Vitalij Klicsko újabb Marshall-tervről beszélt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. október 25.

Külpol

Az ukrán területfejlesztési miniszter pedig arról, hogy készek fejlődni jogállamiságban.

Az Oroszország indította háborúban védekező ukránok nemcsak hazájukat védik, hanem az európai demokratikus értékeket is - jelentette ki Vitalij Klicsko kijivi polgármester az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságainak Kongresszusában kedden.

Vitalij Klicsko, aki videokapcsolaton keresztül kapcsolódott a strasbourgi székhelyű szervezet vitájához, mindenekelőtt emlékeztetett: a háború kezdete óta civilek ezrei haltak meg, és közel nyolcmillió ukrajnainak kellett elmenekülnie az országból. Oroszország a konfliktus során nem tartja be a nemzetközi jog „egyetlen szabályát sem.” Az orosz rakéták katonai célok elérésének szándéka nélkül ukrán városokat, erőműveket és az alapvető infrastruktúrát támadják.

Klicsko azt is elmondta, hogy a háború kezdete óta több mint 50 ukrán önkormányzati képviselőt raboltak el az oroszok. Felszólította egyben a kongresszus résztvevőit, továbbra is támogassák az ukrán önkormányzatokat.

Ukrajnai h?bor?

 
 
Vitalij Klicsko, Kijiv polgármestere
Fotó: Szerhij Dolzsenko / MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
 

 

A kijevi polgármester szeretne együttműködni az Európa Tanáccsal és a helyi és regionális hatóságok kongresszusával egy, a második világháború után nyugati-európai országoknak nyújtott, nagyszabású amerikai gazdasági segélyprogram mintájára készülő „Marshall-terv” kidolgozásában.

Olekszij Csernisov ukrán közösségi és területfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a bombázások és a hadiállapot ellenére az ukrán adminisztráció továbbra is működik. Az ország szem előtt tartja a jogállam keretein belül szükséges reformok megvalósítását, még akkor is, ha „pillanatnyilag a túlélés a legfontosabb.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.