Kultúra

Az Ásatás friss részében a rendszerváltás és a kilencvenes évek elejének legnagyobb könyvkalózkodásait idézzük fel.

Az olvasóknak viszont meg kell szokniuk az alacsonyabb hőmérsékletet.

Két zöld aktivista paradicsomlével öntötte le a Napraforgók című festményt.

Az Oscar-díjas amerikai rendező nem értette, miért baj az, ha propagandafilmmel ünneplik meg a 30 évig uralkodó diktátort.

A skót színész hetvenkét éves volt.

Cserébe jönnek a platformra a reklámok.

Győrffy Ákos tudja, mitől hallgat el egyszerre a dühöngő, káromkodó ember. 

A Magyar Narancsban rendszeresen publikáló író Látlak című novelláskötetével érdemelte ki az első prózaköteteseknek járó elismerést.

A kilencvenes évek végi posztbritpop időszak egyik legnépszerűbb szigetországi zenekara volt a Manic Street Preachers. A walesi csapat 1998-as, This Is My Truth Tell Me Yours című albuma másfél millió példányban fogyott, és szinte minden létező brit díjat bezsebelt.

Több mint két évtizede annak, hogy Omar Rodríguez-López és Cedric Bixler-Zavala, az At the Drive-In nevű poszthardcore zenekar tagjai a texasi El Pasóban megalakították, és gyors sikerre vitték a rocktörténet egyik legvalószínűtlenebb formációját.

A kiállítás fő témája egy híres bűntény, amelynek megtörténtében aktív (vagy néha passzív) szerepet játszottak: egy sírásó, egy bécsi börtönőr, egy a frenológia iránt élénken érdeklődő hercegi titkár, egy menstruációs problémákkal küszködő hölgy, valamint egy ismeretlen személy holtteste (vagyis a koponyája), több háború, egy sokáig üres mauzóleum, továbbá a hosszan tartó pereskedések. A kiváltó ok pedig Joseph Haydn koponyája volt, amely majd 150 éven keresztül várta, hogy elhelyezzék végső, kismartoni nyughelyére.

Végtelenül nyomasztó 160 perc. Nyomasztó, mert közünk van, nekünk, minden egyes kelet-európai embernek ehhez a Lengyelországban elkövetett politikai gyilkossághoz, akkor is, ha még meg sem születtünk a gyalázatos eset idején, és fogalmunk sincs az akkori történelmi helyzetről – és ezzel az érintettséggel szembesít bennünket ez a film.

„De a banda játszik bélyeggel a hátán / Ezerszer megírták, hogy egyikük a sátán” – hasogatta a kulisszákat 42 évvel ezelőtt Földes László, a Hobo Blues Band Rolling Stones blues című számában, amelyet leginkább a hatvanas évek iránt érzett ködös nosztalgia hatott át, és távolról sem az aktualitások.