Olvasni muszáj

Kézzel takarítani ki az eldugult csatornát

Sorköz

Győrffy Ákos tudja, mitől hallgat el egyszerre a dühöngő, káromkodó ember. 

Kedves Olvasónk! A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

A kiadó azt mondta, ezek az írások inkább versek, nem prózák, legyen ez verseskötet. Győrffy Ákos pedig ennek megfelelően dolgozott tovább a szövegeken – hangzott el A távolodásban szegedi bemutatóján.

Aki ismeri Győrffy Ákos könyveit, nem ütődik meg ezen. A hegyi füzet című prózakötet (2016) kiindulópontja az, hogy az elbeszélő talált egy gazdátlan házat a hegyen, amit feltörtek. Ő kitakarítja, feljár oda írni, és ez a munka arról is szól, hogy megpróbál rájönni, mit keres ott, elképzelt életének egyik helyszínén. Nem olyan az a ház, mint amilyennek lennie kellene, nem is völgyben áll, bükkösben. Azért kitesz az eresz alá egy hordót, hogy legyen vize. Az Akutagava noteszéből című 2004-es verseskötetében ezt olvassuk: „A két élete. Egy közeli bükkerdő, ami hirtelen tarvágás utáni sűrű bozótosba vált át. Sétáin mindig pontosan megérezte, mintha egy kapun lépne be, hogy innentől névtelen…” és „Örökös félhomályban élt, mintha egy törött pengéjű finom kardra támaszkodna.”.

Ugyanannyi szó egy lélegzettel, a levegő is ugyanolyan oxigéndús, hideg.

A létfönntartáshoz szükséges műveletek zajlanak, továbbá a közvetlen környezet és önmagunk megfigyelése: erdő, málnás, folyó. Ember. Beteg hajléktalan, aki, míg tud, üvölt, hogy miért nem tud már végre meghalni, a másik csak leírja a nevét a hivatalos iratra, és pontot tesz utána. T. J. pszichiátriai beteg, aki 2020-ban halt meg egy budapesti hajléktalanszállón, a szerző beszélgetett vele, mutatott neki egy-egy fotót, ő pedig elkezdte a monológot: Mendelssohnnak négyszáznegyvenháromezer műve maradt ránk, az ilyen zeneszerzőket kizárólag földrengésként lehet értelmezni; a főszereplő Major Tamás, akinek a tiszteletére minaretet emeltek; Lillafüredre légbuszjárat visz; a kutyák árulók; Görlandiában több száz méteres mélységből görög festményeket tártak fel; a Holt-tengeri tekercseknek pontosan a háromnegyede hamis. Az őrültség józansága és a tárgyilagos szenvedély megfér egymással:

„Az esti könyvbemutatón egy bolgár költő azt kérdezte tőlem,/ Hogy szerintem mikor omlik össze a civilizációnk./ Már összeomlott, válaszoltam,/ amire harsány kacagás volt a válasz.”

Például így lehet hitelesen beszélni arról, hogyan élünk.

A távolodásban című könyv egyik nagy verse szerintem a 37. oldalon A hála, amelynek az elejét és a végét idézem. Sokaknak elsőre visszataszító lehet a nyitó kép. Ez nem hatásvadászat: mindenki maradt már magára egy ház körüli munkában tehetetlenül káromkodva, dühöngve, aztán hirtelen elcsendesedve.

„Két kézzel mertem ki a szart az eldugult csatornából.

A gumikesztyűm kiszakadt…”

És:

„Soha biztosabban nem tudtam, hogy a helyemen vagyok,/ hogy a rám már az idők kezdetén kiszabott feladatot/ végzem el, amelyre más válaszom, mint a hála, / igazán nem lehet.”

Ez a takarítás sokféle tevékenységünknek pontosan megfelelő szimbólum. Lehet, abszurd elképzelni egy vers lehetséges olvasóit, de amióta a táskámban van ez a könyv, olvasom út közben, sokszor gondoltam rá, hogy ezt a tizennyolc soros verset végigolvashatja olyasvalaki is, aki valamilyen közfeladatot lát el. Abban a helyzetben, amikor egy tökéletlen rendszer iránt megnyilvánuló minden gyűlölet szükségképpen őellene is irányul, függetlenül attól, hogy milyen ember. Fölállhat a térdeplő helyzetből, lehúzhatja az elszakadt gumikesztyűt, otthagyhat mindent az udvaron. Bemehet levenni az ónos esőben páncéllá fagyott pulóvert, kimosakodhat tökéletesen, de a feladatot senki más nem végzi el helyette.

Vajon egy ilyen verset elolvasni ebben a helyzetben megnyugvást hoz-e?

És közel hozhat-e egy ilyen vers egymástól sorsszerűen távol került embereket?

Azt hiszem, igen.

Győrffy Ákos: A távolodásban, Magvető, 2021, 80.

Az Olvasni muszáj sorozat korábbi részei:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.