Vége: a kormány nem fogad el több kritikát az amerikaiaktól a demokráciát illetően

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. szeptember 7.

Külpol

Mondta Szijjártó, majd sajnálatát fejezte ki, amiért „diszkvalifikálják” Donald Trumpot. 

A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az észak-macedón kollégájával közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva a friss amerikai belpolitikai fejlemények kapcsán arra kérte az Egyesült Államok adminisztrációjának minden tagját, hogy „a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék a fiókba”.

„Innentől kezdve nem szeretnénk arról hallani az amerikaiaktól, hogy itt hogy működik a demokrácia, hogy működnek az intézmények, mi van a jogállamisággal”

– fogalmazott.

„Mert ha azt meg lehet tenni, hogy a választás egyik legnagyobb esélyesét diszkvalifikálják, akkor innentől kezdve mi semmilyen kritikát nem fogadunk el ebből az országból a politikai rendszerünk működésére vonatkozóan” – tette hozzá.

 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Bujar Oszmani észak-macedón külügyminiszter a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. szeptember 7-én
MTI/Kovács Attila
 

Szijjártó Péter emellett arra is kitért, hogy Donald Trump kizárása azért is lenne nagyon rossz hír, mert benne lehet bízni, amikor béketeremtésről van szó, ugyanis ő volt az egyetlen az utóbbi évtizedekben, aki sikeres volt a közel-keleti helyzet rendezésében. „Azt hiszem, hogy joggal bízunk abban, hogy ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke, akkor nagyon gyorsan béke lenni a közelünkben, a szomszédságunkban. Arról is meg vagyunk győződve, hogy ha Donald Trump maradt volna az Egyesült Államok elnöke, ez a háború nem tört volna ki” – mondta. „Úgyhogy nekünk, békepártiaknak kifejezetten rossz hír lenne, ha az Egyesült Államokban azok a törekvések, amelyek a legesélyesebb elnökjelölt kizárására irányulnak, sikeresek lennének” – szögezte le.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.