Ásatás

"Színtiszta plágium, bíróság előtt védhetetlen"

Rontás (Ügyes könyvek, könyves ügyek)

  • Szőnyei Tamás
  • 2022. október 16.

Sorköz

Az Ásatás friss részében a rendszerváltás és a kilencvenes évek elejének legnagyobb könyvkalózkodásait idézzük fel.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 1997. június 5-i számában jelent meg.

Most minden ragyogónak és békésnek látszik a könyv körül. A kiadók karácsony óta erre a nagy nyári pangást megelőző pár napra készültek, az írók boldogan kiülnek a placcra, hogy eleven olvasókkal találkozhassanak, a művelt nép fogát szívja ugyan a négy számjegynyi átlagár miatt, mégis beáll a sorba dedikáltatni, de azért ilyenkor sem árt, ha eszünkbe jut az árnyék is: kalózkodás, szerzőijog-sértés, fogyasztók megtévesztése, ilyesmi.

Az értelmiségi olyan állatfajta, aki hajlamos megértő mosollyal kezelni az Yveo Saint Aurent márkájú inget, a Roebok edzőcipőt vagy a Sany magnót, viszont őszintén felháborodik, ha olvasnivalóval kapcsolatban találkozik ugyanezzel a dologgal. Márpedig találkozik. Legutóbb éppen akkor, amikor a Gazdasági Versenyhivatal egymillió forint bírságot vágott rá egy könyvre emlékeztető tárgyak előállításával foglalkozó káeftére.

Elszabadulásunk ünnepe

A szocialista könyvkiadásban uralkodó csend-rend megtörtével, 1989-ben kezdődött mindez Végh Antal ügyével: a Miért beteg a magyar... és a Miért nem szeretem... sorozatok szerzője kedvet kapott a Gulaghoz, amit orosz pályatársa annak idején meg is járt. Tipikus rendszerváltás-sztori. Szolzsenyicin feltárta a sztálini horrort, Végh Antal kihasználta a késő kádári zűrzavart. Kft-je, az Új Idő a kiadás jogával nem, csupán az utolsókat rúgó, Kiadói Főigazgatóságnak becézett cenzúrahivatal engedélyével rendelkezett, mégis megjelentette százezer példányban Szolzsenyicin könyvének első két kötetét, egy müncheni magyar emigráns kiadó hibás fordítását felhasználva, szedéssel nem bajlódva, "fotóeredetiről". Gátlástalanul megelőzte a szintén százezer példánnyal kalkuláló Európa Kiadót, amely pedig valóban rendelkezett a mű jogaival. Több per is lett a dologból. Végh Antal saját jóhiszeműségére és a könyv jogszerűségen felülemelkedő, politikai jelentőségére hivatkozott, hiába: a bíróság a fellelhető példányok forgalomból való kivonására és megsemmisítésére szólította fel, összesen több mint tízmillió forintra ítélték. Fizetni nem fizetett (az Európa például egy fillért nem kapott tőle), ráadásul a kalóz-Gulag gyakorlatilag megsemmisítette a csonkítatlan és legális Gulag piacát: az Európa évekkel később, csak négyezer példányban merte kiadni (igaz, ez a ´89-ben tervezett ár sokszorosáért is pillanatok alatt elfogyott, most gondolkodnak újabb négyezer példányon, alapvetően pénzkérdés, vaskos, drága termék).

Helyes sírás

A Gulagnál nagyobb vihart azóta sem kavart könyves ügy, pedig akadt néhány. Egyes esetekben a tettesek megúszták, vagyis nekik lett igazuk, máskor az igazság látszik felülkerekedni.

1993-ban, egy Mikszáth-életműsorozat darabjaként, az Aquila Kiadó egy 1901-es kiadás alapján újranyomtatta a Különös házasságot. Ez így szépen hangzik, kézbe venni is kellemes, csakhogy. A borító, a kötésterv, sőt a könyv mérete is feltűnően emlékeztetett az Unikornis Kiadó A magyar próza klasszikusai című sorozatára, de míg az Unikornis gondozott szöveget adott, az Aquila kifejezetten gondozatlant, a mai helyesírásnak fittyet hányót, ami különösen súlyos, miután kötelező vagy ajánlott olvasmányról van szó, a sorozat célközönsége pedig még nyelvtant tanul. Az Unikornis akkor gyorsan levédette a sorozatot és főleg annak designját - mint a kiadó vezetője, Kocsis József elmondta, azóta már az ötvenedik kötetnél tartanak, az Aquila viszont négy-öt Mikszáth után bedobta a törülközőt.

Ha Ken Follett - vagyis a nevében eljáró ügynök - 1994-ben úgy találja, hogy érdemes a maga nemzetközi súlyával fellépnie a magyar könyvpiacon, akkor nem csupán a Titkok című ál-Follett-regény szerzője és kiadója bukhatott volna nagyot, de talán egy elrettentő példa is statuálódhatott volna. Aminek persze igazi visszatartó ereje nincs, de mégiscsak jobban veszi ki magát, ha a bűnt bűnhődés követi, mint ha nem. Másvalaki nevével visszaélni, akárhogy is, az bűn, ráadásul "értéknövelési" célból még oda-vissza utaztatták is a könyveket az osztrák határon át, ám miután Follett nem balhézott, a vámőrség-rendőrség-ügyészség szentháromsága hagyta elaludni az ügyet.

Szintén 1994-ben jelent meg A világháborúk krónikája, az Officina Nova krónika-sorozatához megtévesztésig hasonló designnal, az igénytelen kiadványokra jellemző hiányosságokkal (szövegek, képek forrásainak, szerzők, szerkesztők neveinek feltüntetése nélkül). Az Officina Nova a Gazdasági Versenyhivatalnál kereste igazát, de semmire sem ment, a J.A.Z.Z. kiadót nem marasztalták el.

Receptek kalózoknak

Az iskolásoknak szánt könyvek pénzzel kecsegtetnek, ráadásul a szerzői jogi törvénynek is van egy rosszra csábító passzusa (hogy kisebb terjedelmű önálló mű oktatási célra szabadon, a szerző engedélye nélkül átvehető) - mindez arra indította a kaposvári Scriptores Kiadót, hogy Fekete István Vuk és Jack London A vadon szava című regényét a felhasználói joggal rendelkező Nesztor, illetve K.u.K. kiadók hozzájárulása nélkül jelentesse meg. Mindkét mű hosszabb, mint három ív, kisebb terjedelműnek így egyik sem nevezhető, s a művelődési miniszter által jóváhagyott tankönyvlistán sem szerepelnek - kalózkiadójukat elmarasztalta a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülése (MKKE) Etikai Bizottsága.

Amelynek elég sok ilyen dolga akadt mostanában. Szerepet játszott például abban, hogy bíróságon kívüli happy enddel zárult a Júlia néni kontra Vilma néni ügy. A hasunkat még szeretjük, úgyhogy a piac egyik prosperáló területe a szakácskönyveké, a sztárszerzők egyike pedig Frank Júlia. Az ő tudta és beleegyezése nélkül, szinte teljes egészében átvette és kiadta öt szakácskönyvét a debreceni Tóth Könyvkereskedés és az ÉSZ-ÉRV kiadó. Frank Júlia receptjei Vilma néni receptjeivé alakultak, színtiszta plágium, bíróság előtt védhetetlen. Érezték ezt Debrecenben is, márciusban meg is állapodtak az igazi szerzővel, hogy visszavonják a még forgalomban lévő összes példányt és kártérítést fizetnek.

A Vilma néni sorozat darabjait leginkább diszkont üzletekben árusították. Aki a rájuk nyomtatott 398 forintos ár töredékéért megvette őket, jól járt, a receptek ugyanazok, legfeljebb nem "Frank módon", hanem "Tüncsi módon" sült meg az a krumpli. Megvan azonban a kockázata is a 10-90 százalékos leértékeléssel csábító boltokban való vásárlásnak, például hogy az ember ötven évvel ezelőtti kézikönyvet vesz meg "legújabb regiszteres kiadás"-ként. Láthatóan erre a trükkre állt rá a budapesti Merényi Kiadó, amelynek hét, 1996-ban kiadott kötetét a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak találta most áprilisban a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa, ezért egymillió forint bírságot rótt ki rá. A hét kötet között van az első világháború előttről származó német-magyar, magyar-német kéziszótár és egy több mint negyvenéves angol-magyar, magyar-angol kéziszótár újrafelhasznált verziója, a század elején kiadott, Margalits-féle Magyar közmondások lefotózott változata a piacon bevezetett O. Nagy Gábor-féle Magyar szólások és közmondások címre átkeresztelve, a két ötven évvel ezelőtti kiadványból összeollózott "legújabb" Idegen szavak és kifejezések kéziszótára és egy szinonima kéziszótár, fotómásolatban, aminek eredetijét a Gondolat Kiadótól a Falukönyv Ciceró vásárolta meg.

Ügyvéd mindenre akad, a Merényi Kiadó kiadáspolitikáját is védte egy. Azzal érvelt például, hogy a választékbővítés a fogyasztó javát szolgálja, ügyfelét a konkurencia akarja így kiszorítani a piacról. Meg hogy itt tényleg "legújabb" kiadásokról van szó, hiszen a szó nyelvtani tartalmát tekintve, ezek a legújabbak. Ha belenyomjuk az orrunkat, tán még a nyomdaszagot is érezzük, azt meg szereti a könyvbarát. És hogy a vásárló intelligens, látja például, hogy nem az O. Nagy Gábort veszi meg, hiszen nincs is ráírva ez a név, arról pedig ki tehet, ha egy szólásmondásokat tartalmazó könyv címe hasonlít egy másik szólásmondásokat tartalmazó könyv címére. Idegen szavak, szinonimák dettó.

Kár is tovább ragozni, papírfedelű Yveo Saint Aurent.

Izgalmasabb viszont az ár, illetve az árusítás kérdése. A kiadó - és a vele szövetséges kereskedő - nyilván ügyes fogásnak tartja, hogy ezeket az eleve a diszkontpiacra szánt könyvszerű tárgyakat a rájuk nyomtatott ár töredékéért kínálják (a múlt héten például, följegyeztem egy boltban, a szinonima szótárt 1498 Ft helyett 650-ért, az ebben az eljárásban nem érintett, Merényi-féle értelmező szótárt 1980 helyett 998-ért). A Versenytanács elítélő határozata szerint azonban ez a gyakorlat a "feltűnően kedvező vásárlás hamis látszatát" kelti. Szó, mi szó, tényleg ügyesen csinálják. Az a XIII. kerületi bolt például, ahol az idézett árak láthatók, nagy transzparensen hirdeti a könyvkiárusítást, hogy 10-90 százalék engedménnyel kaphatók az Európa, az Akadémiai, a Corvina, a Kossuth, az Officina Nova könyvei. Közöttük ott a Merényi neve is - így hitelesítik, szándékuk nélkül, a nem kalóz kiadók a bóvlit. Ráadásul, mint Osztovits Levente, az Európa igazgatója elmondta, ők nem is adják át friss kiadványaikat ezeknek a diszkontoknak, más nagy- vagy kiskereskedőktől veszik meg és árusítják azokat - ez ellen semmit sem tehetnek.

És hogy a keretes szerkezet se hiányozzon a cikkből, jöjjön újra Végh Antal: a neves almásgazda és futballtréner azok közé tartozik, akik jól átvágták Szendrő Borbálát. A Végh-féle Új Idő és az időközben felszámolt Téka 1992-ből 800-800 ezer forinttal tartozik neki, az Esély Kiadó pedig több mint kétmillióval tavalyról: mindegyikük terjesztette a szerző saját kiadású, ötnyelvű könyvsorozatát (Ich liebe Wörter, I Love Words stb.), de fizetni elfelejtettek neki. Végh perléséről lebeszélték, úgyis hiába, a Téka adósságából nemrég felajánlottak számára 130 ezer Ft-ot, a bíróságon pedig befizettették vele az Esélytől követelt összeg 3 százalékát, de januári beadványára még választ sem kapott.

Az Ásatás korábbi részeit itt találja:

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk