Kultúra

Hyppolite Bayard pénzügyminisztériumi tisztviselő és a fényképezés úttörőinek egyik legszerencsétlenebbje, mert elvesztette a Daguerre-rel a kiváló első címéért folytatott versenyt, 1840 októberében holttetemként fotografálta le saját magát.

Miután Samuel Beckett befejezte Watt című regényét (illetve lehet, hogy csak abbahagyta, de ezt nem tudni biztosan), új művébe még angolul fogott bele, majd húzott egy vastag vonalat, és franciául folytatta, s ezen a nyelven írta a többit is, köztük a Godot-ra várva című tragikomédiát, mely világhírűvé tette.

Hol volt, hol nem volt, úgy negyvenöt évvel ezelőtt megszületett a ska Jamaicában. Azokban az években vívta ki függetlenségét Jamaica, így a ska feldobott hangulata és zenei újításai egyaránt elválaszthatatlanok az ország nemzeti büszkeségétől. Úgy szokás mondani, hogy a ska a szigetország válasza volt a New Orleans-i rhythm and bluesra.

kulthírek

Ahhoz képest, hogy milyen felfordulás kísérte tavaly a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázat fordulatait, a múlt héten minden különösebb hajcihő nélkül megnyílt a tárlat.

Joggal, ám a kelleténél talán szelídebben veti föl a Duna forrásának problémáját Esterházy Péter tárgyunk szempontjából forrásértékű művében, a Hahn-Hahn grófnő pillantásában - melyből Forgács Péter a "Hogy mi a Duna, azt én mondom meg" idézetet veszi a kiállítás (egyik) mottójaként. Merthogy ez a forrásügy több mint gyanús: két meglévő folyócska derűsen együvé csörgedező párosába harmadikként belefolyni, nevüket félretolva a magunkét rájuk kényszeríteni - ezt a hivalkodóan pimasz és erőszakos tolakodást még az sem menti, hogy a Breg is, a Brigach is sutábban hangzik, mint az, hogy Donau. Vagy Dunav, Dunaj, Dunarea, Duna. És ha a Breg- vagy a Brigach-párt skandalumot kiált, akkor bizony jól tesszük, ha csendben kivárjuk, míg elül a zaj, megfárad a felhorgadás. A Duna meg úgyis Duna marad, s miközben lágy, iszapos nyugalmat (mondják: bölcsességet) tettet, folytatja titkos-piszkos kis üzelmeit, jól meghalásztat mindenkit a zavarosában.

Debrecen manapság a nagy formátumú építészeti termelés éllovasa Magyarországon. Kósa Lajos polgármester első négy évének ujjlenyomata a Kossuth tér rendezése volt, a második ciklus presztízsberuházása a Kölcsey Központ (lásd: Magyar Narancs, 2005. október 27.). Ha csak a belvárosban maradunk, akkor is tovább sorolhatjuk az úgynevezett polgári Magyarország első számú városának készülő és új emlékműveit: a Debreceni Egyetem Élettudományi Központ és Könyvtárat, a hamarosan átadandó új Debreceni Ítélőtáblát, no meg a piac és kul-turális, kereskedelmi (stb.) központ tervét. A mennyiség mindenesetre a kulturális főváros esetére borítékolt üveghegy nélkül is lehengerlő. Mindez azért is különösen érdekes, mert a négy újabb projekt egyike, az egyetem bővítése a 2005-ös év - szerintem - legjobb középület-együttese; Golda János, Szenderffy Gábor és Megyik János munkája. Ám nem mindenki osztja ezt a véleményt (sőt), ezért utánajártunk.

We Strike címmel jelenik meg február 24-én az Anima Sound System új lemeze, rajta számos neves előadóval, Kanadától Pakisztánig, Los Angelestől Londonig. A lemezt, melyen megtalálható a Beatles Revolution című számának cimbalmos reggae-verziója is, egy koncertfelvétel zárja, amit az Asian Dub Foundationnel közösen rögzítettek.

A Fehér tenyér tarolt az idei szemlén: elhozta a legjobb rendezőnek, operatőrnek, producernek, vágónak járó díjat, megkapta a külföldi kritikusok díját, a diákzsűri különdíját és a közönségdíjat is. A nyolcvanas évek Debrecenjében, a jelenkor Kanadájában, Las Vegasában játszódó mozi a tornászok világába nyújt bepillantást a direktor öccsének, a hajdanvolt válogatottnak, a kanadai olimpiai bajnok (Kyle Shewfelt) edzőjének, a Cirque du Soleil artistájának, Hajdu Zoltán Miklósnak az életén keresztül.

A Másfél zenekarra sokan még az úgymond legendás Tilos az Á-időkből emlékeznek - ez legalábbis mutatja, hogy a zenekar immár maga is kész intézmény, s ennek megfelelő gondossággal és igényességgel szállítja rajongóinak a hallgatnivalót.

Amikor a zenekar néhány évvel ezelőtt Joy Division-, majd Seres Rezső-műsorral jelentkezett, azt gondoltam, Müller Péter Sziámin is az elhobósodás tünetei mutatkoznak.

A Kurtág-zene fesztiválja a 15-i felvezetés után 16-án, két magyarországi bemutatóval indult el igazából. E két honi premier kapcsán most fölösleges a megkésettség miatt panaszkodni, mivel a koncert első felében elhangzó Hipartita (op. 43) 2004-ben, a Six moments musicaux (op. 44) 2005-ben készült el.

Most nyomasztunk vagy nem nyomasztunk? És megnyomorít-e az élsport, vagy nem? A béke vagy te, vagy épp ellenkezőleg?

Elsőre azt mondanám, hogy csalódást kelt. De ha jobban meggondolom, ez így nem igaz, pontosabban nem igazságos. A Rokonok szép is, jó is, míves kivitele egyenesen lenyűgöz, a néző nem unatkozik, és nem tartja kidobott pénznek a jegy árát. Ha még ennél is többet vártunk, arról nem a film tehet. Márpedig tagadhatatlan, hogy a magyar filmhez lassan visszacsábuló közönségben egy ideje él valamiféle csodavárás: jönnie kell immár annak a mozgóképnek, amit egyként imádnak a nézők, ünnepelnek a kritikusok, és díjesővel árasztanak el a nemzetközi fesztiválok. E titkos reményünket most a Rokonokhoz kapcsoltuk, és a tétet csak emelte, hogy egy irodalmi klasszikusunk adaptációjáról volt szó.