Kultúra

Feltették már maguknak azt az elsőre morbidnak tűnő kérdést, mit is szeretnének hallani halálos ágyukon, s hogy mi szóljon majd a búcsúztató alatt. Nos, a Get Physical kiadó pont ezzel fordult neves elektronikus zenekészítőkhöz, dj-khez - s csodák csodája, jó néhányan válaszoltak is, sőt ahhoz is hozzájárultak, hogy utolsó kívánságaikat csokorba gyűjtve kiadják.

című operája a thébai királylányról szól, aki beleszeret Jupiterbe, elhagyja érte a vőlegényét, de nem elégszik meg a főisten ágyasának szerepkörével, halhatatlan akar lenni. Addig követeli, hogy szeretője jelenjen meg előtte isteni mivoltában, míg teljesül a kívánsága, viszont abban a pillanatban porrá hullik.

Vajon mit csinál egy zenekar, amely minden mérvadó vélemény szerint jó két évtizede volt alkotói ereje teljében? Jelen esetben ez hülye kérdés: előre eladott telt házak mellett koncertezik, és megcsinálja a tizenkettedik albumát - szokás szerint abban a reményben, hogy az eleve (meglehet oktalanul) mindenevőnek feltételezett elfogult rajongókon kívül másoknak is tetszeni fog.

Az eredetileg jogász, bíró író (Bernhard Schlink) többet adott el 1995-ben megjelent regényéből (Der Vorleser), mint Elvis a Love Me Tenderből. S nem tudom, hogy a király hol tananyag, de A felolvasó (magyarul előbb a Helikon, idén az Ulpius-ház adta ki) Németország sok tartományában a tanterv része; a neten is találni iskolai projektleírásokat, hogy hogyan lehet feldolgozni a tanórákon. S ha ez nem lenne elég, a kritikusok egy része is hozsannázva fogadta, bár itt már közel sem ennyire egynemű a kép, kapott is rendesen, például Angliában 2002-ben volt egy nagy vita a Times Literary Supplement hasábjain, hogy ti. relativizálja a bűnösséget, holokausztáldozatok nem szerepelnek benne, a tettesekkel szemben akar szimpátiát kelteni, kultúrpornográfia és holokauszt-giccs. Mindazonáltal 39 nyelvre lefordították, s hazáján kívül is olyan konzumcsodákat művelt, mint a York Times bestsellerlistájának meghágása egymillió fölötti eladott példányszámmal.

Annyi drogbáró, terroristavezér és diktátorocska után Hollywood végre pihenhet; megvan az új, tartósnak ígérkező ellenségkép: késsel-villával eszik, öltönye van és vállalatbirodalma, országokat tesz zsebre, keresztnevükön szólítja a bankautomatákat, és saját csapattal indul az olimpián. Aki úgy összeüt egy ilyen corporate thrillert, hogy senki sem röhögi el magát rajta, azé a műfaj kisdoktorija, ám aki tudja ezt frakkban, fordítva is, elegántosan elviccelve a dolgot, az az igazi spíler. Tony Gilroynak mindkét fokozat összejött: -köves-

Nevem Victor, nagy bennem a lőinger - anonim szexfüggők öngyógyító kezelésén ülünk -, szervusz Victor, bátor vagy, Victor! A terápia hopmestere, a legnagyobb dugózúzó a lassan nyolcvan felé bandukoló Joel Grey, aki bár a Kabaré konferansziéja (1972) óta csekély maradandót alkotott, inkább a "bokréta a filmek kalapján" szerepkörben tündökölt, vagyis mindig roppant sikkes volt felléptetni őt, most is sokatmondóan hozza a sztenderdjeit: néz és vigyorog. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy filmünk a Harcosok klubja irodalmi alapanyagát szerző Chuck Palahniuk művének adaptációja, hát ideje lassan ablakot nyitnunk, mert vágni lehet a kúlszagot. Mellesleg a könyv magyarul is megjelent, 2007-ben a Cartaphilus Kiadónál, Varró Attila fordításában, Cigányút címen (úgy tűnik, ez nem annyira tetszett a dvd forgalmazójának; olvastam is egy helyen Fulladás vs. Cigányút tárgyú felszólalást - a lényeg, hogy ne legyen semmi kőbe vésve). És mondok még valamit, Anjelica Huston dzsal kiskamasz fiacskájával egy - feltehetően lopott - iskolabuszon valahol Amerikában (nem, majd kölcsönözték; anyám, add el a házat: már a felénél olyan sok!).

Normális esetben nem színikritika tárgya a színész sorsa - az meg még kevésbé, hogy vajon kinek a kezében van, mármint ez a bizonyos sors, a színészé. Releváns kérdés egy nem kritikában, hogy van-e "osztott felelősség", mint egy koccanásnál: fölmerül-e egy személytelen szakma, a színház felelőssége is.

Az egyik legrégebbi, kortárs képzőművészettel foglalkozó műtárgypiaci szereplő, a Dovin Galéria az előző évek tematikus kiállítássorozatát folytatva a 2008/2009-es évadban fiatal magyar szobrászok egyéni kiállításait mutatja be a nem különösebben felrázó Társunk az alak címmel. A meghökkentő és fanyar humorú munkáiról ismert Kovách Gergő - aki az ezredforduló óta tartozik a galéria "kötelékébe", és ily módon már ötödik egyéni tárlatánál tart - most bemutatott tíz munkája kiválóan példázza a műkereskedelmi elvárások és az önkifejezés közötti feszültségeket, illetve azt, hogy ezen belül milyen egyéni stratégiákat alkalmazhat egy kortárs művész. Dékei Kriszta

A Városliget a végletek terepe, odafent a Gundel, a mélyben szikkadt sült kolbász. Átmenet nincs, legfeljebb alacsonyabb árfekvés, a terület többi, komolyan vehető étterme inkább felső középkategóriásnak mondható, ám a "klasszikus" kisvendéglő továbbra is hiánycikk. A Robinsont nem lehet nem észrevenni.

Mindig irigyeltem az országokat, ahol a reggelizésnek komoly kultúrája van. Ahol az emberek egyetlen kávéból és egy croissant-ból rituálét tudnak teremteni, és ahol egy hosszú, nyugodt vasárnap délelőtt előkerülnek a lábasok és serpenyők, a rántották és tükörtojások, akár még néhány pohár pezsgő is.

Sztupa hirtelen odakapta a szemét Trochéra. Jó, akkor rispetto - mondta az, de ugyanavval a levegővel folytatta is: lenne előbb itt egy kis elintéznivaló, utána beszéljünk csak az üzletről.

...Ébresszed a magyar népet! - szól a mozgalmi májusköszöntő szövege, s e heti ajánlónk, melyet már a múlt alkalommal jó előre az operaházi Májusünnep és Cecilia Bartoli két MűPa-beli koncertjének hírlelésére ígértünk el, készséggel csatlakozik a nemzet zenei érdekű tavaszi költögetéséhez. Mert még a május beköszönte előtt, de már az emlegetett Májusünnep keretében premier lesz a mi utcánkban: a Händelt (is) ünneplő évben valahára megvalósul Kovalik Balázs régi álma, a Xerxes operaházi bemutatója (április 30., hét óra).

ELÕADÓI JOGDÍJAK Az Európai Parlament 50 évről 70 évre emelte a zenészek előadói jogdíjának időhatárát, éppen úgy, ahogy a zeneszerzők alkotásai is 70 éven keresztül jogdíjkötelesek. A módosítás nem visszamenőleges hatályú, csak új hangfelvételekre érvényes - ráadásul még a 27 tagállamnak is el kell fogadnia. NÉMET FILMDÍJ Florian Gallenberger műve, a John Rabe nyerte a legjobb film díját az idei német filmdíjak gálaestjén, s díjat nyert a címszerepet alakító Ulrich Tukur is: a megtörtént eseményeken alapuló film egy német üzletemberről szól, aki kínai civileket próbált menteni az 1937-es japán támadás idején.

Miért olyan sikeres Stieg Larsson regénye számos országban? Hogy Svédországban miért, az többé-kevésbé érthető: a szerző az egyik legjobb lap (az Expo) főszerkesztője volt, a szélsőjobbos erők nagy ellenfele, megvesztegethetetlen és erős újságíró. Három részt fejezett be a Millennium-könyvekből, folytatta volna tovább is, de ötvenévesen meghalt.