Wagner-tisztek képezhetik ki a belarusz hadsereget

  • narancs.hu
  • 2023. július 1.

Külpol

Lukasenko azt mondta, nem kell félni tőlük, bűnözők nem jönnek velük, mert azok már elestek. 

A Wagner-zsoldosok érkezéséről is beszélt Alekszandr Lukasenko pénteken Minszkben, a július 3-i Belarusz Függetlenség Napját megelőző ünnepségsorozat kezdetén – írja a Telex a belarusz állami hírügynökségre hivatkozva

Az elnök szavaiból az derült ki, hogy a legnagyobb létszámú orosz magánhadsereg katonái még nem érkeztek meg Fehéroroszországba, de  ő szeretettel várja őket.

„Sokan emlegetnek problémákat a Wagner magánhadsereg kapcsán. Nyugodjanak meg! Ha itt tudnánk őket fogadni (a saját költségükön), az jót tenne a hadseregünknek is. Ezek a legjobban képzett harcosok” – mondta Lukasenko. – „Nem félünk tőlük. Ezek olyan emberek, akik megjárták a hadsereget, akik láttak háborúkat. Ők azok az emberek, akik a világ minden táján harcoltak a normális civilizációért. A Nyugat gyűlöli őket a szellemiségük miatt”.

Arra is kitért, hogy nem kell aggódni: a Wagner-katonákkal együtt nem jönnek elítélt bűnözők, mert azok már mind elestek a fronton. Az elnök azt állította, a hadsereg parancsnokai azzal keresték meg, hogy jó lenne tanulni a wagneritáktól, mert vannak harci tapasztalataik.

„Elmondok egy teljesen népszerűtlen dolgot: a hadsereg csak akkor jó, ha harcol.

Miért olyan sikeresek az amerikaiak, bármennyire is kritizáljuk őket? Mert állandóan háborúban vannak. Tudják, hogy milyen fegyvereket kell gyártaniuk és vásárolniuk. Ez nem a mi módszerünk. A harc nem az én utam, még kevésbé a tiétek. Én nem fogok háborúzni. De majdnem 30 éve készülök erre a háborúra, ezért élünk békében” – mondta Lukasenko.

Csütörtökön derült ki, hogy a fővárostól, Minszktől 90 kilométerre, Oszipovicsi mellett lehet majd a Wagner-csoport bázisa, de arról egyelőre nem jelent meg hivatalos hír, hogy a vezért, Jevgenyij Prigozsint mennyien követik Fehéroroszországba.

A Wagner-csoport vezetője kedden érkezett meg Belaruszba, miután erről, hogy puccskísérlete után oda mehet, megegyezett Lukasenko az orosz vezetéssel. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.