tévésmaci - A sül Cavalcanti főtörzstől vesz halat

  • .
  • 2009. április 30.

Trafik

Sztupa hirtelen odakapta a szemét Trochéra. Jó, akkor rispetto - mondta az, de ugyanavval a levegővel folytatta is: lenne előbb itt egy kis elintéznivaló, utána beszéljünk csak az üzletről.
Kese, hogy helyrebillentse kicsit a tekintélyét a csepeliek előtt, élénken reagált: ez már végre beszéd!

A hatalmas katonai teherautó (KRAZ 255B) a rükvercben lehetséges legnagyobb sebességgel hajtott neki a kapunak, s az úgy pattant fel, mint gyerek kezében a földimogyoróhéj. Ugyanakkor éles szirénahang harsant az éjszakában, egy melléképületből kézifegyveres őrök rohantak elő, s torpantak is meg azonmód, majd lassan, mintha tétováznának, fölemelték a kezüket. A Kraz egy Y-fordulóval előremenetbe kapcsolt és balra fordult, mögötte egy nagy teljesítményű MAN daru caplatott be a szoborpark szétrombolt bejáratán. A Kraz elviharzott Osztapenko és Steinmetz kapitány előtt, és széttaposott egy ötágú csillag alaprajzú vörös virágágyást. Elhajtott két tenyér vagy marok mellett, ami tán a földgolyót óvta, s megállt. A daru mellé kanyarodott és lebocsátotta a tappancsait. Pityu (Kese öccse) kiüvöltött a sofőrülésről: 17 percünk van, a rendőrség huszonhárom alatt ér ki. Mi meg mehetünk tévézni.

Pénteken (1-jén) még mindig a múlt heti függőké a világ, az RTL Klub 22.30-kor leadja Kill Bill2-t, ami csak kicsivel gyengébb, mint a nézhetetlen első rész. A tv2 0.35-kor Az operaház fantomja útján terjeszti a kultúrmocskot. Nem mintha a Duna tévé egy hajszállal is különb lenne, este kilenckor már nekifogott Az angol betegnek. Utolsó mentsvárunk, a film+ ugyanekkor dől be, a 28 nappal később Danny Boyle egyik vacka a sokból.

Szombaton az RTL Klub már 15.50-kor megenged magának egy rossz tréfát, hiszen Aki király akart lenni akkor is egy Libertines-szám címe, ha 1975-ben csinálták Sean Connery, Christopher Plummer és Michael Caine mérsékelten őszinte részvételével. A Duna tévé este kilenckor Sylvester Szalonnát nyomatja (Copland). Az HBO-n a cilinderből 17.55-kor elhúzott A tökéletes trükk Christopher Nolan 2006-os filmje, dettó Michael Caine-nel: két Batman között ezt bírta összehozni a direktor, sokan szeretik. Ám mindet lehet nyugodtan kidobni a kukába, hisz 21.45-kor Real Madrid-Barcelona van a sport1-en.

Vasárnap a tv2-n 23.55-kor adott Zongoraleckét úgy merjék megnézni, hogy ez az utolsó film, amit Kurt Cobain az életében látott.

Hétfőn adásszünet, mint a komcsiban.

Kedden az m1-en a 23.55-kor kezdődő film, A faun labirintusa állítólag egy fantasy, ami a spanyol polgárháború idején játszódik, rendezte Guillermo del Torro, s ahogy mondani szokták, "annyira azért nem jó, de jó". A Duna tévé eddigre már majdnem végez a 22.25-kor kezdett Tiszta Amerika c. Gothár-tévedéssel (s nem is ez az egyetlen, amit Esterházy Péterrel együtt követtek el).

Szerdán a film+-n este kilenckor sugárzott filmben - A sárkány közbelép - az a jó, hogy Bruce Lee Chuck Norrist és Jackie Chant is lezúzza, előbbit ráadásul a Colosseumban (szegény Chuckie, még a főcím előtt lejátszik). Egyébként ezt a sztárcsinálás szakértője, Mark Twain szabadalmaztatta (az Andy Warhol nevű szélhámos szekundálása mellett): sztár lett abból a kisfiúból is, akit egyszer megvert Tom Sawyer. A Filmmúzeum így jó okkal kezdi negyed órával előbb A kölyök c. 1921-es burleszket Jackie Coogannel, Edna Purviance-szal és Charlie Chaplinnel.

Csütörtökön végképp bebizonyosodik, hogy a héten elpocsékolt idő volt bekapcsolni a tévét. A film+2, hogy bekerüljön a smaciba, este kilenckor a Traffic című ostoba thrillerrel jön, melyben a bíró drogos lányától a mexikói burritóhamisítókig mindenki fellép, akinek nincs jobb dolga. Fél órával előbb oda kell ülni az MGM elé, mert az Üvöltő szelek ugyan nagyon gáz, de mégiscsak egy Bront‘-adaptáció, amiben Timothy Dalton meg Ian Ogilvy is játszik. Előbbi Roger Moore után volt 007-es, utóbbi meg - dettó a majsztró után - Simon Templar. Csoda, ha Kovács Ági is akart találkozni az öreggel? Ne tévézzenek, próbálják ki inkább kicsit az életet!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.