatt sosem volt tartós béke, stabilitás. Válságtól válságig bukdácsolt az ország, folyamatos felkelések, katonai lázadások, polgárháborúk, szélsőséges szegénység és egymást váltó vezetők jellemezték. A korábbi gyarmattartó, Franciaország is gyakran rossz kormányzatokat támogatott, olyanokat is, amelyeket erőszakos hadurak vezettek, vagyis maga az állam is kriminalizálódott. A tavaly megbuktatott vezető, Francois Bozizé is ilyen kormány élén állt, ő is családi vállalkozásként fogta fel az ország vezetését. A kormánytagok egyúttal bevételekkel rendelkező szervezeteket vezettek. A korábban ígért békemegállapodás helyett így próbálta leszerelni az ellenfeleit. Nem csoda, hogy a marginalizálódott csoportok, köztük az északi muszlimok ösz-szefogtak, és 2012-ben megindultak délre, a főváros felé. Ráadásul az ország ügyeibe a régióból többen is beavatkoztak az évek során. Így ezek is felelősek a történtekért. Itt főleg Csádra gondolok.
MN: Csádnak egyre nagyobb a befolyása a szomszédaira - de miért?
CE: Ezt főleg az erős gaboni vezető, Omar Bongo 2009-es halála óta lehet megfigyelni. A csádi elnök, Idriss Déby főleg azóta törekszik egyfajta regionális vezető szerepre. Franciaország is kereste azt a vezetőt, aki a térség rendőre lehetne, és Déby többször is megmutatta, hogy képes erre. Francia támogatással már Maliba is küldött katonákat, most a Közép-afrikai Köztársaságban igyekszik hatni a belpolitika és a belbiztonság alakulására. Ezúttal is francia segítséggel, de megvannak a saját közvetlen, például pénzügyi érdekei is.
MN: De szerepe volt már Szudánban, a darfúri konfliktusban is. Biztos, hogy jó rendőr Idriss Déby?
CE: ' annak tekinti magát. És a nyugati hatalmaknak mindig szükségük van olyan regionális szövetségesekre, akikre a saját biztonsági megfontolásaik kapcsán támaszkodhatnak. Ezt látjuk Etiópia vagy Uganda esetében is, amelyek hasznos országoknak számítanak bármilyen nyugati biztonságpolitikai stratégia szempontjából. De nekik is megvannak a saját nemzetbiztonsági érdekeik. Tehát nem egyszerűen szövetséget keresnek a Nyugattal, hanem a belső problémáik megoldását is remélik ettől.
MN: Az ugandai elnököt, Yoweri Musewenit hosszú ideig a demokratikus elkötelezettségű új afrikai politikusgeneráció jó példájaként emlegette a külvilág. Ma már nemigen beszélnek így róla.
CE: Igen, ő manapság a kelet-afrikai autoriter tendenciák példájának számít inkább. Elsáncolta magát, és kemény kézzel igyekszik semlegesíteni az ellenzékét. Az utóbbi években már a donor országoknak is kezd elegük lenni Museweni kormányzási stílusából.
MN: Gyakori tapasztalat, hogy a nyugati országok túl későn kapcsolódnak be az afrikai válsághelyzetek megoldásába, amikor már visszafordíthatatlanul elmérgesedett egy-egy konfliktus.
CE: Eleve megfigyelhető a nemzetközi érdeklődés csökkenése, főleg, ha a külső szereplők szempontjából nincs politikai jelentősége a problémának. A közép-afrikai konfliktus esetében például a Biztonsági Tanácsra, illetve a volt gyarmattartóra, Franciaországra hárították a probléma kezelését, és kivárásos álláspontra helyezkedtek ahelyett, hogy együttesen próbálták volna megakadályozni a vérfürdőt. Az a törekvés is érzékelhető, hogy az afrikaiakra bíznák az ilyen helyzetek kezelését. Ez megfelel az afrikai szándékoknak is. Összességében mégis azt gondolom, hogy a BT inkább kibújni próbált a felelősség alól, és aggasztó mértékben hiányzott a nemzetközi egyetértés és eltökéltség a közép-afrikai helyzetre adandó gyors válaszra. A helyzet gyors romlását részben az egységnek ez a hiánya okozta. Csak amikor az eseményekről élesebb megfogalmazások hangzottak el - például a népirtás kifejezés -, akkor lettek komolyabbak a reakciók. Másfelől viszont a regionális szereplők is ki akarták hagyni a külső erőket, és maga Afrika próbálta átvenni az irányító szerepet. Ez vitát szült az ENSZ és az Afrikai Unió között arról, hogy ki képes békét és biztonságot teremteni a Közép-afrikai Köztársaságban. Valójában önállóan egyikük sem, együtt viszont jelentős erőt fejthetnének ki.
MN: Közép-Afrikában - ahogyan sok más esetben - a konfliktusnak van egyfajta vallási színezete is. Talán komolyabb szerepet kellene vállalniuk ilyenkor a vallási vezetőknek.
CE: Itt történetesen ők is azok közé tartoztak, akik a megbékélés lehetőségét keresték. Csak hát ezek az erőfeszítések nem terjedtek túl a főváros területén. A megbékélésnek a közösségek szintjén kellene lezajlania. Egyébként a közép-afrikai konfliktusban a vallási ellentétek inkább következményei a hosszú ideje létező kirekesztésnek, a régóta halmozódó elégedetlenségnek.
MN: A másik fontos afrikai konfliktus helyszíne Dél-Szudán. Egyáltalán jó döntés volt, hogy Szudán déli része önállósult?
CE: Egy ponton túl már nem volt ennek alternatívája. Egyik fél politikusai sem tették meg a kellő erőfeszítéseket az ország egyben tartására, és a déli függetlenségi mozgalmon belüli ellentétek eleve kizárták ezt. A függetlenségi népszavazás eredménye - majdnem 99 százaléknyi "igen" szavazat - elég látványosan megmutatta, hogy nem lett volna értelme az egység fenntartásáért küzdeni.
MN: Most viszont jól látható, hogy magában Dél-Szudánban is túl sok egymással szemben álló népcsoport él együtt.
CE: Inkább arról van szó, hogy a nemzeti felszabadítási mozgalom nem volt képes átállni a polgári kormányzásra. Nem adta tanújelét, hogy megkezdte volna egy működő állam kiépítését. További probléma, hogy a mozgalom megosztottsága valójában szemben álló politikai álláspontokat jelentett - például az államberendezkedés mikéntjével kapcsolatban. Ezeket az ellentéteket alulértékelték, pedig a politikai hatalom megszerzésével összefüggő mély megosztottságokról van szó. Nem is új keletűek, fennálltak a függetlenné válás előtt is. Már 1991-ben lezajlott egy déli polgárháború, később pedig, a függetlenséget megelőző átmeneti időszakban a majdani kormányzás módja körüli viták éleződtek ki. 2006-ban a déli vezető (a jelenlegi államfő - K. T.), Salva Kiir a "nagy sátor" politikájával tudta elkerülni a polgárháborút, a közös érdekeket hangsúlyozva. Ez azonban nem oldotta fel, csak befagyasztotta a problémát.
MN: Milyen esélyei vannak a helyzet javulásának?
CE: A decemberben kirobbant konfliktus figyelmeztetés, de lehetőség is arra, hogy megnyomják a "reset" gombot, és mindent elölről kezdjenek. De akkor az összes kérdést nyíltan meg kell vitatni, és a jövőbeli berendezkedés kérdését nem lehet a mozgalom irányítására korlátozni, és be kell vonni a vitába a civilektől kezdve a hagyományos vezetőkön keresztül mindenkit.
MN: Meg tud nevezni egy olyan afrikai országot, amely a hosszú távú stabilitás jegyeit mutatja?
CE: Nyilván túlzás azt gondolni, hogy egész Afrika folyamatosan lángokban áll. Vannak például olyan nyugat-afrikai országok - Ghána, Szenegál -, ahol kialakultak a demokratikus mechanizmusok. Ilyen Botswana, illetve Dél-Afrika is, Jacob Zuma elnök és a kormányzó párt, az ANC bizonyos aggályos lépései dacára. Jók a kilátások Kenyában, ahol a korábbi konfliktus megoldódni látszik. A lényeg az, hogy a mai Afrika egészen más, mint a 90-es évek elején, a hidegháború befejeződésekor, amikor egymást érték a válságok. Ma is vannak veszélyes övezetek: Afrika szarva például valóságos mikrokozmosza a globális válságoknak. Máshol viszont fejlődik, mélyül a demokrácia. Egyébként jövőre egy nehezebb időszak kezdődik, számos országban lesznek választások, amelyek hosszú évek tapasztalatai szerint nem feltétlenül a stabilitást szolgálják, hanem kiválthatják az ellenkezőjét is.
