kulthírek

  • .
  • 2009. április 30.

Trafik

ELÕADÓI JOGDÍJAK Az Európai Parlament 50 évről 70 évre emelte a zenészek előadói jogdíjának időhatárát, éppen úgy, ahogy a zeneszerzők alkotásai is 70 éven keresztül jogdíjkötelesek. A módosítás nem visszamenőleges hatályú, csak új hangfelvételekre érvényes - ráadásul még a 27 tagállamnak is el kell fogadnia. NÉMET FILMDÍJ Florian Gallenberger műve, a John Rabe nyerte a legjobb film díját az idei német filmdíjak gálaestjén, s díjat nyert a címszerepet alakító Ulrich Tukur is: a megtörtént eseményeken alapuló film egy német üzletemberről szól, aki kínai civileket próbált menteni az 1937-es japán támadás idején.
A legjobb rendező díját Andreas Dresen nyerte: Wolke 9 című filmjének főszereplője, Ursula Werner kapta a legjobb női alakítás díját.

MAGYAROK CANNES-BAN Ha nem is a hivatalos versenyprogramban, de idén is lesz magyar film május 13-24. között Cannes-ban: Kenyeres Bálint A repülés története című alkotását "A rendezők két hete" sorozatban vetítik, a "Kritikusok hete" sorozatban pedig a Caroline Strubbe rendezte Lost Person Area című belga-holland-magyar produkcióban vagyunk érdekeltek: főszereplője a Fehér tenyérben megismert Hajdu Zoltán Miklós, zeneszerzője Márkos Albert, magyar producere pedig Kántor László.

AZ UTOLSÓ BALLARD A napokban elhunyt J. G. Ballard kiadója bejelentette: az író szeptemberi megjelenésre tervezett, saját orvosával folytatott beszélgetésein alapuló kötetét (Conversations with My Physician - The Meaning, If Any, of Life - ez lett volna a címe) nem hozzák ki, mert rákbetegsége miatt nem volt ereje befejezni.

ENTROPA VÉGNAPJAI? David Cerny a június végi határidő előtt lebontaná nemzetközi vihart kavart Entropa című brüsszeli alkotását: az AFP hírügynökségnek nyilatkozó cseh művész így kíván tiltakozni amiatt, hogy hazája jobbközép kormányát a cseh EU-elnökség idejének lejárta előtt lemondásra kényszerítette a baloldali ellenzék és Klaus elnök.

KÖNYVFESZTIVÁL UTÁN Miközben 61 ezer fölötti látogatórekorddal zárult a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a szakma nehéz hétköznapok előtt áll. A nagy terjesztői hálózatok egyike, a Libri drasztikus bizományosi árrésemelési törekvésének ellensúlyozására tagozatot alakítottak a független kiadók a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületén belül: közösen próbálják meg képviselni érdekeiket. Nyilatkozatukban számok nem szerepelnek, de tudható, hogy a mai, 45-50 százalék körül szokásos árrés 60-ra történő feltornászása ellen tiltakoznak, saját ellehetetlenülésüktől tartva. (Lásd cikkünket a 12-14. oldalon.)

A Könyvfesztiválon díjakat is osztottak. Az év könyvkiadója az Európa lett a Kossuth és a Magvető előtt, az év terjesztője a Bookline a Libri és a Librotrade előtt. Az év gyermekkönyve díjának nyertesei: mesekönyv: Szijj Ferenc (Zöldség Anna és a beszélő póniló), regény: Lackfi János (Kövér Lajos aranykeze), illusztráció: Békés Rozi (Pásztor Ádám: Muzi), műfordítás: Pacskovszky Zsolt (Timothée de Fombelle: Ágrólszakadt Tóbiás). Életművéért Mosonyi Aliz kapott elismerést.

LEMEZBOLTOK NAPJA Április 18-án ezernyi brit, amerikai, ausztrál, belga, kanadai, dán, francia, japán, holland, német, görög, portugál, ír, izraeli, hongkongi, svéd és új-zélandi független lemezbolt vett részt a Nemzetközi Lemezbolti Nap rendezvényein: ingyenkoncertek és alkalmi kiadványok jelezték, hogy a cédék és digitális fájlok korában kereskedők, vásárlók és zenészek részéről egyaránt van szándék a kihalásra ítélt vinil, sőt a kazetta életben tartására. A dolog furcsasága, hogy az akció fő szponzora a legnagyobb multik egyike, a Warner Brothers volt. Az online terjesztés és a szupermarketek árengedményes kínálata közepette Nagy-Britanniában a 2005-ös 734-ről 2008-ra 305-re csökkent az ínyencek kiszolgálására képes független lemezboltok száma. A Mahasz 2008-as lemezpiaci statisztikájában a CD, a kazetta és DVD mellett a vinil már egyáltalán nem is szerepel, olyan elenyésző mennyiségben adnak el belőle.

VÁLSÁG? PLUSZ 40 MILLIÓT Az Arts Council England bejelentette: a következő két év során 40 millió font értékű pénzalapot hoznak létre, hogy ily módon segítsék elviselni a gazdasági válság következményeit a kis és közepes méretű szervezeteknek, csoportoknak, melyeket a legjobban sújthat a szponzori és jegybevételek visszaesése és a banki hitelfelvételi lehetőségek megnehezedése. A támogatást nem a zavaros pénzügyi helyzetű, illetve unalmas, biztonsági kűröket futó kulturális vállalkozásoknak szánják, hanem az ambiciózus, újat akaró, kreatív és sikeres szerveződéseknek. A Sustain (fenntartás) elnevezésű pénzalapot az Arts Council eddig fel nem használt lottómillióiból teremtik elő - miközben nemcsak saját működési költségeiket kell csökkenteniük 6,5 millióval, hanem négymillióval hozzá kell járulniuk ahhoz a húszmillió fonthoz is, amennyivel a kulturális tárca kénytelen csökkenteni költségvetését.

ROZSDA MINDENHOL Tíz éve, 1999-ben, 86 éves korában hunyt el Rozsda Endre, s ez alkalomból Budapesten egyszerre hat kiállítás juttatja emlékezetünkbe az Európai Iskola egyik alapítóját, a francia szürrealistákhoz kötődő művészt. A hatból négy a Várfok utcában található: a Várfok Galéria két termében, a Galéria 19 szabadtéri üvegfelületei mögött, valamint a Várnegyed Galériában zömmel korai munkáit és szürrealista alkotásait mutatják be, mint az itt látható, 30-as évek végén készült Rózsaszín portré és az 1989-es Ophélie. A Francia Intézet tárlatát Rozsda kevésbé ismert oldalának, a fotográfusnak szentelték: fekete-fehér képeit zömmel ifjúkorában, itthon, a színeseket 1956-os emigrációja után készítette (illusztrációnk az 1940 körüli Körök és sarok - A mohácsi I. világháborús emlékmű). 22 ezer tételből álló fotós hagyatéka a Magyar Fotográfiai Múzeumban van letétben, innen válogatták ezt az anyagot. A hatodik kiállítást Rozsda Endre álmai címmel a Budapest Galériában rendezték meg.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.