Vera Jourová: Baj van a magyar jogállammal

  • narancs.hu
  • 2021. április 4.

Külpol

Az Európai Bizottság alelnökét Orbánék megvádolták azzal, hogy utálja a magyarokat. 

„Igenis baj van a magyar jogállammal, tessék csak arra gondolni, hogy mi van a sajtószabadsággal, és mennyire korlátozzák a civilek lehetőségeit. Hiszen ily módon a demokrácia lényeges kellékei nincsenek meg” – mondta Vera Jourová, az Európai Bizottság (EB) alelnöke a Spigelnek adott interjújában, amit a Népszava szemlézett. 

Az EB-alelnök szerint példátlan támadás erte a magyar vezetés részéről, amiért korábban hasonló véleményt fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben; az Orbán-kabinet még azzal is megvádolta, hogy utálja a magyarokat, ám szerinte ez egyáltalán nem igaz, hiszen az egykori Csehszlovákiában nőtt fel és Magyarország a szabadságot testetítette meg a szemében. Milyen jó volna – hangsúlyozta –, ha még napjainkban is így volna, tehát a magyar rendszer példát mutatna az egész világ számára. 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.