Van, ahol már egy szendvics ellopása miatt lemond egy politikus

  • narancs.hu
  • 2019. február 15.

Külpol

Szlovéniában nem kell milliókat lopni a bukáshoz.

Darij Krajčič Szlovénia kormányzó pártjának (Marjan Šarec Listája - LMS) képviselője - pontosabban csak volt: ugyanis lemondott mandátumáról, mert ellopott egy szendvicset.

Az eset nem azért történt, mert a politikus pénz híján éhkoppon maradt volna, hanem egyszerűen "társadalmi kísérletnek" gondolta a szendvics elcsenését, nyilatkozta. Egy ljubljanai boltban akart vásárolni ugyanis, de miután hosszú percekig várakoztatták, és senki nem szolgálta ki, "levegőnek nézték", ezért úgy döntött, "teszteli" a személyzetet és a biztonsági őröket, és kisétál a kifizetetlen szendviccsel.

Az esetet senki észre sem vette, ez így is maradhatott volna, de a képviselő maga mesélte el a sztorit társainak. Első körben  mind jót nevettek az ügyön, de a tettet nyilvánosan persze a frakcióvezető Brane Golubovic már elítélte. Ahogy nyilatkozta, "a képviselő vállalta a felelősségét a tettéért, a párt magas etikai normáinak megfelelően".

Ez pedig azt jelenti, hogy Krajčič lemondott mandátumáról, miután közölte, hogy igazán bánja, hogy elkövette ezt a "társadalmi kísérletet".

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.