Kultúra

KILENCEN AZ OSCARÉRT Kialakult a kilences lista, melyet majd a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt ötre szűkítenek le: nincs rajta Bollók Csaba alkotása, az Iszka utazása, viszont az osztrák Götz Spielmann, a kanadai Benoit Pilon, a francia Laurent Cantet, a német Uli Edel, az izraeli Ari Folman, a japán Yojiro Takita, a mexikói Roberto Sneider, a dán Jan Troell és a török Nuri Bilge Ceylan reménykedve várhatja a jelöltek bejelentésének napját, január 22-ét.

Georges Feydeau A hülyéje című, röhögtetésre kiforszírozott komédiáját "lánykori nevén" - A balek - valahogy mindig végtelenül untam. Hisz voltaképp nem más ez, mint a szokásos csikicsuki bohózat, amelyben mindenki csal és mindenkit csalnak; aki nem és akit nem, az meg hülye, de a többi is az. Az Örkény Színházban Mácsai Pál Hamvai Kornél - már Egerben is sikeres előadássá lett - fordításában vitte színre - igazi csikicsukiban.

Immár a harmadik "elnökfilmjénél" tart. JFK meggyilkolásának és Nixon életútjának feldolgozása után elérkezett George W. Bushhoz. Hosszú beszélgetésünket a torinói filmfesztiválon kezdtük, és a theszaloníkin folytattuk. Kriston László

A hazai internetezők elég széles körében lett az elmúlt pár évben fogalom az Olaszországban élő Merényi Dániel által rajzolt abszurd képregénysorozat, a Napirajz (http://napirajz.hu/). A Gébics eszpresszó, Szultán, Röné és társai ma már klasszikusokká váltak, a Napirajz évfolyamaiból tavaly novemberben pedig már a második kötet készült el. A rajzok alkotójával az újpesti panelrengetegben sikerült leülni, ami már önmagában is külön szociotrip: a beszélgetés kezdete előtt például egy (valószínűleg csempészett) parfümökkel seftelő, lepattant alak talált meg minket, aki az árukészletét egy nyolcvanas évekből itt felejtett babakocsiban szállította magával.

Teljes meglepetés, ha egy fim - legyen az honi vagy külhoni - arról szól, hogy egy házasságban minden rendben van. Német filmek esetében pedig szilárdan meg voltunk róla győződve, hogy ilyen nincs is.

Az Óriás zenekar története talán ismert: a csapat az Annabarbi feloszlása után született, annak egykori gitáros-énekese és basszusgitárosa (Egyedi Péter és Örményi Ákos) főszereplésével. Az már csak a bulvárfaktort erősíti, ha továbbmegyek, és elárulom, hogy eleinte még Hortobágyi László, az Isten Háta Mögött dzsesszkonzis metáldobosa (aki egyébként a Jön három dalában és a koncerteken is vendégszerepel, csak ma már billentyűsként) is játszott az Óriásban: őt azóta az egykori Sun Workshop ütőse, Nagy Dávid váltotta.

A butoh, ha jó, olyan, mint amikor táncolnak a kövek, könnyedén meghajolnak a felhőkarcolók, udvariasan vigyorog a festett halál. A műfaj fiatal, az ötvenes évek Japánjában született, az akkori, nyugati táncot és a no színházat "majmoló" kortárs ellenében.

Tüdővész nélküli Traviata-történet az a szinte operettbe hajló lírai komédia, melyet a Metropolitan Opera HD-közvetítése révén a pesti szerencsések a MűPa Előadótermében szombat este megtekinthettek. Az egyidejűleg a Bartók rádió programján is szereplő darab kimondottan ritka madár a repertoáron, s ezúttal nemcsak gusztusos, de ráadásul szexepillel és attraktivitással gazdagon megáldott előadásban tárta fel könnyed és frivol erényeit.

Egyre ritkább az olyan vígjáték, amin tényleg betegre röhögheti magát az ember. Néha megmosolyogjuk ugyan a Fűrész-széria egy újabb részének világ körüli sikerét, de már nagyon jólesne valami fertőző kacagás.

"Fényképezőgép vagyok, nyitott rekeszszel..." - határozza meg magát a töredékekből összeálló mű Christopher Isherwood nevű elbeszélője, aki - mint erre a rövid bevezető előzékenyen figyelmeztet is - nem azonos a hasonló nevű szerzővel. De alapvetően hagyományos elbeszéléseket olvasunk - viszont amiről szólnak, nagyon is huszadik századi: hogyan, s eleinte milyen észrevétlenül szivárog, mászik, majd masírozik bele a történelem a mindennapjainkba.

A kilencvenes évek végén, amikor ez a vak házaspár befutott Párizsban a bamakói vakok intézetébõl útnak indulva - majd Malit, Burkina Fasót és Elefántcsontpartot bejárva -, nagyjából huszonöt évnyi próbálkozáson volt túl. Megjelentettek néhány kazettát, és játszottak, ahol lehetett - ennyi. Mégsem fáradtak, keseredtek bele, sõt éppen azzal tûntek ki, hogy a mali bluesnak mennyire sodró és feldobott változata az övék.

A 2006-ban megjelent, 1001 (külföldi) lemezt bemutató válogatás előszavában a magyar kiadás szerzői felsorolták azt a harmincegy hazai albumot, amelyek bekerülhettek volna ugyan a hatalmas anyagot feldolgozó kötet beltestébe, ám végül technikai okok miatt mégis kimaradtak. Többek között ezt is hivatott pótolni a tavaly decemberben megjelent magyar változat, amely az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz mellé összeállított 303 magyar film mintájára ugyanennyi hanghordozó segítségével tesz kísérletet arra, hogy áttekintse a hazai könnyűzene történetét. Hiánypótló és ambiciózus vállalkozás, Hó Márton

Ha progresszív rockot kiáltunk, talán csak két olyan - el nem feledett - zenekar akad, melynek neve makulátlan maradt az elmúlt negyven évben. Az egyik - ebben nem lehet vita - a King Crimson. Robert Fripp sohasem keveredett rossz társaságba, és mivel a többieknél mindig egy lépessel előrébb járt (ellentétben pályatársaival), sohasem vált rutinossá, eszébe sem jutott, hogy egyre roskatagabb önemlékmű építgetésébe ölje energiáit, inkább újabb és újabb kísérletekbe kezdett. A másikról, a Van Der Graaf Generatorról azonban több mint huszonöt éven át azt hihettük, hogy nem több csodálatos emlékműnél. - legát -

Ha létezik olyan kiadvány, hogy "1001 vasút, melyen utaznod kell, mielőtt meghalsz", és miért ne létezne, amikor az élet minden más szegletében (film, zene, konyhagépek) már megvalósult az elhíresült 1001-es sorrend, akkor a transzszibériai expressz nyilván díszhelyen szerepel a felsoroltak között. A hagyományos kategóriákban (hosszúság, szélesség, történelem, egzotikum) minden oka meg is van az elsőségre, egyedül tán a filmes kapcsolatok terén kellett némi kisebbrendűséget elkönyvelnie a puccos Orienttel szemben. - köves -