Zelenszkij videón mutatta be, milyen fegyvereket kér a Nyugattól

  • narancs.hu
  • 2022. április 13.

Külpol

Fegyverek is kellenek hozzá, hogy a szabadság győzzön a szolgaság felett - mondta az ukrán elnök.

Videóüzenetben kérte a fegyverszállítások felpörgetését nyugati szövetségeseitől Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán.

Azt mondta, az oroszok az Ukrajna elleni invázió február 24-i megindításakor arra számítottak, hogy öt nap alatt elfoglalják az országot, de a vártnál sokkal erősebb ellenállással szembesültek az ukrán hadsereg és nép részéről.

Zelenszkij szerint több orosz fegyvert semmisítettek meg eddig a háborúban, mint amennyit néhány európai állam összesen birtokol, de Oroszországnak továbbra is megvan a kapacitása arra, hogy támadásokat hajtson végre Ukrajna ellen, és ha Ukrajna elesik, az elnök szerint Románia, Lengyelország és a balti államok lehetnek a következő célpontok.

Zelenszkij azt mondta, Putyint csak fegyveres erővel lehet megállítani, és ezt most kell megtenni. Ukrajnának fegyverekre, rakétákra, lőszerre, tankokra és harci gépekre van szüksége, szögezte le Zelenszkij, majd egyenként felsorolta, esetenként a típust is megemlítve, milyen eszközökre gondol. A videón eközben meg is jelentek a kívánt harci eszközök.

Az elnök szerint ezekkel ukránok és más európaiak millióit lehetne megmenteni, és a nyugati vezetőknek minden a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy felszereljék a szükséges fegyverekkel Ukrajnát.

"A szabadságnak jobban felfegyverzettnek kell lennie, mint a zsarnokságnak" - zárta üzenetét Volodimir Zelenszkij. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.