Végre Bloomberg is beszáll a Demokrata előválasztási vitába

  • narancs.hu
  • 2020. február 18.

Külpol

Eddig csak költött, most nekiáll vitázni és delegáltakat gyűjteni is.

Michael Bloomberg, a világ 9. leggazdagabb embere, New York egykori polgármestere úgy döntött, ideje neki is beszállni a Demokrata előválasztási vitákba. Bloomberg eleve az utolsó pillanatban, tavaly novemberben döntött úgy, hogy elindul az elnöki székért, az eddigi elnökjelölti vitákat azonban kihagyta - az elemzők szerint kifejezetten jót tett népszerűségének, hogy nem vett részt a botrányba fulladó Iowa-i elnökjelölti vitán. Az, hogy nem vitatkozott, nem jelenti azt, hogy nem is kampányolt: már eddig is elképesztő összegeket költött saját maga népszerűsítésére. Ráadásul ha lehet hinni a mellette kampányoló Michael Douglasnak, apja, Kirk Douglas utolsó szavaiban is Bloomberg győzelmének drukkolt.

Kirk Douglas utolsó szavaiban még politizált egyet

Elég egyértelműen jelezte, kit szeretne a következő elnöknek. Február 5-én 103 éves korában meghalt Kirk Douglas legendás amerikai színész, többek között a Spartacus sztárja. A hírt fia, Michael Douglas osztotta meg, aki most azt is elárulta, melyek voltak apja utolsó szavai.

Bloomberg végl úgy döntött, Nevadában ő is vitázni áll - ehhez az kell, hogy négy, a Demokrata Párt által elismert közvéleménykutató is 10% fölött mérje népszerűségét. A héten kiderült, hogy ezzel nincs probléma: Bloomberg 19%-on áll, amivel jelenleg a harmadik Bernie Sanders (23%) és Joe Biden (19%) mögött. Mivel azonban még nem vett részt előválasztáson, nincs egyetlen delegáltja sem.

Bloomberg indulását viták kísérik Amerikában: több rivális jelölt, így Sanders és Elizabeth Warren is szavazatvásárlással gyanúsította meg. Sanders úgy fogalmazott: "Az amerikai embereknek már elegük van a választásokat pénzzel megnyerő milliárdosokból". Bloomberg tagadta a vádakat és azt nyilatkozta, akkor is kész finanszírozni a Demokrata Pártot, ha végül nem ő lesz az elnökjelöltjük - mivel mindenképpen le szeretné váltani Trump elnököt.

Via BBC

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.