Kultúra

Noha Karinthy Ferencet alighanem komoly hiba lenne lapunk Elsüllyedt szerzők című sorozatának ügykörébe sorolni (hisz lám, az Ulpius egy teljes életműsorozatot bazíroz írásművészetére és ismertségére), azért a valaha oly közkedvelt Cini irodalmi ázsiója érzékelhetően megsüllyedt a nyolcvanas évek, s különösképp 1991-es halála óta.

Kis vidéki villa csendes kerttel, a házban könyvek és képek. A balatonfüredi fordítóházról kevesen tudnak, pedig a magyar irodalom közvetítőinek átmeneti otthona kultúránk egyik legfontosabb helye. Akkor is az, amikor nem tartanak benne jelentős európai konferenciát - most viszont éppen erről volt szó.

Sopron neológ főrabbijának fiaként látta meg a napvilágot, aztán katona, 1919-ben a Vörös Hadsereg városparancsnoka, emigráns és éhező Bécsben, debreceni koporsókészítő, majd Mikes Lajos hirtelen felfedezettje, zsidó, aki megtagadta zsidóságát és tévútnak vélte az asszimilációt. De a végén neki is megnyílt Buchenwald táborának kapuja.

Jelentős visszaesés várható a könyvpiacon. A terjesztők veszteségeik jelentős részét a kereskedelmi árrés emelésével a kiadókra próbálják hárítani. Az összeütközés a hétvégi Budapesti Könyvfesztivált is izgalomban tartotta. Bogár Zsolt

Úgy a film közepén csendül fel zongorán a címbe foglalt gyermekdal. Soha el nem felejtelek, satöbbi, satöbbi - milyen szép szerelmi vallomás is lehetne, ha az volna.

Magyarország egyik legendás underground csapata, a Vágtázó Halottkémek 2001-ben oszlott fel. A Vágtázó Életerő április 25-i koncertje a Petőfi Csarnokban pedig azért lesz a tavasz egyik legjelentősebb hazai megmozdulása, mert ezen a néven a VHK klasszikus felállásának magja, vagyis Grandpierre Attila énekes, Németh "Fritz" László és Molnár "Lujó" Lajos gitárosok, Mestyán Ádám basszusgitáros és Balatoni "Boli" Endre üstdobos idézi meg a legendás zenekar munkásságát egy új dobossal, a Yavából érkezett Szabó Kristóffal kiegészülve. A meglehetősen ígéretes zenekari próbába való belehallgatás után ebből az apropóból kérdeztük a csapat tagjait.

Már 20 éve a pályán van, ám első jelentős sikerét csak tavaly könyvelhette el. Az egy párizsi iskola tanévét elmesélő Az osztály című filmje (ami a héten kerül a pesti mozikba) Cannes-ban elnyerte az Aranypálmát, ami annál is nagyobb szó, mert utoljára 21 éve sikerült ilyen francia rendezőnek (Maurice Pialat: A Sátán árnyékában). Münchenben beszélgettünk a direktorral.

Bozsik Yvette megbízhatóan kiszámíthatatlan, a műfaji határokkal nem törődő táncos-koreográfus-rendező. Munkái (klasszikus zenére készült táncdarabok, színházi revük, gyermekelőadások) rendre meghökkentik a közönséget. Az Operaházban koreografált Menyegző idén Lábán Rudolf-díjat kapott, néhány hónapja pedig sikerrel mutatta be a Kamrában a Lány, kertben című, saját társulatával készített zenés-táncos kabarét.

Már a címben Provence-szal kampányolni fél ház. Ehhez jön még a fűszeresben rejlő kisvárosi jovialitás, és a hátsó sorok is kezdenek megtelni.

a hetvenes évek elején elindította a hiphopot a vinil húzogatásával, összeállt pár mc-vel, legyártott velük x albumot, és ez épp elég volt ahhoz, hogy megérdemelje a "nagymester" titulust. Majd abbahagyta a zenélést, és most, húsz év után visszatért közénk, felvett egy középszerűnek sem nevezhető albumot Snooppal, Busta Rhymesszal, KRS-One-nal és hozzájuk hasonlóan jól csengő nevű poprepperekkel, majd elindult turnézni, hiszen a lemezeladásból annyira sok pénz úgysem fog befolyni.

Felszedett parketták, kitört ablakok, sötétbe nyíló ajtók, széthányt iratok, hámló vakolat, lepattogzott festék, törmelék és rom mindenütt. Lehetne bárhol a világon, lehetne egy magyarországi elhagyott laktanyában, felszámolt volt szovjet katonai bázison, magára hagyott ipari épületben, diákok híján réges-régen bezárt tanyasi iskolában vagy egy elnéptelenedett faluban, olyan, kapkodva vagy éppen szisztematikusan kiürített és a természet által lassan visszafoglalt helyeken, ahová legfeljebb csak kíváncsiak és kalandvágyók merészkednek be.

Péntek este a Millenárison, a kortárs flamand kultúrát népszerűsítő Futurspektiv sorozat keretében fellépett a Zita Swoon nevű antwerpeni zenekar. A flamandok tudnak valamit a kulturális menedzselésről, a Zita Swoont például kinevezték kulturális nagykövetüknek, ami ellen nehéz lehet tiltakozni másfél millió frank kíséretében.

Fesztiválról valójában szó sincs: a Magyar Kultúra Alapítvány ürességtől kongó székházában még a villany sincs felkapcsolva, az egyik padon eldobott banánhéj rohad a karikatúrák mellett, néhány rajz gyűrött papíron van kiállítva (harmaduk egyébként derékmagasságnál is lejjebb), sőt az egyik hiányzik is a falról, csak egy cédula jelöli a helyet. Az idei kiállítás címe: Benne vagyunk! Öt éve az Európai Unióban - a bántóan közhelyes téma volt az ára a Külügyminisztérium jelentős anyagi támogatásának, amit azóta nyilván meg is bántak: a rajzok többsége ugyanis EU-ellenes.

Nagyon nagy közhely, de tribute-zenekart, vagyis olyan csapatot, amelynek kizárólag egy-egy külföldi híresség dalaiból áll a repertoárja, csakis kétféleképpen lehet csinálni: vagy kínosan, vagy zseniálisan. A Beatallica előtt fellépő magyar Metallica-feldolgozászenekar, az Alcoholica az első verzióra hozott kiváló példát, amikor hosszúra nyúlt fellépése keretében szétesően és pontatlanul játszotta az amerikai brigád klasszikus dalait.